Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Pedagógusok!

„Keress olyan mestert, akinek szelleme világos, tudása nagy és szíve jó!”

Ezt a gondolatot egy arab filozófus hagyta ránk. Ez a gondolat röviden összefoglalja mindazokat a tulajdonságokat, amelyek a tanárt tanárrá, a pedagógust pedagógussá teszik. Ebből is látszik, hogy milyen nehéz mesterség, milyen komoly feladat, milyen életre szóló hivatás az Önök pályája. Nagy dologra, egyesek szerint a legnagyobbra vállalkoznak, amikor fiataljainkat tudásra, szívbéli jóságra tanítják, miközben tudásukat megosztják velük, és a mindennapokban példaként állnak előttük.

Nincs még egy munka, ahol ennyi a kudarc, hiábavaló erőfeszítés, de ilyen sok siker, ennyi ajándék, kellemetlen és kellemes meglepetés éri az embert.

Nincs még egy munka, ahol ilyen nagy hatása lehet egy-egy jó – vagy jókor kimondott – szónak, esetleg egy-egy rosszul vagy rosszkor mondott szónak.

Nincs munka, amely ennyi azonnali sikerrel kecsegtet, és nincs egyetlen munka sem, amelynek a valódi hasznát csak évek, esetleg csak évtizedek múlva láthatjuk.

A pedagógusi munkát a csendes esőhöz lehet hasonlítani. A csendes esőhöz, amely jó sokáig tart, áztatja a földben megbújó magokat. Azok magukba szívják a nedvességet, és később ezért aztán akár szárazság idején is képesek termőre fordulni.

Őket, akik minden nap részesei a csodának, segítik tanítványaikat a tudás rejtelmes útjain, és ismereteiket maguk is folyamatosan megújítják. A nevelők mindig fiatalok maradnak, hiszen fiatalok között érdeklődő, csillogó „szempárok tükörtermében élnek”.

Munkájuk gyümölcse sokszor évek múlva érik be. Bizonyára minden diáknak van olyan tanára, akire sok év elteltével is szívesen gondol vissza. A remek órákra, kirándulásokra, beszélgetésekre, tanítója szeretetteljes, irányt mutató tanácsaira. Bizonyosan Önöknek is vannak olyan tanáraik, kikre így emlékeznek, és biztosan van olyan kisgyermek is, aki Önökre emlékszik, vagy fog emlékezni így. Kívánom, hogy sok ilyen közös, pozitív emlékük legyen.

Most pedig engedjék meg, hogy beszédemet Lev Tolsztoj szavaival zárjam: „Ha egyszer a pedagógus szereti a munkáját, akkor jó pedagógus lesz. Ha szereti tanulóit úgy, mint apja és anyja, akkor jobb pedagógus lesz annál, aki minden könyvet elolvasott, de nem szereti sem a munkáját, sem a tanítványait. Ha pedig egyesíti önmagában munkájának s tanítványainak szeretetét, akkor tökéletes pedagógus.”

Köszönjük a lelkiismeretes munkájukat!

Köszönöm szíves figyelmüket.