Újévi köszöntő

Ismét évhatárhoz érkeztünk. Amikor fordul az idő, fordul a naptárban az évszámláló is.

Kedves Szeghalmiak!

Ha végére érünk valaminek, erős késztetést érzünk arra, hogy visszatekintsünk a magunk mögött hagyott időszakra. Visszatekintsünk és összegezzük mindazt, ami velünk vagy épp körülöttünk történt.

Polgármesterként nekem a város által bejárt utat kell értékelnem. Elmondhatom Önöknek, hogy szerencsésnek érzem magam, hogy polgármesterként hosszú évek óta szolgálhatom a várost, és hogy bizalmat szavaztak nekem. Ha visszatekintek a 2017-es évre ugyan ezek az érzések kerítenek hatalmukba. Fejlesztettünk, átadtunk, befejeztünk, elkezdtünk, tovább dolgoztunk rajta.

Arról adhatunk számot, hogy az év során közel 130 millió forintból megújultak szilárd burkolatú útjaink, az ütemezés szerint folytattuk az ivóvíz rendszer és szennyvíz rendszer rekonstrukcióját, amire közel 60 millió forintot költött a város, sport és civil szervezeteinket közel 20 millió forinttal támogattuk, igyekeztünk olyan beruházásokra koncentrálni, amelyek a későbbiek során elősegítik a költséghatékony gazdálkodást. Ennek keretében a hivatalnál hőszigetelést végeztünk, napelem parkkal láttuk el, és hasonló fejlesztést hajtottunk végre a Városi Sportcsarnoknál fűtéskorszerűsítéssel, napelemek elhelyezésével, hogy csak a leglényegesebbeket említsem az idei évből, de természetesen még ezeken kívül is folytathatnám a felsorolást.

Látjuk Szeghalom sikeres város, amely fejlődik, gyarapodik. Úgy vélem, kellő önbizalommal vághatunk neki a jövendő évnek is. Mi a jövő évet is lehetőségnek látjuk, lehetőségnek, hogy szándékainkat megvalósítsuk.

A megkezdett munkát befejezzük és újabbakba kezdünk. Korszerűsítjük a Kandó Kálmán utat a Sárréti Ipari Parkban, kerékpárutat építünk, és összekötjük ezáltal az Ady Endre utat a Szabadság térrel. A Kinizsi úti ipari terület infrastruktúrájának kiépítését valósítjuk meg. Felújítjuk a Művelődési Központ épületét. Megújul az Ady utcai napközis konyhánk, és elkezdjük a Gondozási Központ energetikai korszerűsítését. A belvíz elvezetés szempontjából nagyon fontos Árpád utcai főgyűjtő és Szeleskerti főgyűjtő csatorna rekonstrukciójának második ütemét is megvalósítjuk.

A szilveszter, az évnek a fordulója hagyományokon, hiedelmeken alapuló ünnepünk. Fogadalmakat teszünk, bűvös, babonás dolgokat művelünk. Talán az évforduló, az a nap, amelyhez a legtöbb hiedelmünk kötődik. Koccintsunk egy pohár pezsgővel!

Sikeres és boldog új esztendőt kívánok városunk minden lakójának! Legyen ismét egy szép éve városunk közösségének!

Szerző: lezo