Még mindig kőbalták. A réz megjelenése nem törölte el a kőeszközök használatát. A felső sor és az alsó sor hazai régészeti lelet. Középen Balti, tengerparti párhuzamok.
A FÉMEK KORA SZEGHALMON
Megígértem, hogy a Tiszapolgári kultúrára még visszatérek. Hogy mi késztetett erre? Őszintén mondva, hogy ők azok, akik tájunkra elhozták a „fémet”. A rezet. Persze senki se gondolja, hogy egyből csillogó-villogó rézcsákányokkal hadakozó emberek jöttek, mentek erődített falvaikban, őrizték immár megszaporodott állatállományukat. Sőt egy kedves ismerősöm, Dr. Gyucha Attila és magyar-amerikai kutatócsoportja pont e korszakot kutatta, szó szerint ásta ki, mikor „fergeteges hír” pattant ki a médiák világában: „Hétezer éves sír”. Igaz nem Szeghalmon, hanem Szeghalom határában a Kovács-halomban (Emlékszünk még a Kovás-halomra?). Nos majd ez idő tájt nagy földmunka folyt – kevesebb publicitást kapva természetesen – városunkban. És ott négy-öt zsugorított helyzetben eltemetett korabeli csontváz került elő. Sajnos ez csak érdekesség. Dr. Gyucha Attila csapatának nagy eredménye, hogy pontosította a kora rézkor évszámait. A kezdetek, jó ezer, ezerötszáz évvel korábbra tehetők, mint addig feltételezték. Tehát az utolsó tiszai kultúra, melynek talpcsöves, hálókarcos és pontdíszű edényeit a közeli Csolt-monostori kiállításon meg lehet csodálni, itt is képviseltette magát a „Szeglet-halmon” (Szeghalmon).
A részletekbe menő ásatás, egy hármas árokkal és palánkkal erődített falut tárt fel Bikeriben, ahol a falu közepén egy nagy közösségi, kultikus épületet a kerítés mentén kisebb lakóházak vettek körül. Már említettem a patics falú épületeket, mikor nádkorcot, vesszőfonatot sárral tapasztották. A korszak tapasztása mindenütt téglává égett, mintha minden részkori falu lángok martaléka lett volna. Erre Attila adott magyarázatot. Nem, nem pusztító háborúk emésztették fel az emberi hajlékokat, hanem maguk a lakosok. Történetesen a korábban megismert lakóhalmok erre az időre már megszűntek, az egy helyen lakás szokását a térbeli terjeszkedés, kisebb falvak váltották fel. De miért égették fel falvaikat? Mint már írtam, a rézkorra a nagyállattartás vált uralkodóvá. Nos és a kedves korabeliek az állataikat a falu kerítésén belül őrizték éjszakánként és zimankóban. Ez az együttlakás azonban kényelmetlenséget okozott. A takarmányra kéretlen vendégek is beköltöztek a faluba, hogy az élősködőkről ne is beszéljünk. Mikor már nem tudták elviselni a nyüveket az emberek, pár kilométerrel arrébb új falut emeltek, a régit pedig felperzselték. Más szóval, egy adott területen nem nőtt jelentősen a lakosság száma, hanem az elpusztított falvak „egymásutánisága” kelti azt az érzetet, mintha ugrásszerű népesség növekedés történt volna.
Tudom, hogy sokat fecsegek és a lényeg még nem került terítékre. A réz. Nos mint fém, kezdetben a termésrezet találták meg viszonylag kis tételben. Ezt hideg kalapálással idomítottak eszközzé, vagy ékszerré. Az öntés későbbi technológiájának kialakulásával megjelentek a kővésőhöz hasonló baltafejek. Ezt hasonlóan a kőbaltákhoz, fa nyélbe ékelték. De készültek, már a kezdet-kezdetén nehéz, kőbaltákhoz hasonló eszközök, melyek a mindennapos használatra alkalmatlan volt. Újabb elmélet szerint ezek az eszközök státuszszimbólumként szolgáltak. Szép lassan a rézkor vége felé, a bronzkorra a praktikusabb úgynevezett „tokos balták” váltak a „tömegtermelés” termékévé, melyek belül üregesek voltak és a nyélre rá lehetett húzni. A réz használata azonban visszahatott a kőszerszám készítőkre. Eszközeik karcsúbban lettek, néha már a használhatatlanságig. Sőt! Mivel a réz és később a bronz eszközök vagyonosságot is jelentettek, a „kőfaragók” igyekeztek „divatcikket” készíteni. Erre angol és skandináv régészek figyeltek fel. A feltárt kőeszközökön olyan csiszolatnyomokat fedeztek fel, mint az öntőformák találkozásánál a réz tárgyon maradt öntés után. Ezt a precizitást!
Persze készültek tőrök, és sarlók is, és egyre cifrább kar és lábtekercsek. Ez utóbbiak a test védelmét szolgálták. Új baltaforma is megjelent, az úgynevezett keresztpengés típus. Kimondottan munkaeszköznek készült, akár csak a mai csákányok. A harci balták keskenyebb pengét és fokos élt kaptak, melyeknek a fokát zúzásra alkalmas talpban képezték ki.
A rézkori ember azonban nem csak leégett falvait és eszközeit hagyta ránk, nemegyszer bizonyítva, hogy úgymond az ő idejükben a „közbiztonság” nem volt éppen a legjobbnak mondható, hanem úgynevezett „raktár leleteket” is, melyekben e rézszerszámok vegyesen és rongálódottan kerülnek elő. Féltett kincsét a tulajdonos elrejtette.
Mindezek ellenére nem egy Isten szobor került elő, termékenység szobrok, ülő „sarlós-isten” például Mágorról, bizonyítva, hogy a földművelés továbbra is lényeges gazdálkodási ág. Jelesebb halottjaiknak sírhalmot emeltek. És mindezek után még egy lényeges dolog történt ebben a korban a hölgyeket megfosztották hatalmuktól! Az anyajogú társadalom helyébe a férfiak uralta társadalom lépett.
Kele József
