A képen látható úriember nevével bőven lehetett találkozni ennek a cikksorozatnak az első felében. Persze ő sem szeghalmi születésű. Szeghalmy Gyula több mint három évtizeden át volt ikonikus alakja városkánknak
ISMÉT HÍRESSÉG
A legénykedő, fonókázó és egyleteskedő, Dapsy Gizis Szeghalomra mintegy száztíz év előtt, új személyiség érkezett. Nem, mintha szíve-vágya lett volna városunkban megtelepedni, de a kultusz kormányzat az itteni református elemi népiskolában gondolta elhelyezni. Mikorra Szeghalomra került, már komoly ismeretterjesztő és tudományos múltra tekinthetett vissza, alig negyed százados élete folyamán. Szegedi gyermekkor és ifjúkor után az esztergomi tanítóképzőbe vezetett az útja. Volt szerencsém nevét „Szeghalmy” módon leírva a gyémántdiplomás hírességek márványtábláján olvasni, a főiskola régi épületének aulájában. Egy korának tudományos szintjét magasan ismerő, azt művelő és másoknak rendelkezésére bocsájtó energikus fiatalember volt. Még esztergomi diákként megírta a később több kiadást megélt Amatőr fényképészek könyvét, mely az első ilyen magyar kézikönyv volt és amelyről a francia és német szaklapok elismerő cikkekben emlékeztek meg. Még főiskolásként (!) ő dokumentálta fényképen a visegrádi ásatásokat. Esztergomból Budapestre került ahol polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Ez alatt természetesen nem nyughatott. Másod magával megalapította az Uránia Vidéki Ismeretterjesztő Társulatot, mely vetített képes előadások tartásával, mozgófilmes vetítésekkel szolgálta a köz művelődését. Az előadások nyersanyagát saját műhelyekben, a filmeket műteremben készítették. Szeghalmynak szűknek bizonyult a műtermi környezet ezért egy francia filmstúdió, az Umicre felkérésének örömmel tett eleget és forgatta le Magyarország legelső turista úti-filmjét a székesfővárost bemutatva. Mindezek mellett „unalmában” tankönyvet írt a „Magyar nemzeti irodalom története” címmel. No, ezekkel az „előzményekkel” került Szeghalomra, hétköznapi tanítónak. Nesze neked Szeghalom! A fiatal tanerő folytatta a tőle megszokott lendülettel! Már egy év múlva családi neve helyett a község nevét használta. Első nyarán a dévai múzeum igazgatójával, a kor neves őskoros régészével, Darnay Kálmánnal közös ásatásba kezdett a Kovács halomban, mely ásatás azonban a pénzek elapadtával félbe maradt. A leleteket pedig Darnay magával vitte a dévai múzeumba. Hogyisne! Ekkor döbbent rá, hogy a régészeti leleteknek csak ott és akkor van mondani valójuk, ha azon a tájon látják őket, ahol keletkeztek, ahol használták őket. Például egy csontszigony, mit mondhat Déva múltjáról, ha a Sárréten használták, készítették? Így azután egy „Alföld Múzeum” létrehozása lett az egyik rögeszméje. Ebből a célból létrehozta a Helios Egyesületet, amely előadások tartásával igyekezett felkelteni a múlt iránti érdeklődést és némi pénzmagot biztosítani a félbe maradt ásatás folytatására. Ez később folytatódott is, oly eredményesen, hogy Szeghalmy csapatának munkájáról nem csak a hazai Archeológiai értesítőben jelentek meg cikkek, hanem a francia régészeti szaklap is beszámolt róla. Az iskolai munka mellett unalmas óráiban tankönyveket, pedagógiai szakmunkákat írt, többek között Békés Vármegye Földrajza és hasonló apróságokat, amiket a helyi nyomda adott ki. Ugyanígy egyik rögeszméje volt a sok közül, hogy egy Fénykép-monográfiában örökíti meg Magyarország tájait, népeit, városait és várait. Ha saját költsége nem volt az ilyen kirándulásokra, akkor más eszközhöz folyamodott. Így jutottak el a szeghalmi kisiskolások például a felvidékre – tanulmányi kirándulás címén. Szegény gyermekek! Nem sokat pihenhettek, mert a tanító úr ugyan csak kemény tempót diktált – hiszen ő mindent látni akart! Ilyen kirándulásainak egyik mellékterméke volt a „Vágvidék mondaköre” címú, mind a mai napig példa értékű kiadványa, melynek képillusztrációit saját maga készítette el, külön-külön minden példány számára és ragasztotta be a kötetekbe.
Mint tanító, hamarosan a népiskola igazgatója lett. Itt sem tagadta meg önmagát, fénykép maradt hátra a szünetben golyókkal játszó, táblára huszárt rajzoló diákokról. Gondolom ez utóbbi felvételt Corpus delecti gyanánt készítette el, hogy a „művész” díjazását megmagyarázhassa. Miért gondolom? Volt szerencsém még beszélnem – ma már eltávozott – diákjaival. Egyszerűen a „nádpálcás tanítónak” emlegették. Ha a diák nem tudta felmondani a tananyagot, jött a nádpálca. Ha a tanteremben nem volt pedáns rend, jött a nádpálca. Egyszerűen, ha valami nem az ő tempójában történt, nem az ő szájíze szerint, akkor jött a nádpálca. De az élet minden területén hasonló mentalitás jellemezte. Ez a későbbiekben számos közéleti bonyodalmat okozott. Erre a későbbiekben még kitérek. Mindezek mellett volt a nagyközönség szemében elévülhetetlen érdeme a fiatal tanítónak. Mégpedig, hogy a községi Nagyszálló bérlőjével megegyezve berendezte Szeghalom első állandó mozgókép színházát! Természetesen mi is lehetett volna más a mozi neve, mint Uránia…
Kele József
