Mit kínál a Tildy?

 

Interjú Tagai Andreával, a Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójával.

SzeghalomHír.hu: Az iskola facebook oldalán jelent meg egy cikk az iskolájában működő felvételi előkészítésről. Erről, különösen a tehetséggondozó csoportokról szeretnék érdeklődni. Milyen eredménnyel készítik fel a tanulókat?

T A: Minden évben többen nyernek felvételt országosan is kiemelkedően magas színvonalú középiskolába tanulóink, és nagy örömünkre képesek tartani is a kitűnő tanulmányi eredményüket. Évente 10-15 tanuló választ olyan erős gimnáziumot, amely csak olyan tanulókat vesz fel, akik a központi felvételin eredményesen teljesítenek, pl. Tóth Árpád, Ady, Andrássy de az Arany János programot is ide sorolhatom. Minden tanulót sikeresen készítettünk fel erre a megmérettetésre a korábbi években is, amikor csak a délutáni szakkör állt rendelkezésünkre. Ettől a tanévtől a szakkör mellett a tanórákat 10-12 fős csoportban tartjuk számukra, ami sokkal hatékonyabbá teszi a tanulást, tehetséggondozást.

SzeghalomHír.hu: Meglepő, hogy ilyen sok tehetséges tanuló marad az intézményben a városban működő hatosztályos képzés mellett. Nagy harc folyik a tanulókért a két iskola között?

TA: Harcnak nem nevezném, de természetesen örülünk a maradóknak, és teljesen nem is köszönünk el a távozóktól, hiszen a művészeti iskolánkban is sok PAG-os van, és több kollégánk tanít a gimnáziumban. Néhány éve még jómagam is óraadó voltam ott. Sajnos ebben a tanévben a matematika képzésben nem tudtunk egész tanévet vállalni, de jövőre akár be is tudjuk építeni a tantárgyfelosztásunkba és Nemesné Kiss Ildikó tanárnő rendelkezésre áll.

SzeghalomHír.hu: Milyen eredmények vannak még az iskolai tehetséggondozásban?

TA: Számos országos és megyei versenyen érünk el szép eredményeket. Ezekről a tanévzáró ünnepségen kívül a honlapunkon és a facebook oldalunkon kaphatnak információkat. Kiemelkedő a művészeti tehetséggondozó tevékenység és minden tanulmányi területen sikerrel indulnak tanulóink a versenyeken. Külön sikernek tartom, hogy az egész iskolai tehetséggondozó rendszert sikerült olyanná alakítanunk, hogy felhívta a szakma figyelmét és a Békéscsabai POK felkérte iskolánkat egy tehetséggondozó szakmai nap megtartására.

 SzeghalomHír.hu: Gratulálok a szép eredményhez és további sikereket kívánok!

TA: Kollégáim és diákjaink nevében is köszönöm!

Szerző: lezo