Szeghalmy Gyula felvétele a balkányi (töviskesi) úton szénát hazaszállító szekérről. Az idillikus hangulatot az sem rombolja, hogy fényképészünk a szürkemarhákat a magyar tarkák foltjaival díszítette fel
ISMÉT HÍRESSÉGEK 2.
A nádpálcás tanító régészkedő, földrajztudor, tankönyvszerző, monográfiaíró, fotográfus és még politizáló egyén is (!) ténykedését, nehéz lenne hiánytalanul felsorolni. Mert! Akkor nem beszélünk arról, hogy vehemens presbiter, iskolaszéki ellenzék, a Református Tanító Testület elnöke, vagy éppen a Földmívelő Munkáskör elnöke, a községi képviselő testület tagja és a Békésvármegye Iskolánkívüli Népoktatási Bizottságának tagja, meg még sorolhatnánk a titulusait abban az időben. Egyszóval nem egy hétköznapi tanerővel van dolgunk. Más hasonló státuszú atyafiaink, a tanítói fizetést méhészkedéssel, tojás kereskedelemmel, vagy szőlészettel egészítették ki. Az 1910-es nyári szünetet arra használta fel, hogy Németországban, Düsseldorfban kitanulja a diakép készítésének minden csínját, hogy e területen a legmodernebb ismeretekkel vértezze fel magát. A helyi gyógyszerésszel karöltve dia-műhelyt rendezett be, ahol megkezdték az oktató-ismeretterjesztő tíz-tizennégy képsorból álló diasorozatok gyártását. mindezt odáig fejlesztették, hogy négy év múlva, már nyolcvanezer darabos árjegyzéket tudtak közreadni! Működésük következtében Szeghalom ezen a téren Budapest után az ország második (vidéken első) ilyen központja lett! De ragozzuk tovább. Nem elég, hogy felnőttünk a „pöstiekhe’” hanem árban „lepipáltuk” őket! Persze ehhez kellett a gyógyszertári hálózaton belüli olcsóbb nyersanyag beszerzés is. Mind többen Szeghalomról rendelték meg a képzési célokat szolgáló képsorozataikat. És! Ehhez társult az üzleti korrektség is. Most hegyezheti a fülét a világ, mely hozzá szokott a webshoppos kínai termékek árvisszatérítéses módszeréhez. Szeghalmyék ingyen mutatvány diát küldtek az érdeklődőnek (mutatványszám) és a sikeres ügylet megkötése után elküldve az üveglemezen kész nyolcfeles diasort, ha az szállítás közben megrongálódott (Istenem, a posta ma is hibádzik néha), akkor ingyen pótolták a veszteséget. Tehát volt kitől „üzleti szellemet” lopni. No, de hagyjuk egy időre a dia megrendelések teljesítésekor családját rabszolgamód hajtó, fekete-fehér képeit karbidfénynél kézzel piktoroló Szeghalmyt ebben a „Tóték”- szituációban. Alig, hogy visszatért Németországból, máris kiütött rebellis vére. A Szeghalomvidéki Hírlapban egymás után jelentek meg cikkei. Így az oktatás reformjáról, majd 1913-ban az iskolák államosításáról. Egy református népiskolai igazgató tollából! Nyugton feltételezem, hogy ezért meghívták Debrecenbe, a püspöki hivatalba és kicsit elbeszélgettek vele a nézeteit illetően. De ahogyan ez róla is lepergett, mi is lépjünk tovább. Jött a világháború és Szeghalmy Gyulánkra is igényt tartott a Monarchia. természetesen nem mint sárdagasztó bakára, hanem, mint „fényíró mesterre”, hogy képeken, első sorban diákon örökítse meg az eseményeket. A keleti hadszíntéren működött, maradt is néhány ilyen tárgyú fényképe, üvegdiája és színezett üvegképe (nagyobb, mint a dia, hogy ablakba téve lehessen „élvezni” a látványt), majd ezekkel – mondanom sem kell, hogy beállított jelenetekkel – az országot járva propagált a háború mellett. Felvételeit Vilmos német császár is megrendelte, valamint az arábiai sejk, ahol villany abszolúte nem lévén üvegképeket nézdegéltek az ablakba tévén azokat. És ez adta az isteni szikrát, hogy a falusi és tanyasi iskolákhoz is eljusson a „tudás”! De ne menjek a dolgok elébe. Nem mondok új dolgot, ha megemlítem, hogy a „Nagy háború” legnagyobb vesztese Magyarország volt. Szeghalmy, még most is megélt, mondhatni, mint hal a vízben. Károlyi Mihály kormányzata alatt, iskola igazgatóként hazatért. De jött a Tanácsköztársaság „133 napja”. Az első húszegynéhány napban Szeghalmon véghezvitte nagy álmát az iskolák államosításával kapcsolatban, majd „közfelkiáltással” megszavaztatta Zsila Gyula tanítótársa – és egyben községi parancsnok – javaslatát, hogy a hittant vegyék ki a tanrendből és iskolán kívül oktassák. Még e három hét alatt megyei oktatási népbiztossá nevezték ki, amiért székhelyét Gyulára helyezte át. Helyébe igazgatónak az egyház Kurpé Gergely tanító társát nevezte ki (amiből később emberi-társadalmi bonyodalmak származtak). Azután jöttek a románok… Most hagyjuk működésüket, maradjunk a lánglelkű forradalmárnál. Nem várták be az „oláhok” megérkeztét, hanem Zsila Gyula kollégájával karöltve biztos távolra vonulva jelentkeztek Siófokon Szamuely Tibor agitátorképző iskolájában. Ekkor lesznek szociáldemokratákból kommunisták (csak Zsila Gyula az is maradt…). Még mielőtt a reformátushívő Szeghalmi elkezdett volna buzdítani a katolikus vidékeken (magyar logika) az iskolák államosítása mellett, megindult a harc a Felvidék visszafoglalásáért. Gyula bátyánk szakértelmét a Tanácskormány oly nagyra értékelte, hogy népbiztosként a győzedelmes hadak után küldte, hogy mérje fel, vegye leltárba a visszafoglalt területeken lévő kastélyokban fellelhető műkincseket és szállítsa azokat Budapestre a Nemzeti Múzeum védőszárnyai alá…
Kele József
