Szeghalom története 49. rész

Ez a morcos úriember az előzőekben említett Bodoky Károly, békés megyei mérnök, aki a Körös-völgy és a Sárrét szabályozási munkálatait irányította A SZABADSÁGHARC UTÁN 3. Szerintem többeknek feltűnt, hogy következetesen használom a „Bach-korszak” helyett a címben szereplő kitételt. Ennek egyszerű magyarázatát abban vélem, hogy bár az osztrák elnyomás jelen volt települési szinten, például a „zsandárok” […]

Kangoo?! Az meg mi?

Aki kedden vagy pénteken a Szabadság tér környékén sétál jó zenét és egy „kiabáló” hangot hallhat a Művelődési házból. Ez felcsigázza az ember érdeklődését és betekint az ablakon, ahol azt látja, hogy csinos hölgyek valami papucsban jól érzik magukat, miközben ugrálnak. Ez a hozzá nem értő laikus megfogalmazása. A pontosat Ökrös Barbarától, a foglalkozások vezetőjétől […]

VII. Sárréti Katonai Hagyományőrzők és Relikviagyűjtők Baráti Találkozója

A Szeghalmi Hagyományőr Egyesület szervezésében került sor erre a rendezvényre Szeghalmon. Az országhatáron túlról is érkeztek vendégek, Nagyváradról, de a határon belülről több városból is részt vettek ezen a találkozón (Budapest, Szeged, Berettyóújfalu) A program 10:00 órakor kezdődött, Batczoni Tamás őrnagy úr, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum fő muzeológusa nyitotta meg az I. Világháborús tárgyakból […]

Egészségnap az oviban

Szeptember 19-én, szerdán a Környezeti Munkaközösség Egészségnapot tartott a Mesevarázs – Fáy úti – óvodában, amelyen Petőfi úti óvoda és az Újtelepi Óvoda gyermekei is részt vettek. A kicsik a következő programokon vettek részt: Kézilabdás lányok bemelegítő tornája Karate bemutató Kovács Lajos vezetésével Zumba bemutató Csüllög Éva irányításával Méz kóstolás Lengyel József méhész termékeiből Foci […]

„Bontsuk le a falat” Egészségnap Szeghalmon

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete „Bontsuk le a falat”az EFOP -1.3.5.-16 kódszámú pályázat keretében a Szeghalmi Helyi Szervezet szervezésében 2018. szeptember 13-án a Várhelyi Ifjúsági Tábor és Szabadidő Központban Egészségnapot , szűrőnapot tartott. A több mint 100 megjelentet  9-16 óráig különböző programok várták .A megnyitót követően előadás  ,beszélgetés  a fogyatékkal élők szociális ellátási lehetőségeiről volt […]

Nyertes nemzetközi pályázatok a Tildy-ben

Iskolánk (Tildy Zoltán Általános Iskola és A.M.I. Szeghalom), két Erasmus KA2 iskolák és óvodák stratégiai partnerségek pályázatot nyújtott be a Tempus Közalapítványhoz, Young Writers Club „Fiatal Írók Klubja” és Rediscovering the past by walking in the future „A múlt újrafelfedezése a jövőbe  tartván” címekkel, mindkét pályázatunk támogatást nyert. A pályázatok témái: – olvasás és írás […]

EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT ÉS AUTÓMENTES NAP SZEGHALMON

2018.09.18. SAJTÓKÖZLEMÉNY EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT ÉS AUTÓMENTES NAP SZEGHALMON Szeghalom is csatlakozik az Európai Mobilitási Hét rendezvényeihez, kicsiket és nagyokat színes programok várnak az elkövetkező napokban. Folyamatban van a szeghalmi Dózsa utcai kerékpárút építése, amelyhez kapcsolódva az önkormányzat a tervezett kerékpárút által feltárt Tildy Zoltán Általános Iskolával közösen kerékpáros szemléletformáló és közlekedésbiztonsági kampányt indított. Ennek […]

Európai Mobilitási Hét és autómentes nap Szeghalmom

Sajtóközlemény Szeghalom is csatlakozik az Európai Mobilitási Hét rendezvényeihez: az óvodás és iskolás korosztály számára mobilitási témájú rajzversenyt hirdettek, az iskolások kerékpáros ügyességi versenyen mérhetik össze tudásukat. A tanulók kerékpárjait az iskola rendőre ellenőrzi, akinek minden kötelező felszerelése megvan, az nyereménysorsoláson vehet részt. Szeptember 22-én ötödik alkalommal rendezik meg a Pákász Futamot, amelyen futva, gyalog, […]

Szeghalom története 48. rész

A Pusztai család rezidenciája az 1920-as években. Utoljára tekercselő üzem működött benne. Kevesen tudják, hogy az 1770-es években épült ház igazi „betyárcsárda” volt, bár híres betyárok nem látogatták, vagy ha igen, akkor nagy titokban A SZABADSÁGHARC UTÁN 1. Egy kicsit térjünk vissza az „egy német tiszt” okfejtésére: „Kossuthnak mindenki jó volt, aki ellenünk akart harcolni, […]