Ez a morcos úriember az előzőekben említett Bodoky Károly, békés megyei mérnök, aki a Körös-völgy és a Sárrét szabályozási munkálatait irányította
A SZABADSÁGHARC UTÁN 3.
Szerintem többeknek feltűnt, hogy következetesen használom a „Bach-korszak” helyett a címben szereplő kitételt. Ennek egyszerű magyarázatát abban vélem, hogy bár az osztrák elnyomás jelen volt települési szinten, például a „zsandárok” csak 1867-ben hagyták el Szeghalmot, az élet az ment tovább, mint a kicsit megkésett vízrendezés, sőt a jobbágyi kötelmek megszűnése, vagy lazulása, tehát ez a felsőbb irányítás csak lassította a fejlődést… De térjünk vissza a folyók szabályozásához. Azt, hogy 1854 és 1856 között a Berettyó Szeghalom alá került és számos gondot okozott, azt Bodokynak köszönhetjük: „A Berettyó vize tehát – legalább Bakonszegen alul – tulajdon völgye vonalán szabályozható nem lévén szükséges lesz azt, a legközelebbi folyó, a Sebes-Körös medrébe le vezetni. Minthogy pedig a Sebes-Körös völgye maga is Szeghalom és Harsány közt el van mocsárosodva, úgy tartom, hogy a Berettyót ezen mocsáron alól eső ponton lesz szükséges a Sebes-Körösbe le vezetni.” Hát ezt az álláspontot fogadta el az 1853 őszén összeült bizottság. Persze Bodokynak voltak más ötletei, tettei is. Ő a kivitelezője a bácskai Ferenc-csatornának, megálmodója a Keleti főcsatornának (majd száz évvel korábban) és megtervezője a Kolozsvár-Budapest hajócsatornának, melyből a Duna-Tisza csatornát kezdték meg létrehozni és lett belőle a Duna-völgyi főcsatorna. 1853-54 fordulójára megalakultak a szabályozó társaságok, mind a Berettyó, mind pediglen a Sebes-Körös szabályozására. Természetesen Szeghalom mindkét irányban érdekelt volt. A dolgok szépséghibája, hogy a Társaság működtetésére államilag egy huncut vas sem állt rendelkezésre, holott a munkát el kellet kezdeni. Ezt részben az érintett birtokosok fedezték, részben a községek úgy hogy például városunk tizenegyezer forintnyi államkölcsönt íratott, melynek fedezete a falu szélén kiosztott újabb házhelyek kimérésével (62 kateszteri hold) a Katonaváros és a mai Kinizsi utca között. Ez volt a „Kölcsönfalu” – de még lesz egy később, legalább is ebből a névből… Így, Szeghalom a munkálatok megkezdésére tizenegyezer forintot tudhatott magáénak. Szépen hangzik ez a „magáénak” kitétel. Mire a munkálatok megkezdődtek, mit tesz Isten Simay János visszavonult a közélettől, lemondott bírói székéről, pedig annak betöltésére minden esélye meglett volna. A Berettyó mederásása Szeghalom, Füzesgyarmat, Darvas és Bakonszeg közmunka erejével indult, oly ünnepélyes keretek között, mint azt Balogh János verse elevenítette fel. A csatorna, mintegy húsz kilométer hosszan nyúlt el a települések határában. A négy helyen is folyó munkálatokra Biszterszky Gyula a „Berettyót ásató mérnök” irányította. Irodáját Végh József asztalosmester házának utcai szobájában rendezte be. Ez a Tildy utcai gyógyszertárunktól a templom felé a második házban volt, ma a tömbház található itt. (Korábban Biszterszkyt egyszerűen „lejózsefeztem”, egy dokumentumban elírt említése után, most megkövetem…) Az iroda tényleg jó helyen állott, hiszen közel az akkori közigazgatás székhelyéhez és a munkálatok helyszínéhez. A választás további haszna volt, hogy a mester (Végh József) helyben találtatott, így nem kellett messze menni, mikor „líneát”, jelzőkarót, kvadrátozót, vagy éppen tilalomfát kellett készíttetni. Egyébként a „Berettyó Szabályozó Társulat” rézből készült bélyegzőjét múzeumunk őrzi. Engedjék meg nekem, hogy Biszterkszky Gyula személyére is kitérjek. Mint látható, a Szeghalom környéki vízmentesítési munkákat ő felügyelte. Ez a foglalatossága 1863-ban megszűnt, a munkálatok dandárjának letudtával. Még átmenetileg elkészítette a község belső csapadékvíz elvezető csatornáinak, árkainak és leendő főút hálózatának terveit, majd biztosabb megélhetés után nézett. Elszegődött gróf D’Orsay Emil szolgálatába (a grófról majd későbben szólunk). Elébb a gróf, Kárászékkel egy testet képező birtokainak térképét készítette el, majd gondos munkával a kastélyt övező angolkert terveit, sőt ez utóbbit maga is kivitelezte az 1860-as évek vége felé. A grófunknak ez a kert annyira rögeszméjévé vált, hogy semmi pénzt nem sajnált ráfordítani (tékozolni?). A munkák (itt gondolva Biszterszky mérnök úrra) kétszáznyolcvanezer forintba kerültek, ami tetemesen meghaladta a gróf úr bevételeit. Az összegből tetemes bevételhez jutott mérnökünk is. A gróf pedig csődöt jelentett be, amiből csak úgy tudott kilábalni, hogy itteni „mindenét” árúba bocsájtotta, ő maga pedig családostól Pozsonyba tette át székhelyét. Biszterszky sem sokáig maradt Szeghalmon, mert családja az utolsó nagy kolerajárványnak esett áldozatul, ő maga pedig ezt követően Karcagon Papp Miklós kúria-parkjának parkkivitelezését vállalta el. Ezt az akkori szolgabírónk neje a „grafomániás” Kertész Ágnes (írói nevén Koplanczi Borbála) verses naplójában kicsit epésen így kommentálta: „Bisztercki miután felvette a zsíros falatot, újabbért elhagyta Szeghalmot.” De hát mit tehet valaki a kortársakkal szemben? Végül tájátalakító munkájára emlékezve 1885-ben utcát neveztek el róla. Sajnos ez az utcanév mindössze három évtizedig volt ismert, mert „jött egy híresebb”: Horthy Miklós…
Kele József
