Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter, akit oly nagy áhítattal fogadtak Szeghalmon atyjának szobra felavatásának alkalmából
KOSSUTH, KOSSUTH!
Lehet, hogy az előző iromány után többekben, enyhe felháborodás támadt; Mi az, hogy nem Szeghalomé a szeghalmi Kossuth szobor?! Engedelemmel fordulnék e néhány nemzeti szabadság kultusztól megáldott polgártársam felé… Valóban a Kossuth szobor felállításának eszméje Szeghalmon született, pontosabban a Szeghalmi Olvasó Egylet negyvennyolcas érzelmű honfiúi agyából pattant ki, ők kezdtek rá „közadakozni”, de (!) ha nem száll be a járás többi községe és a vármegye, bizony nem, hogy ötödik nem lészen szobrunk a megyében, hanem a nagyon sokadik… Szó, mi szó, Szeghalom ilyetén módon nem anyagi tulajdonosa, hanem őrzője Kossuth Lajos szobrának és annak, amit e szobor jelképez… (No, lehet ezen is gondolkodni, sőt szerintem javallott is elgondolkodni. Időszerű.) E kotnyeles bevezető után úgy tartom ildomosnak, hogy ismerjük meg e nem mindennapi esemény részleteit is, nem minden példaszándék nélkül. Sajnos a helyi sajtó idevonatkozó száma nem maradt hátra, így a „konkurencia” a megyei orgánum, a „Békés” aranytollú tudósítójának krónikájához kell folyamodnom. Miként is zajlott le akkoriban egy ilyen horderejű rendezvény vidéken? Miután az olvasó egyleti Szobor Bizottság több alkalommal értekezett Kossuth miniszter úr „kabinet főnökével” (személyi titkárával), Kner nyomdájából megrendelték a névre szóló meghívót és egy szép napon Budapesten megjelent a csizmás, zsinóros, pedert bajszú szeghalmi küldöttség és ékesszólások közepette átnyújtotta a nyomtatványt Kossuth Ferencnek. Eközben és ezután lázas készülődés folyt a községben. A volt Erzsébet téren, a református templom mellett felállították Horvay János Kossuth mellszobrát, arccal a központi iskola felé – nem szabad elfeledni, hogy akkoriban még csak szekerek járták azt az útszakaszt, vagy ha egy-két automobil át is pöfögött arra, úgy hetekig beszédtémát adtak a falubélieknek. Persze a teret is „puccosan” rendbe rakták. Fa és sövény termett ott, hol eddig csak a jóérzés irtotta a gyomot, és eltűnt a teret környező deszkapalánk. No és persze az Erzsébet térből Kossuth tér lett pillanatok alatt. Volt más készülődés is, de erről majd idejében. 1907. szeptember 7-én majdnem tizenkét óra volt, midőn „berobogott” Kossuth Ferenc vonata. Már a vonatot is dübörgő éljenzés fogadta, mely csak akkor szakadt meg, mikor Kossuth megjelent szalonkocsija ajtajában. De nem jött ám egyedül! Rögtön utána Barabás Béla a Függetlenségi Párt elnöke, majd egy jó tucat országgyűlési képviselő lépett ki a kupéból. Úgy tűnik, hogy miniszterünk pártja „reklámarca” volt. A lelépő Kossuthot elsőnek Ambrus Sándor a vármegye alispánja köszöntötte a megye nevében. Ezt követően a miniszter rövid beszédben mondott köszönetet a meleg és lelkes fogadtatásért. Ezt követte a kocsira szállás és a „főtérre” hajtás. A végtelennek tűnő kocsisort százhúsz fős bandérium vezette fel. A kocsisort Kossuthé nyitotta, majd az országos és megyei, végül a környék és a helyi prominens személyek könnyű kocsijai következtek, melyekben kettesével ültek. Honnan szereztek, több mint száz „csínnak” megfelelő járművet? Gondolom, hogy egy örök élményt nyújtott a korban ott lévőknek. Csak gondoljuk meg, hogy milyen lehetett. Ha olvasta valaki, mit írtam Károly Róbert fogadtatásáról majd hétszáz évvel korábbról, nos, ez is hasonló lehetett, csak a falu lett nagyobb… Több ezres tömeg zsúfolódott össze a téren. A környező falvak és a nagyobb bihari, szolnoki- és békési városok képviselőinek százai vegyültek el a helyiek több ezres tömegében. A menet megérkezése után Csánky Jenő szolgabíró üdvözölte Kossuthot, aki „keresetlen” szavakkal mondott köszönetet és abbéli örömének adott hangot, hogy eljöhetett az ünnepségre. Itt jegyzem meg, hogy a „keresetlen” szavak és az eljöhetett, éppen úgy, mint napjainkban előre megírt, kölcsönösen megismert szövegek, továbbá hónapokkal előre a naptárban bekarikázott dátum volt… De maradjunk az eseményeknél. Az ünnepséget Péter András a Szobor Bizottság elnöke nyitotta meg majd Fábry Károly a kerület országgyűlési képviselője mondott „mind dimenziójában, mind belső értéket tekintve nagyszabású beszédet”. Beszéde alatt hullott le a lepel a szoborról. Ezt követően lépett fel szavalatával Gyökössy Endre, elült a zsibongás és költőnk messze csengő érces hangon hirdette Kossuth igéjét. Ezután Kovács Gyula főjegyző tett fogadalmat a szobor hűséges megőrzésére (Hát ezt tartjuk). Kossuth néhány apró kérésnek tett még eleget, többek között a füzesgyarmati Ifjúsági Önképző Kör zászlórúdjába zászlószeget vert. A nagyvendéglőben rendezett nyolcszáz terítékes ebéd után az „öt órási” vonattal hagyták el Szeghalmot a budapesti vendégek. A miniszter Olvasó Egyletben tett villámlátogatása tiszteletére az épület falán emléktáblát avattak, mely az idők során eltűnt. Azóta is több közméltóság megfordult már városkánkban, de táblát nem kaptak…
Kele József
