A Kossuth-szobor avatása 1907-ben. A háttérben a Községháza és a Baranya-ház (Kóti porta) teteje látható
KIÉ KOSSUTH SZOBRA?
Kossuth, Kossuth! A nemzet hőse, a függetlenség szimbóluma, és 1848 elvitathatatlan vezére. Mi sem természetesebb, hogy Szeghalomnak is kell (!) egy Kossuth szobor. Az Olvasó Egyletben, már 1894-ben elhangzott a jelszó: „Szobrot Kossuthnak!”. Néhány szónoklat a közelmúltból büszkén hangoztatta, hogy Békés megye ötödik Kossuth-emlékét Szeghalmon állították fel. Való igaz, Miklya Jenő bátyánk jól számolt. Tényleg az ötödik Kossuth szobor a megyében. No, de kérem, lehetett volna „előrébb is a rangsorban”, ha az atyafiaink nem olyan igazi sárrétiek. Csak gondoljuk meg! Jó magyar szokás szerint a nagy hazafinak, hazafias érzületből fakadóan közadakozásból kívánták az emlékművet állítani. Szegény Kossuth Atyánk! Még, hogy összefogás?! A megrögzött negyvennyolcasok (függetlenségiek), a „mungókkal”? Piha! Mit képzel – mármint a kedves olvasó… Dehogy is! Majd mi, negyvennyolcasok! Kossuth a miénk! Szóval valahogy ebben a mentalitásban folyt a nagy szervezés, melynek során nyolc esztendő alatt meg is alakult a szeghalmi „Kossuth Szobor Bizottság”. Hogy miért ily gyorsan? Mert az eredeti terv az volt, hogy a szobrot Kossuth születésének századik évfordulóján fogják felavatni. Szépek a tervek. Péter András a Szobor-bizottság elnöke, Arató Lajossal az olvasóegylet elnökével meg is rendelte Gyomán, Kner Izidortól a míves kivitelű gyűjtőíveket és a helyi lelkes polgárok szét is szaladtak vélük a faluban, a hivatalokba. De hát 1902 már túl közel volt. Hiába tanácskozott buzgón a Szobor bizottság, bizony sehogyan sem akart összejönni az a „fránya” szobor alap. No, sebaj, majd felállítjuk szobrunkat a nagy ember halálának tízedik évfordulójára! Addigra csak összejön az ára! Mindebből talán az a legmulatságosabb, hogy – mivel a pénzalapra vártak – még egy Kossuth szobor sem volt a láthatáron! Nem rendelték meg! Így tovább folyt a szorgos gyűjtögetés és immár „levegőhöz jutva” a Szobor-bizottság is „szétnézhetett a piacon”. Ez utóbbi nem is okozott oly nagy problémát, mivel egyetlen igazi „Kossuth-gyáros” jöhetett szóba, mégpedig Horvay János, kinek Kossuth szobrai az egész országban és még Amerikában hirdették a magyar hazafiság erejét. A tárgyalások is megkezdődtek, hogy a szobor mikéntjén, vagy árán húzódott é a dolog én azt nem tudhatom, hiszen egyetlen normális jegyzőkönyv, írott beszámoló és visszaemlékezés nem maradt fenn a témáról, sőt még Arató Lajos is szemérmesen hallgat erről életrajzi irományában. Viszont tény marad, hogy a Szobor-bizottság az 1904-es évfordulót is lekéste… Kár, pedig Péter András „40.-„ forintja mellé szépen csilingeltek a szegények egy-két forintjai, a középréteg képviselői pedig (ipar, kereskedelem, tisztviselők) öt-tíz forinttal támogatták a nemes ügyet. A sok apró csilingelésbe pedig keményen belecsörgött gróf Horgosi Kárász Istvánék száz forintja, szinte kiabálva, hogy történjen már valami. Vájtabb fülű és tájékozottabb olvasók már fel is kaphatták a fejüket. Miféle forintokról fecsegek én itt? Jogos észrevétel, de sajnos a mi megrögzött honfitársaink akkoriban forintban gondolkodtak a Korona helyett, amit töviskesi birtokosunk, Vekerle Sándor vezettetett be a Monarchiában. Azért mégis megmozdult valami. A Szobor alap túlnőtt Szeghalom közigazgatási határán. A történelmi Szeghalmi járás minden falva adománygyűjtésbe kezdett! Külön az „önkormányzatok” (a községek nevében), akár az egyházak, vagy olvasó körök, kaszinók. Úgyszintén nem maradt el a gyűjtésben a szomszédos bihari falu, Csökmő sem. A koronát a munkára pedig Gyula városa és a Megyegyűlés tette fel. Immár meg lehetett rendelni a szobrot! Igaz, hogy nem kacagányos, kalpagos, kardját szorítva a jövő távlataiba mutató „vezér” Kossuthot, hanem egy szerényebb mellalakot, melyből persze többet is készített a művész az „efféle”, ágról szakadt rendelők igényeinek kielégítésére (Kossuth szobrunk ikertestvérével volt szerencsém találkozni Hatvan városában). Új szervezés kezdődött. Az avatás ünnepélyes környezetének megszervezése. Ha végig gondoljuk, hogy miként is született meg a szeghalmi szobor és a Kossuth tér, igazán tisztán látható, hogy mennyiben Szeghalomé a szeghalmi… De nézzük, hogy látja ezt versében koszorús költőnk, Gyökössi Endere:
„Sárrét magyar népe, áldom ezt az órát,
Hogy viharos dalban hajolhatok hozzád!
Szívem a szíveddel forrón összedobban;
Helyetted is hívom Kossuthot dalomban.”
Szóval Kossuthunk a Sárrét Kossuthja.
Kele József
