„Bontsuk le a falat” Egészségnap Szeghalmon

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete „Bontsuk le a falat”az EFOP -1.3.5.-16 kódszámú pályázat keretében a Szeghalmi Helyi Szervezet szervezésében 2018. szeptember 13-án a Várhelyi Ifjúsági Tábor és Szabadidő Központban Egészségnapot , szűrőnapot tartott.

A több mint 100 megjelentet  9-16 óráig különböző programok várták .A megnyitót követően előadás  ,beszélgetés  a fogyatékkal élők szociális ellátási lehetőségeiről volt a Szeghalmi Járási Hivatal szakértőivel.. A Városi könyvtár könyvajánlót tartott egész nap.  A Príma –Protetika  Kft munkatársai a gyógyászati és rehabilitációs termékbemutatón túl részletes, sokak számára érdekes előadást , vásárlást, valamint kipróbálási lehetőséget is biztosítottak.  A  helyi szervezet sorsolás alapján ( a regisztrált résztvevők közül )  5 főnek ingyenes csontsűrűség vizsgálatot biztosított. Ismét sokakat érdekelt  a Szeghalom ma címmel  tartott fórum Macsári József polgármester úrral. Az SOS Központ  kereskedelmi igazgatója, Takács Tamás úr az új házi segítségnyújtó jelzőrendszerrel ismertette meg a jelenlévőket. Reméljük tudtunk segíteni a bemutatóval a rászorulóknak. Most 2 nagy üstben főtt a szeghalmi betyáros Elek Gyula és segítői közreműködésével, melyhez a lebbencset a szociális otthonunk igazgató asszonya és munkatársai  készítettek.  Az ebédidő végére az üstök kiürültek, a szociális otthon lakói is vacsoráztak belőle.Ebéd után a Sárréti Népdalkör Egyesület- a mozgássérült egyesületünknek is tagjai- adtak műsort mindannyiunk örömére. Majd a  a gyógyító illóolajak felhasználási lehetőségeiről tartott előadást és „ kóstolót „ Kiss Bernadett tanácsadó.  15 órától hasznos, mindenkit érintő ,figyelemfelhívó információkról kaptunk tájékoztatást bűn –és baleset megelőzés témakörben a Szeghalmi Rendőrkapitányság munkatársától. Tetszett és kipróbálhattuk a szimulátor ,„részeg” szemüveget is.

A rendezvény zárásakor aktuális feladatokról, rendezvényekről esett szó.  

Még-több kép, hamarosan…

Szerző: lezo