Nehéz volt elfogadni. De hát vele is megtörtént az elkerülhetetlen. Mikor megkértek, hogy pár sorral emlékezzem meg róla, gondban voltam, hiszen életrajzát Ő maga bőven, utána pedig szűkebben mások megírták. Ahhoz nincs mit hozzátenni. De mégis valami jellemző képet szeretnék róla festeni. Milyen is volt Ő? Mint mezőgazdász került a Sárrétre. Egyből a szeghalmi Rákóczi Termelőszövetkezethez, majd a vésztői gépállomáshoz. Innen egyenesen a járási mezőgazdasági osztályra helyezték át, egyúttal szolgálati lakást kapott Szeghalom legelső lakótömbjében, melynek erkélyéről lehetett látni Vésztőt. A családjának titkos szertartása volt, hogy „azokat a távoli fényeket nézték”. Nem kötötte a járási állás, visszakérte magát Vésztőre, ahol a csőd szélén álló Hunyadi Téesz elnöke lett. Mondjuk úgy, hogy nyereségessé tette a szövetkezetet. Ezután azonban maga Vésztő került csődhelyzetbe. Ekkor a járás unszolására tanácselnök lett és a települést is megmentette. Mikor Juhász Irén régész megkereste, hogy Mágor halma egyedül álló régészeti emlékeket takar és ezt szeretné feltárni, ha megfelelő támogatást kapna. Komáromi Gábor ezt látatlanban megígérte. A legközelebbi tanácsülésen felvetette bizonyos pénzeszközök átcsoportosítását, a tanácstagok morgolódtak. Ehhez a tanácsüléshez köthető az a mondása, mely hosszú évtizedekig szállóigeként forgott mind honismereti-múzeumi, mind pedig közigazgatási-költségvetési berkekben: „Azért, mert szegények vagyunk, még nem ok arra, hogy hülyék is legyünk! Mutassuk meg a világnak, hogy mink van.” És megszületett Csolt-monostor.                                       K. J.