Szeghalom története 45. rész

 

A dicsőséges tavaszi hadjárat nyitányaként az 1849. március 5-én vívott szolnoki csatában Oláh György adatai szerint Perczel és Damjanich seregében tucatnyi szeghalmi vett részt

A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 2.

Az előzőek után Hajdu István – bár a megyei bizottmány székében megerősítette – 1848. szeptember végén mégis leköszönt bírói tisztéről. Az új községvezetés a következően alakult: bíró Balogh István, törvénybíró öreg Kardos Ferenc, esküdtek pedig Erdei János és Bede István lett. Őket valóban a nép választotta meg. Az elöljáróság mellett a képviselők foglaltak helyet a tanácsban. Az új vezetés, mint az az alábbiakból kiderül, nem a tekintélyes, módosabb gazdák sorából került ki. 1848. novemberében a szeghalmon toborzott honvédeket Vetési András képviselő vezette a hódmezővásárhelyi táborba. szóváltást követően Koncz Bálint indulatosan vágta a „vezető” szemébe, hogy: „…ő ilyen szegény, rongyos bundás Elöljárónak nem engedelmeskedik.” No de a nép nyakába szakadt demokráciában is volt „hátulütő”, mikor történetesen a „rongyos bundás” elöljárók mellé Csala Imre (fia az előzőnek) személyében olyan jegyzőt jelöltek, aki egyértelműen a nép érdekeit képviselte, a falu módosabb gazdái és még tanító társai is összefogtak ellene, így a jegyzői széket sohasem sikerült elfoglalnia. Hogy miként? Gondolom nem fog idegenül csengeni a módszer mai atyámfiai számára sem. Elébb a választásának körülményeit igyekeztek vitathatóvá tenni, majd mikor ez nem sikerül, különféle híresztelésekkel, gyanúsítgatásokkal igyekeztek becsületébe gázolni. A levéltárban fennmaradt iratok jól érzékeltetik a „két pártra szakadt” falu képét. A módos gazdák képviselője, Kovács Albert kántor a vizsgáló bizottság előtti vallomásából a „sértett fél” szemszögéből láthatunk bele a dolgokba: „… midőn ő  a választás alkalmával a választókat arra figyelmeztette, hogy alkalmatos jegyzőt válasszanak, Csala Imrét pedig ilyennek nem tartja, Szalai Bálint, Csalának sógora őt nemcsak szóval megtámadta, de meg is lökte, Imre Gábornak pedig midőn azt mondta, hogy vagynak a vármegyénél kitanult fiatal emberek kik közül jegyzőt lehet választani, ugyancsak Szalai Bálint azt felelte, vagynak kitanult gazemberek…” Hát valahogy így folyt le a dolog – még tapintatosan – a két párt között. Év végére ez az ügy is elcsendesedett, mikor új ember, Soós József került a jegyzői székbe. A Csala-féle jegyzőségnek még volt egy érdekes mozzanata, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Már Debrecenből Madarász Lászlóhoz írt levelében említette, hogy nem csak a „rágalmak” okozták bukását, hanem – és itt a hangsúly! – a Simay János által alkotott és a községben közkézen forgó gúnyvers is közrejátszott abban. Nocsak! Simay, az előzőekben oly jellemes (nota bene) alaknak megrajzolt úriember tényleg jó tógátus lehetett a Debreceni Kollégiumban, hogy a verselést is elsajátította. Úgy látszik e tudományát kamatoztatta is…

De hát hagyjuk eme „hataloméhes” torzsalkodók világát és nézzünk szét a falu életének egyéb színterein. Még március 22-én döntött a gyulai népgyűlés a nemzetőrség felállításáról, melynek megszervezését a Közbátorsági Bizottmány vállalta fel. A megyei nemzetőrség szervezése céljából Omaszta Zsigmond és Szombathelyi Antal járta a községeket és buzdította a férfinépet a belépésre. Szeghalmon még földink, Sipos Sándor is ügyködött: „Nagy buzgalmú lelkesítésére is április 4-én még csak harmincan vállalkoztak a nemzetőri szolgálatra” Miért hallgatnánk el, hogy júniusban kétszáznegyven szeghalmi jelentkezett a nemzetőrségbe. A szeghalmiak kapitánya Sipos Sándor lett, hadnagyok pedig Reiter Károly (későbbi járási gazdasági felügyelő + 1901) és Petri István lettek. A felszerelés is vontatottan haladt az összeírásban csak egy-két vadász flinta, pisztoly szerepelt, még Simay őrmester is egy (ki tudja mely korból) lándzsával látta el magát. A kiegyenesített kasza, balta, vasvilla (ha volt), meg egyéb gyilok ekkor még nem minősült fegyvernek. Szóval szép számú társaság vigyázott a belrendre és készült megóvni a forradalom eredményeit. Végül július közepén érkeztek meg hadfiaink, a makói táborba, ahová hatvanöt főt vártak, kiket közpénzen a községeknek kellett „felfegyverezni”, lándzsával és fokossal… De! Szeghalomról száznégyen vonultak be! A gyulai levéltárban őrzött kimutatás szerint 23 vadászpuska, 14 pisztoly, 6 kard és 81 lándzsa volt a teljes fegyverzet… A második váltásban százhúszan vonultak Makóra, onnan Nagybecskerekre. A harmadik váltásra, őszre mindössze ötven nemzetőrt sikerült összeszedni a délvidéki táborozáshoz (a mezőgazdasági munkák dandárjában!), még úgy is, hogy ki fegyvert fog, annak ingyen házhely lesz későbben biztosítva, sőt a zselléreknek jobbágytelek volt beígérve.

Még a hon védelmének kérdéséhez tartozik, hogy községünkben is megalakult a Honvéd Egylet és a Honleányok Egylete. Előbbi élén természetesen megint Bogdán Lajos lelkipásztorunkat láthatnánk. Fő feladata volt a forradalmi eszmék, a politikai tájékoztatás frissen tartása mellett az ifjak lelkesítése, mondhatni harcba küldése. A hölgyek egyletének elsődleges szerepe a ruházat, élelem gyűjtése és persze a „tépés” készítése volt…

                                                                                                                           Kele József

Szerző: lezo