Átadó ünnepség a Tildyben

A szalagot ünnepélyes keretek között Dr. Kovács József országgyűlési képviselő úr, Macsári József úr, Szeghalom város polgármestere, Détárné Molnár Andrea, a Szeghalmi Járási Hivatal hivatalvezetője és Teleki-Szávai Krisztina, a pályázó Gyulai Tankerületi Központ igazgatója vágta át.

A mai napon került megrendezésre a Gyulai Tankerületi Központ által szervezett, EFOP-4.1.3-17 kódszámú, „Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése” című pályázat épületátadó ünnepsége a Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. A szalagot ünnepélyes keretek között Dr. Kovács József országgyűlési képviselő úr, Macsári József úr, Szeghalom város polgármestere, Détárné Molnár Andrea, a Szeghalmi Járási Hivatal hivatalvezetője és Teleki-Szávai Krisztina, a pályázó Gyulai Tankerületi Központ igazgatója vágta át. Rajtuk kívül számos vendég osztozott örömünkben a városvezetés, a tankerület vezetés, támogatók, nyugdíjas kollégák, barátok köréből. Nagy örömmel és szeretettel fogadtuk és láttuk vendégül mindnyájukat. A műsorban az alapfokú művészeti iskola országos versenyeken győztes növendékei mutatták be produkcióikat. felkészítőik voltak: Kenyeres Csaba, Pándiné Csajági Mária, Horváth Barbara és Kőváriné Lovassy Franciska. Tagai Andrea igazgató asszony így fogalmazott: „Mindegy, hol is van az otthon, egy biztos: ott, ahol szeretet van. Mert az otthon azokból az emberekből épül fel, akikkel megtöltöd. A mi otthonunk, a mi iskolánk ma különösen jó emberekkel van teli. Ünnepbe öltözött szívű tanárok és diákjaik körében, adakozó lelkek gyűltek össze. Lehet, úgy látszik, hogy tornatermet újítottak fel, lehet, ablakcseréket látunk, lehet nyelvi labort és sportudvart látnak szemeink, de valójában megajándékoztak bennünket azzal a törékeny és rendkívüli pillanattal, amikor egyszerre emelték tekintetüket az iskolánkra, és nem csak néztek, hanem láttak is. Látták, hogy ez az épület nekünk nem csak falak, hanem az életünk jelentős színtere is. Látták, hogy szükségünk van, és megerősítették otthonunk falait. Köszönjük mindazt az erőfeszítést és támogatást, amivel a felújítások megtörténtek!”

Szerző: lezo