Egy olyan kérdőjel van városunk múltjában, amely immár másfél évszázada foglalkoztatja Szeghalom történetének kutatóit, őrzőit.
HÁNY SZEGHALOM LÉTEZETT?
Az előző, tatárjárást taglaló kis eszmefuttatás után felvetődik a kérdés, hogy mi lett Szeghalom sorsa abban a vészterhes alig egy évig tartó rémálomban. Megsemmisült e, mint a szomszédos Szentmihály (Ma Siskás néven, Körösladány és Szeghalom osztozkodik a hajdan volt faluhelyen), vagy újból feltámadt, mint a példaként felhozott Peterd? Persze, mi mai lakosai városunknak tudjuk a választ. Feltámadt, ma is létezik. Az 1970-es években a Magyarország régészeti topográfiájának felmérő csoportja, név szerint Szabó János József, Szőke Béla Miklós és Torma István régészek városunk közelében ”bóklászva” a „Don-kanyarban” (Dombszög) „négy, ötszáz méter hosszan” középkori cserepeket találtak, valamint huszonöt, negyven méteres körben téglatörmeléket és emberi csontokat. Ez utóbbit az Árpád-kori falu templomával és temetőjével azonosították. Az általuk precízen 168/11-es számú lelőhelynek azonban „okleveles említését” nem találták. Ez, már önmagában is elég, hogy egy ilyen botcsinálta történelem-fürkész, mint én, felkapja a fejét. Havassy Péter barátommal a Corvin János Múzeum akkori igazgatójával beszélgetve, fel is hoztam a témát. Az ő elképzelései között szerepelt, hogy nem volt ritka, hogy egy-egy középkori falu védettebb helyre költözött, mint esetünkben Szeghalom, az Ördög-árok északi oldalára. Azonban figyelembe véve, hogy városunk a Váradi Regestákban már a tatárok dúlását megelőzően is két pappal szerepelt (Egyikük természetesen az esperes volt), nem kizárt, hogy két templomos hely is volt az egyházi szervezetben. A két templom, pedig mindössze másfél kilométerre működött egymástól. A jelentősebb, az esperesi természetesen a birtokos udvarházának szomszédságában, más szóval a mai református templomunk helyén. Akkor hát, hogyan is van ez? A magyarázat viszonylag egyszerű, ha a kora-középkor falurendjét is figyelemmel kísérjük. Elég csak a közelünkben körülnézni. Egyből itt van a megye „legkorábban említett faluja” (Dr. Szabó Ferenc hivatkozik az 1075-ös királyi adománylevélre), Doboz. adott esetben Alsó- és Felső Doboz. De még közelebbi példát hozva fel, Füzesgyarmat határában Kis Harang és Nagy Harang falvak esetét tudnám megemlíteni – ez utóbbi páros esetében idővel Kis Harang elnevezése Külső Telekre módosult. Ez pedig a korábban már jelzett „pusztásodási folyamat” eredménye, mikor a kisharangiak „beköltöztek” Nagy Harangra, de faluhelyük emlékét megőrizték. Miért nem lehetséges, hogy városunk esetében is e kettősség volt jelen? Erre figyelve nyugodtan beszélhetünk Kis- és Nagy Szeghalomról. A bevezető részben említett régész kollektíva leszögezte, hogy korai faluról volt szó Kis Szeghalom (Nevezzük nevén a „gyermeket”) esetében. A régészeti felszíni leletek alapján a már annyit emlegetett tatárok dúlásának ez az egy házsoros, kistemplomos falucska esett áldozatául. Mivel részletes feltárás mind a mai napig nem történt, nem tudhatjuk, hogy lakói visszatértek-e, vagy pedig a túlélők eleve betelepültek Nagy Szeghalomra a tragédia után. De ha valaki nagyon keresné e falu emlékét, hamar ráakadhat, egy, évszázadok óta meglévő belterületi helynevünkben, a „Kisfalu” nevében, mely név, napjainkig megőrizte az Ördög-ároktól délre volt falu létét számunkra.
De, hogy kerekebb legyen a „két Szeghalom” története, egy kicsit előre pörgetem a történelem kerekét… Ezúttal a tatároktól elrugaszkodva, másik sorscsapásunk idejébe kalauzolnak el, úgy kétszáz év távlatába – a török világba – hűséges történészeink, a már ismert Haán Lajos, Karácsonyi János és Szeghalmy Gyula. A két nagyszerű oklevél és adóösszeírás kutató, Haán (1870-ben) és Karácsonyi (1896-ban) megjelent munkáiban kicsit zavaros kép bontakozik ki városunk múltjáról. Mindketten leszögezik, hogy Szeghalom közel háromszáz éven keresztül közigazgatásilag Bihar vármegyéhez tartozott. Való igaz, hogy a 15. század első éveiben a Keresszegi Csáky család házasság révén megszerezte Szeghalmot és környékét és Károly faluhoz hasonlóan Keresszeg várának szolgálatára kötelezte a lakosokat, továbbá hat portát (nem kaput!) a Váradi Káptalannak adományozott. Az akkori falunk minden adóját – legyen az egyházi tized, főúri kilenced, vagy várszolgálat – Bihar megyében tartották nyilván. Ez azonban nem jelentette azt, hogy Szeghalom közigazgatásilag (jogintézetileg) is oda lett volna csatolva. Karácsonyi már eredendően két Szeghalomról tudósit bennünket, az 1551-es és 1561-es adójegyzékre hivatkozva. Szerinte a Bihar megyei Szeghalmon a Csákyak az urak, a másikon, a Békés megyein pedig a Nadányiak. Akkor talán mégis volt két Szeghalom? Nem! Egyszerűen a Nadányi család néhány szeghalmi portára rátette a kezét a kérdéses évtized folyamán. (Bár ezzel sem tudta elérni évszázados vágyát, hogy egyesítse az ősi Borsa birtokokat és az „új” ladányi szerzeményt, pedig ez visszavágás lett volna a Csákyak felé, akik megszerezték tőlük Keresszeg várát.) Szeghalmy, Karácsonyi nyomdokain haladva, már „ex katedra” két Szeghalomról beszél, figyelmen kívül hagyva a korabeli gazdasági, várbirtoki és egyházi viszonyokat.
A fentiekből látszik, hogy ha volt is valaha két Szeghalom, az a 13. század közepén a tatárok „jóvoltából” megszűnt, hiába is keresnénk a 168/11-es régészeti lelőhely bármi nemű okleveles említését, azt nem találnánk, mivel az a szereplés a mi mai Szeghalmunk történéseivel együtt történt.
Kele József
