Dapsy Gizella óvónőnk, ki elébb idegenkedett Ady új hangú lírájától. Bodor Aladár (szintén rímfaragó!) hatására, azonban előbb a verseket, majd a költő Adyt is piedesztálra emelte.
NEVES ALAKOKRÓL ISMÉT 2.
Az előző felvezetésre utalva, van egy óvónőnk, akire a helyi pedagógus társadalom – mind a hét család – kígyót-békát összehordott. Hát őszintén megmondva, Dapsy Gizellát ez nem igen zavarta, volt ennél több baja és másrészről ő ennél magasabb szférákban élt. Egyrészről ott volt az „örökölt” óvónői szék a maga átlagosan százharminc apróságával, másrészről pedig a családfő halála után az elárvult család (az édesanya már Dapsy Kálmán előtt jobb létre szenderült) nagymamástól, húgostól és öcsistől egyetemben. Ha ez egy halandónak nem volt elég, akkor ehhez társult még költői vére, ambíciója. Ez utóbbi révén, már a század legelején NIL néven jól ismert, magasabb kulturális körökben szívesen látott figura volt. Mozgott is benne lelkesen. Ha már Gyóni Gézát Gyökössy Endrével kapcsolatban megemlítettem, nem lehet kihagyni Gizi nénit sem. Ő volt, aki Gyóni költői pályáját egyengette, folyóiratokhoz, kiadókhoz protezsálta be verseit. Ugyanakkor figyelte az országos irodalmi „áramlatokat”. Így került a kezébe Ady első (igazán „Adys” verseket tartalmazó) verseskötete az Új versek. Hát mit mondjunk? Az ő költészeti nyelvezetétől oly távol állott, hogy előbb az „elutasítók” táborához csatlakozott. Azonban rövidesen látogatója érkezett, mégpedig az „újhullám” költőivel szoros kapcsolatot ápoló Bodor Aladár személyében (szintén pedagógus és szintén költő) hosszas diskurzus (több levélváltást is megélt később) után Bodornak sikerült Gizink kezébe adni azt a „kulcsot”, mellyel megérthette, átélhette Ady szellemiségét. És történt „pálfordulás”! Attól kezdődően a Dapsy lányok esténként, szinte szeánszot tartva, Ady verseket olvastak fel. Miklya Jenő bátyám – aki Dapsy Gizella életét dolgozta fel – erről hosszan és terjedelmesen tudna mesélni. Az Ady imádat odáig terjedt, hogy már minden áron látni akarta magát a költőt is. Azonban ez nem ment oly könnyen, Ady mozgalmas élete ezt megnehezítette. Végül csak 1908-ban sikerült „elcsípnie” a költőt, mikor azt „betegsége” Kolozsváron kórházi ágyhoz szegezte. Évekkel később, már e pár perces beteglátogatás – amit egyébként Tabéry Géza járt ki – több oldalas beszámolóvá bővült. Milyen a horgász beszámoló? Az „Ady-hajkurászásnak” azonban óriási haszna is lett. Részben személyes barátságot kötött a Holnap szerzőivel, részben a Nyugat körül csoportosuló költőkkel. Ő sohasem publikálhatott a Nyugatban – nem ütötte meg az ignótuszi szintet. Ez azonban nem tántorította el attól, hogy ne tűnjön fel környezetében, ne gyűjtsön mindent (például kávéházi szalvétát, versgyakorlattal összefirkálva), ami Adyhoz kötődött. Lédát is „begyűjtötte”! No, nem volt valami nehéz dolga, hiszen látogatóban sűrűn megfordult Szeghalmon az a hölgy, aki Adyból „Adyt” csinált, hiszen unokanővére a mi Nusszbaum doktorunk felesége volt. Ehhez már csak hab a tortán, hogy doktor bácsink pedig Léda férjének volt az unokatestvére. Ja és nem beszélve arról, hogy a Nusszbaum rezidencia az óvoda szomszédságában leledzett… Ez az 1908-as év. Léda és Ady kapcsolatának sarokköve. Úgyszintén sarokköve Gizi nénik életének is. Hogy-hogy nem, új arc tűnt fel Szeghalmon. Mégpedig Kálmán van der Hoske arca, akit Rozsnyai Kálmán néven és „irodalomtörténészként” ismer a nagyvilág. A 19 – 20 század fordulójának igazi, akár Rejtő Jenő által is megírhatott „életművésze” volt. Hogy milyen körülmények között bimbózott ki kettejük „szerelme”, azt talán egy nálam jobb sorsra érdemesebb tollforgató, egy új Jókai, egy új Mikszáth fogja talán egyszer megrajzolni. No, ez a Hoske is minden pénzt megért! Munkácsy Mihály sugallatára képzőművészetet tanult, mint ilyen ő is eljutott Párizsba, sőt, mint azt utóbb rebesgetik, Rodin műhelyébe is. Ez valóságos dolog lehetett, mert hagyatékában hátra maradt egy kéz, melyet a legenda szerint a nagy Rodin az ő kezéről formázott. Van egy – és ez Rodin egyik barátjától származik – olyan elmélet e plasztika eredetéről, hogy Hoske azt egyszerűen elemelte a művész műterméből. Nota bene! A művészi hajlamai – képzőművészet! – hátra hagyott bizonyítékai szép mívű Ex librisei. Haza térve Párizsból az aradi újság munkatársa lett. De nem állt meg! Színi tanodát végzett, és színészként Angliában, Shakespeare országában próbált szerencsét, hogy Sidney Carton néven ez neki mennyire sikerült, elég annyi, hogy Byron, a nem épp erkölcseiről híres (vagy éppen annak hiányáról) költőtitánnal került jó viszonyba. Onnan megtérve, hogy feledtesse az „úri körökkel” angliai megbotlását, egyrészt felvette a Rozsnyai nevet, másrészről udvarolni kezdett egy hölgynek. Egy nála több mint négy évtizeddel idősebb hölgynek! Prielle Kornéliának, aki annak idején Petőfi Sándor menyasszonya volt! A szerelemből házasság lett, amit az ara alig egy hónappal élt túl. Szegény özvegyember a Kornélia által összegyűjtött Petőfi ereklyéket hamar eladta a Nemzeti Múzeumnak megalapozva napjaink Petőfi irodalmi Múzeumát. Hát ő az a Rozsnyai Kálmán, aki megjelent Szeghalmon. Másfél év múltával Dapsy Gizellánk és Rozsnyai Kálmán 1910. május 14-én házasságot kötött, melynek egyik tanúja Vojsza Teofil volt. Az első háborúban hősi halált halt tiszt itteni működésének mindeddig ez az egyetlen nyoma.
Kele József
