Ifjabb Kiss Ferenc rövid élete során is maradandót alkotott, tettei mindenben a községet szolgálták. Talán méltatlanul szorult a háttérbe az óvoda és iskola-alapítók mellett
A SÁRRÉT ELSŐI… 2.
Kár volna kihagyni a nagyok sorából az ifjabbik Kiss Ferencet, aki méltó utódja volt atyjának. Ha valaki emlékszik még első patikusunkra, nem feledheti el azt a temérdek gyógyszert, melyet az utolsó nagy kolerajárvány idején ingyen szolgáltatott a településnek. Hát, a gyermek sem esett messze, mint az a bizonyos alma a fától. Már húszas éveinek legelején modernizálta, illetve megszervezte a tűzőrséget. Korábban a 18. századi „bakterok” kapcsán szóltunk a tűzvédelemről. Hiába voltak az ilyen-olyan királyi és megyei rendeletek, bizony a helyzet nem sokat javult a lecsorgó évtizedek alatt. Az ősi módon félrevert harangszóval riasztották a beosztott tűzvédelmi emberkéket és zászló lengetésével jelezték a keletkezett tűz irányát, hogy a falu mely részén ütötte fel a fejét. Ez még el is ment, míg a községháza – ahol az oltószereket tárolták – a templom szomszédságában működött. De bizony, 1885-ben a községháza elköltözött. Erre Kiss Ferenc – ha már egy évvel korábban megszervezte a tűzőrséget – saját költségén a toronyban lévő őrhelyet telefonnal kötötte össze a községházán ügyelők helyiségével. Ettől kezdve a harang félreverése maradt a vész riasztásra, de a zászlólengetés megszűnt, helyette pontos információk jutottak el az oltásra kész önkéntesekhez (Tudom, hogy unalmas már, de a Sárréten elsőként.). Még ebben az évben belügyminiszteri rendelet jelent meg, a községi önkéntes tűzoltóságok létrehozásáról. Nem nagy sikerrel. Valahogy nem akarózott a polgároknak „önként” lekötni magukat, mikor a tűzőrségi feladatot könnyebb volt ellátni, hiszen ha valakinek vendégeskedésre hajlott a szíve, jó baksisért kereshetett megfelelő helyettest. De, hogy állandó szolgálat, meg tanfolyam? Azt már nem! Úgy tűnik, hogy hasonló lelkesedés volt országosan tapasztalható, mert 1888-ban a belügyminiszter nyomatékosan felhívta a községeket, uradalmakat a tűzoltó testületek megalakítására. Jó helyi hagyomány, hogy fentről levetik e terhet, „Ha már eddig is ezt csinálta, akkor csinálja ezután is”. Más szóval a Szeghalmi Önkéntes Tűzoltó Testületet Kiss Ferenc talpalta ki. A Testület alapszabályát a másfél évtizeddel korábban megalakult Gyulai Önkéntes Tűzoltó Testület alapszabályáról „koppintották” le. Ezután, már természetes, hogy a tűzőrség után a szervezett tűzoltók parancsnokává is őt tették meg „közfelkiáltással”. Viszont, hogy ne menjenek simán a dolgok, a rendelet a kötelező ruházatott és technikai feltételeket is megszabta. De miből? Mondani sem kell, hogy a községnek erre vajmi kevés pénze volt (semmi, mint ahogyan ez napjainkban is történni szokott). Megint Kiss Ferenc mozdult. Jótékonysági bálok húsvétkor, pünkösdkor, szüretkor, farsangkor, ahogyan az illik. „Az Önkéntes Tűzoltó Egylet felszerelése javára” címszó alatt. A bálok szó szerinti fénypontja volt a Kiss Ferenc gyógyszerész által készített röppentyűk, görögtüzek felhasználásával tartott tűzijáték. Csurrant is cseppent is a tűzoltó kasszába a pénz, hogy lett egyenruha és négy év után (1892-ben) saját tűzoltó kocsi, mely napjainkban eléggé lerobbant állapotban tekinthető meg. Azonban a tűzijátékoknak is vége szakadt 1892 őszén, mert „Robbanás a szeghalmi gyógyszertárban!” – hírelte nem csak a gyógyszerész szaklap, hanem néhány országos sajtótermék is. Maga a lelkes tűzoltóparancsnok is csúnyán megégett a villanó-pukkanó porok kotyvasztása következtében, de hamarosan ismét ellátta a parancsnoki teendőket. A tűzoltás szinte az élete volt. Halálát is ez okozta. A robbanás után alig egy esztendővel egy szeles-kerti háznál keletkezett tűz oltásakor, ahol a parancsnoki teendőket ő látta el, tüdőgyulladást kapott és ágynak dőlt. Azonban nem ez, hanem hosszas betegség, veselob végzett vele, mely legyűrte a tüdőgyulladástól legyengült szervezetét. Ez pedig olyan emberek átka, akik hosszú ideig foglalkoztak foszfor tartalmú készítményekkel, mint például a tűzijáték elegyek készítése… Még nem volt harmincegy éves. Gyógyszerészi munkássága és tűzoltó parancsnoki feladatai mellett aktív társadalmi életet élt. Tagja volt a községi testületnek, a római katolikus iskolaszéknek, no meg természetesen a Kaszinó vezetőségének (hol atyja korábban az elnöki tisztet töltötte be), valamint a megyei gyógyszerész kamarának. Ezen túlmenően saját költségén egy sajtóval (nyomdagép) nyomdát rendezett be, hogy a hivatalos nyomtatványokért már nem kellett Gyomára Knerhez szaladgálni, hanem helyben beszerezhetőek voltak. Többek között adás-vételiszerződések találhatók a múzeumunkban. Mondanom sem kell, hogy ez is az első volt a Sárréten. Ki tudja, hogy ha nem hal el idejekorán nem ő hozta volna létre a helyi sajtóorgánumot? A sors furcsa fintora, hogy a Szeghalom és Vidéke című lapunk halála után fél évtizeddel az ő általa beszerzett nyomdagépen készült el, melyet Kovács Andor vásárolt meg. Sorolhatnám itt a később országosan terjesztett kiadványok címeit, melyek ezen a masinán készültek. Emlékét a „Szent Háromság” gyógyszertár őrizte, „Kiss Ferenc örökösei” egészen az 1960-as évekig, mikor lebontották az épületet az Olvasó Egylettel együtt, hogy modern iskolát emeljenek.
Kele József
