Gepida csontfésű a 6. századból. Szeghalmon 1967-ben került elő egy, melynek darabjait a békéscsabai múzeumban őrzik.
SZEGHALOM A „NÉPEK ORSZÁGÚTJÁN”
Arról, hogy mennyire békétlen volt Közép- és Belső-Ázsia, jól érzékelteti a Kárpát-medencében megforduló keletről érkező számos népcsoport. Az előzőekben említettük a gótokat a szarmatákkal kapcsolatban. Egy másik visztulai, szinte jelentéktelen germán népcsoport a felső Tisza-vidéken vert tanyát, majd mikor a gótok a hunok nyomására elhagyták Erdélyt, a Szamos völgyében és a Tisza mentén megvetette a lábát a helyükön, illetve az Alföldön. Első királyságuk röpke életűnek bizonyult, mert a hunok vazallusává váltak. Szeghalmon a hun uralomnak tárgyi emlékei nem kerültek elő. Ezzel a szomszédos Körösladány és Füzesgyarmat büszkélkedhet. Attila halála után (453.) birodalmában (gyerekei között) polgárháború robbant ki, melyből Ellák került ki győztesen, de hatalma már csak látszólagos volt. Jó példa erre az előbb emlegetett jelentéktelen germán népecske, a gepidák, akik (Itt kell megjegyezni, hogy a hun sereg félelmetes gyalogságát a gepidák adták.) testvérnépükkel a langobárdokkal (hosszú szakállúak) szövetkezve felszámolták a hun uralmat a Kárpátok gyűrűjében és a Dunától keletre és délre megalapították Gepídiát. A gepidák oly vakmerőek voltak, hogy kihasználva a balkáni állapotokkal küszködő bizánci gyengeséget, elfoglalták a Dráva és Száva közötti Sirmiumot, ahol új királyi székhelyet és aurelianus püspökséget rendeztek be.
Az alig száz évet megélő Gepídia központjában, mint azt a régészeti leletek alátámasztják, a gepidák és a korábbi népek (mint a szarmaták) békésen megfértek egymás mellett, művelték földjeiket, nevelték állataikat. Érdekes, hogy lakhelyük a földfelszíni tapasztott falú nagycsaládi ház volt, kicsit emlékeztetve az újkőkori házakra. Temetőik a falun kívül helyezkedtek el. Egy ilyen temetőhöz tartozó sírt bolygattak („tártak”) meg 1967-ben mikor a HERBÁRIA telepén gödröt ástak. A csontvázas sír melléklete, a megyei múzeumhoz eljuttatott jelentésében Miklya Jenő előadásában bronz fibulából, csontfésűből és rézcsatból állt. Ma már tudjuk, hogy a sír nem egyedi eset, mert a közelmúlt földmunkái során közelében több sírra valló nyomot figyeltek meg. Ez pedig egy gepida telep meglétét sugallja. Hogy a szarmaták sem tűntek el, azt számos megfigyelés támasztja alá. Többek között Szeghalmy Gyula 1912-es ásatása, de úgyszintén Ő és Darnay Kálmán 1904-es ásatása a Kovás-halomban. Itt Szeghalmy több sírt is feltárt, leleteiket felsorolta. Egyik sír leírásakor azt jegyezte fel, hogy a holtat álló helyzetben helyezték a sírba! Ez a temetési mód azonban a szarmatáknál volt szokásban…
Gepídia azonban nem örvendhetett hatalmának. Sirmium elfoglalása miatt előbb a gótokkal támadt nézeteltérés, a 6. század elején, később pedig Bizánccal. Justicianus császár a Dunántúlon megtelepedett langobárdokat nyerte meg szövetségeséül, akikkel összefogva Sirmiumtól nyugatra vereséget mértek a gepidákra. (Furcsa egy győzelem, hiszen a gepidák megtarthatták Sirmiumot.) Ettől kezdve azonban a két testvérnép ellenségeskedése állandósult. Attól függetlenül, hogy Turisind gepida király kétszer két évre békét kötött a langobárdokkal (547 és 549), ennek leteltével 551-ben összecsapásra került sor. A kiegyenlített küzdelem után a Gepídia székhelye Sirmiumba került. Itt Kunimud király ezüstpénzt is veretett, Közép-Európa első kora középkori pénzét!
Egy kicsit visszatérve a belső-ázsiai politikai helyzetre. A hun hegemónia megszűntével a Türk (turk) birodalom emelkedett fel, melynek alávetett népei fellázadtak. Ez új népmozgást indított el, többek között ekkor tűnt fel a történelem színpadán a hsziungnuk, uar-huni népnév (közérthetőbben „várkonyok”). Előbb az alánokat (szarmatákkal rokon népcsoport) mozdították ki helyükről. A 6. század közepén már a Kazár Kaganátus és az Al-Duna közötti síkság urai voltak.
A kárpát-medencei ellentétek nem maradtak közömbösek az uar-huni (avar) nép számára. A langobárdok szövetséget kötöttek velük az erősödő gepida királyság ellen. A szövetségesek Asfeld („csatatér”) mezején végleg vereséget mértek a gepidákra. Bizánc serege „megvédte” Sirmiumot az avarokkal szemben, az ottani gepida haderő kelet-római szolgálatba szegődött, a trónörökösük pedig a gepida kincstárral Bizáncba menekült. Azonban a langobárdok sem élvezhették zavartalanul a győzelem gyümölcseit, mert a „szövetséges” avarok szépen berendezkedtek a Tiszántúlon és Erdélyben. Ez a kényelmetlen szomszédság arra kényszerítette a germán népet, hogy új hazát keressenek maguknak. A fogságba esett gepidák csatlakoztak hozzájuk és a langobárdok nagytestű állataikat hátrahagyva nyugatra vándoroltak, ahol új hazát nyertek Itáliában Lombardia tartomány őrzi emléküket. Baján kagán népe így szinte vér nélkül jutott az egész Kárpát-medence birtokába. Az avarság hatalma egészen az onogur bolgárok területéig a Dnyeszterig terjedt, nem csoda, hogy a későavar korszakban részben e nép ad „vérfrissítést” a kaganátusnak.
Számos emléket hagytak hátra két és fél évszázados fennhatóságuk idejéből Szeghalom környékén és a Sárréten. Régészeti leletek Dévaványa, Körösladány, Füzesgyarmat és Csökmő határából is előkerültek. Csökmőn határában Cirkón, Móra Ferenc ásatott és megállapítása szerint egy avar hring (gyűrű alakú földsánccal erődített falu) került a felszínre. Szeghalmi Gyula a Kovás-halom egyik sírját az ott talált hosszúfüles kengyel alapján avarnak határozta meg, de az egyéb mellékletek magyar honfoglalás korinak datálják. Valószínű, hogy az avarok megélték az Árpád népének bejövetelét. Várhelyet (Kisvárhely-szigeth 1783.) Szeghalmy és utána Miklya Jenő is avar földvárnak tartja, amit a magyarok megújítottak. 1910-ben mikor a Berettyó közúti hídját építették, a feljáró rámpa építésekor harcosok sírját dúlták fel, amit Szeghalmy a jellegzetes avar egyenes kardok alapján Baján kagán harcosainak tartott. Csak lábjegyzet gyanánt megjegyezve, a nem régen a közelben folytatott földmunkák során több tanú által bizonyítottan földbe süllyesztett nyeregtetős, belső kemencés házak nyomaira bukkantak… Ezek után, az olvasókra bízom, hogy eldöntse, hány náció élt egyszerre Szeghalmon békés egyetértésben a 6. század végén, szeghalmiként.
Kele József
