Szeghalom története, 76. rész

Csendes, romantikus falusi korcsma-belső a múltszázad elejéről. Sajnos Szeghalomról hasonló kép még nem került elő

NAGYEMBEREK, KISEMBEREK

Esküszöm, hogy néhány gondolat után elbúcsúzom Szeghalmy Gyulától, emlékét és az olvasók idegeit békén hagyva. Mindenki azt hinné, hogy Gyula bátyánk a Tildy elleni propagandájával, a Gimnázium elleni aknamunkájával Szeghalmon végleg becsapta maga mögött azt a bizonyos verőce ajtót. Hát nem! Továbbra is igazgató bácsiskodott, továbbra is tartotta előadásait, készítette diaképeit és írogatta könyveit. Sőt az Alföld Múzeum eszméjének megnyerte a gimnázium igazgató tanácsának támogatását is, mint arról a megsárgult, megfakult írású jegyzőkönyvek bizonyságot tesznek. Hogy úgy mondjam, a szeghalmiak csak 1936 után szabadultak meg néha kényelmetlen személyétől. Történt, hogy a Magyar Királyi Tudományos Akadémia az angliai társával karöltve egy abesszíniai expedíció tervein munkálkodott. Ha valakinek idegenül csengene a szó, úgy közérthetőbben egy etiópiai expedícióról volna szó. Mondanom sem kell, hogy az egész expedíció költségét az angol fél vállalta magára, a magyar csoportot szinte amolyan élő poggyászként vitték volna magukkal. Minden esetre összehozták a fél tucat fős magyar csoportot. Hogy mi köze mindehhez „fődinknek”? Az Akadémia úgy döntött, hogy az Afrika-expedícióba krónikásnak, filmoperatőrnek és fényképésznek Szeghalmy Gyulát hívja meg! Tudom, hogy ezen döntés mögött is a sanyarú anyagiak álltak, mert így a három feladatot egy emberre testálhatták – megjegyezve, hogy az akkor hatvanadik évéhez közeledő Szeghalmy, meg is felelt volna erre. Gyula bácsi vehemensen készülődött a nagy kalandra. Letárgyalta, hogy szeretett hitvese, gyűjteményei, bútorai arra a röpke egy esztendőre, ameddig ő Etiópiát járja, Gyomán leányáéknál lesznek elhelyezve. Azután beütött a krach! Mit tesz Isten és Mussolini? Olasz barátaink megtámadták Etiópiát, amiért az angolok kicsit megorroltak rájuk. Így előbb halasztották az expedíciót, majd törölték. (Van egy angol mondás, mely magyarul így hangozhat: „Majd… Talán egyszer… Sohasem”.) Szóval ezért nem lett Szeghalomnak két Afrika-kutatója… Gyula bácsi ezek után fogta magát és áttette székhelyét Gyomára, ahol hamarosan az ottani Földmívelő Munkáskör elnöke lett…

De hagyjuk egy kis időre nagyjaink viselt dolgait, kicsit lépjünk túl Szeghalom fejlődésének történelmi évszámokhoz kötődő rideg eseményein és nézzünk körül a kisemberek portáján, bocsánat nem is a portájukon, mert az magánszféra! Mert amire most sor kerül, az is már jó száz esztendeje megesett dolog és biz’ közintézményben történt esetek, melyeken olykor hetekig mulatott a köz… Szerencsém van, hiszen amire itt sort kerítek az bizony kimaradt Csoór Pista bátyánk elég sikamlós történeteket is taglaló kötetéből. Írtam már, hogy Péter András bíróságában létre hozta a községi rendőrséget. Hát kezdetben biztosan hatásosan működött a három fős testület, de a századfordulóra már mint megszokott bútordarab tekintélyét veszthette, mint az egy 1903-as jegyzőkönyvből kitetszik: „… kocsmárost tíz Korona bírsággal illetem, mert… Éjfélkor a vendéglő előtt elhaladva megállapítottuk, hogy  bent többen borozgattak és hangoskodva kártyáztak. Bementem és a csapost figyelmeztettem, hogy már be kellett volna zárjon, a vendégeket pedig haza kellet volna küldenie. Nevezett azzal védekezett, hogy ő már többször felszólította a nevezetteket, de ők még nem fogyasztották el borukat, legyek türelemmel…” nos, ez a jelenet egy óra múlva, majd két óra múlva (hajnali háromkor) is megismétlődött… hiába, nehezen fogy el az a bor, amit mindig utána töltenek… Egy másik eset szintén a kártyához és a borhoz kötődik, de ez az Úri Kaszinóban történt meg. A kaszinóban nagy kártyacsata folyt – talán már a Jupiter bolygó is leáldozni készült – mikor kicsit borgőzösen az egyik kártyázó (nyakravalós, felöltős és prominens személy) elvi vitába bonyolódott a másik fél pocakos zsinóros pedrett bajszú irányítójával, aki hasonló szellemi magasságokban leledzett. Végül a gazdaember legyintett és: „Fogadjunk, hogy a kelmed gatyája kokszosabb, mint az enyém, hát nem beszélnék a kakasülőről a helyében!” Eme tisztasági megjegyzésen kisebb tromfolás támadt a két fél között, a fogadások pedig megköttettek… Szó, mi szó, az úri fél letolta a nadrágját és a gatyáját, mely bizony kicsit színes volt azon a részen. Pironkodott is… „Most kegyelmeden a sor!” Gazdánk nekiveselkedett, kihámozta magát „füles” nadrágjából és… és nyert! Nem volt rajta gatya. Hát, szóval valahogy így festettek hajnal felé a zártkörű, magasröptű kártyacsaták, melyek híre hogy-hogy nem, kiszivárgott a köztudatba, egy-két napig vidítva a népeket. Ja, és pironkodtatta a szereplőket. Azután minden visszatért a megszokott medrébe, mármint a kártyázás és a bor…

                                                                                                     Kele József

Szerző: lezo