SZEGHALOM TÖRTÉNETE 19. rész

 

Luxemburgi Zsigmond és Borbála által 1408-ban alapított Sárkányrend jelvénye. Zsigmond abban reménykedett, hogy ebben a rendben egy táborba gyűjtheti a bárókat…

SZEGHALOM A 15. SZÁZADBAN 1.

Zsigmond uralkodása nem ment minden zökkenő nélkül, most ne figyeljünk arra, hogy családos emberként is szívesen járt a „más kertjébe”, hogy Hunyadi János származását is szívesen kötik személyéhez (Bár János úr karrierje elég táptalajt adhat erre). Már trónra kerülése is bonyodalmakkal kezdődött. Ez utóbbiból pedig bőszen kivette részét Szeghalom akkori ura, VII. Geregmezei Veér Miklós is. Zsigmond ellenében II. (Kis) Károly pártján álló Horváth János is Lackfi István erdélyi vajda táborát erősítette – mondhatni a rossz oldalon állt. Zsigmond a Garai tábor segítségével felülkerekedett ellenlábasain és elkobozta birtokaikat, melyekből támogatóit jutalmazta meg bőségesen. Így néhány évig Szeghalom királyi birtok lett.

A jutalmazottak között volt Maróti János, macsói bán is, akit 1403-ban iktattak be a gyulai uradalomba, gyakorlatilag Békés megye korlátlan ura lett. A gyulai uradalom mellé megkapta a közeli királyi birtokokat is, így Szeghalom, Csökmő, Károly falvakat is. Uradalmának központjában hozzá fogott a ma is álló gyulai vár építéséhez. Ekkortól számíthatjuk Békés, mint megyeszékhely hanyatlását. Maróti Békésen kívül a Garaiak közelében is jelentős birtokot kapott Körös vármegyében, így Zsigmond rajta tarthatta a szemét a nagyhatalomra szert tett nádor viselt dolgain, még akkor is, ha családi kötelékek kötötték őket egymáshoz (történetesen az apósa lett idővel). Maróti János már kezdetektől a király pártján állt, ott volt, mikor a királynét ki kellett szabadítani Garai fogságából, ott volt a balsikerű nikápolyi ütközetben (Itt kívánatos megjegyezni, hogy Zsigmond bár európai szinten magas műveltségű uralkodó volt, saját elképzelése ellenére nem dicsekedhetett katonai erényekkel. Győzelmeit jó hadvezéreinek köszönhette.), ott találjuk 1401-ben, mikor az uralkodót kiszabadítják a siklósi fogságból. Hatalmas úr volt, ki a bárók között is rendet tudott tartani, sőt 1427-ben visszahelyezte trónjára Dan havasalföldi vajdát is. 1434-ben hunyt el, László fia örökölte a macsói bán címet. Közben azonban egy új, addig ismeretlen család is felemelkedett Zsigmond király jóvoltából. Ma Csáky családként ismerjük tagjait, de az oklevelek bizonysága szerint Zsiday családként kezdték pályafutásukat. Első, bárói méltóságra emelt tagja a családnak Csáky Miklós temesi főispán, várnagy és hosszú időn át erdélyi vajda volt. Ezt a címet tőle is László fia örökölte. A mi szempontunkból másik fia Ferenc tart igényt figyelmünkre. Konkrétan annyit tudunk, hogy Bihar vármegye főispánja volt és 1493-tól a keresszegi vár ura, feleségül vette a néhai Maróti János leányát, Annát és a megszerzett leánynegyed révén jutott Szeghalom és a környező települések birtokába. Annáról is érdemes néhány szót említeni. Utólagosan úgy tűnik, hogy igazán kapós menyecske lehetett és ebben a leánynegyed nagysága is fontos szerepet játszhatott. Életében kicsit Shakespeare-i esemény is felvillant. Történetesen 1437-ben Koronghi János kérte nőül, de az eljegyzés után a két család között nézeteltérés támadt (talán éppen a hozomány miatt) és ebben az összemorranásban a fegyverek is szóhoz jutottak, olyannyira, hogy IV. Jenő pápa felszólítására a pécsi püspök felbontotta a jegyességet. Ezután ment nőül Csáky Ferenchez.

Csáky Ferenc első intézkedése volt, hogy hat szeghalmi portát a váradi Káptalannak adományozott (de ugyanígy Iráz és Kót birtokokat is, a mai Újiráz és Körösújfalu településeket). Hogy ez a hat porta hány jobbágy családot jelentett, azt jól példázza – szintén a Csáky levéltárban őrzött – egy oklevél adata, melyben közel három évtizeddel később Ferenc gyermekei megosztoztak a szeghalmi birtokon. Ebben az okmányban felosztották egymás között a Szeghalom melletti halászó helyeket, kaszálókat és a háromkerekű vízimalom jövedelmét. A háromkerekű vízimalom említése azért is érdekes, mert bár ezek a malmok az év felében tudtak csak működni a vízjárás miatt, de mint az egy, a Földrajzi Közleményekben 1961-ben közölt tanulmány adatai alapján kiderül, annyi gabonát tudott őrölni, mely ezer ember éves élelmezését tudta fedezni. Ha a kötelező szolgáltatások mennyiségét (egyház, földesúr, keresszegi vár) kivonjuk, akkor is 7 – 800 lélek megélhetését biztosította. Egy későbbi adat Szeghalom nagyságára vonatkozóan 74 portát jelöl meg, ami egy portán két családdal számolva (családonként 5 – 6 fővel) hasonló nagyságú lehetett a 15. század eleji Szeghalom is. Az említett felosztásról rendelkező oklevél pedig a jobbágyok portáinak egymás közötti felosztását is részletezi, amiből kiderül, hogy az akkori falu több utcából állt. Gyakorlatilag már akkor kialakult az a közlekedési tengely, mely ma is meghatározza városunk arculatát. Az udvarház és a templom körül halmazban épültek a porták, majd a házak terjeszkedni kezdtek a Füzesgyarmat, Körösladány, Peterd (és Csökmő), Balkány falvak felé vezető utak mentén. (Tudom, hogy „nagylelkűen” bántam egy közel évszázad távolából vett adatokkal, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a Maróti és Csáky fennhatóság ideje amolyan „szép békeidő” volt városunk életében. Persze ezt is csak abban az értelemben véve, hogy sem tatárok, sem törökök nem zaklatták a népet. Inkább maguk az urak bántalmazták a másik birtokain élőket, nem ritkán durva módon.) A népességre viszonylag sűrűn kitérek, ha valakinek ez nem tűnt volna fel eddig. Ennek számos oka van. Többek között az, hogy tankönyveink jó része az adott időszakokra 150 – 200 fős településeket emlegetnek. Még nagy monográfusaink is, Haan, Karácsonyi és Szeghalmy Gyula is legfeljebb 4 – 500 főre teszik a népesség számát, erősen aláértékelve a kor falvainak el- és megtartó erejét.

                                                                                                                Kele József

Szerző: lezo