Barangolás Transzilvániában

 

Határtalanul program, 2018.06.04. 30 diák, öt kísérőtanár.

(Bővebb információ a képre kattintva!)

 

A kirándulás élja, hogy az érintett települések és az Erdélyi-középhegység természeti formáinak megtekintésével bővítsük és mélyítsük a diákok ismeretit irodalomból, történelemből és földrajz tantárgyakból.

Szeghalom testvértelepülésén, Kalotaszentkirályon pedig az volt a célunk, hogy a külhoni fiatalokkal történő diák-diák interakciók előtérbe helyezésével a diákjaink szociális és együttműködési kompetenciái fejlődjenek.

Tanulmányi kirándulás során tervezett programelemek:

  1. Nagyváradon koszorút helyezünk el a Petőfi-szoborhoz, majd a sétáló utcán található Holnaposok szoborcsoportot tekintettük meg. Az utóbbi alkotás életnagyságú, ezért a szobrok közé leültünk, és néhány gondolatban megemlékeztünk a Nyugatról és költőinkről.
  2. A következő helyszín Csucsa, ahol a Boncza-kastély volt a cél. Itt Ady és Csinszka kapcsolatát elevenítettük fel szerelmes versek olvasásával.
  3. Túra a Fátyol-vízeséshez, ahol a folyó felszínformáló szerepét tanulmányoztuk.
  4. Kalotaszentkirály, ahol a helyi általános iskolát látogattuk meg egy közös focizással egybekötve. Az este folyamán közös bográcsozást, beszélgetést és egy vetélkedőt szerveztünk meg a külhoni fiatalokkal együtt a diák-diák interakciók érdekében.
  5. A Padis-fennsík karsztjelenségeinek tanulmányozása, számháborúval megfűszerezve.
  6. A Tordai-hasadék és a sóbányát látogattuk meg túravezetéssel, megismerve a felszíni és a felszín alatti természeti formák keletkezését, melyekhez mondákat is kapcsoltunk.
  7. A következő helyszín Torockó volt ahol megismerkedtünk a helyi faluszerkezettel, amely a világörökség része.
  8. A kirándulás záró napján több programot céloztunk meg. Első állomás Déva, melynek vára a Kőmíves Kelemen című népballadában jelenik meg, majd Vajdahunyadon a Hunyadiak vára és tetteik kerültek a középpontba történelmi szemmel. A hazafelé vezető úton a Medve-barlang karsztos jelenségeit figyeltük meg.

Mindehhez készült egy facebook oldal, ahol az előkészületektől az utazáson, túrákon át a közös programokig sok fotó és videó is található.

Szerző: lezo