Katonai kórház részlete. Kevesen gondolnának arra, hogy ez a kép is Szeghalmon készült
AMIKOR A „SZÉP IDŐK” VÉGET ÉRNEK 2.
Nem csak a pákászok romantikus világa ért véget 1914 és 1915-ben. Az egész békésnek mondható korszak is, amikor Szeghalmon és a Sárréten jelentős gazdasági átalakulás és fejlődés ment végbe. Az első, talán itt kiemelnék és ezzel egy ember emlékének adózva hiányt is pótolni kívánok, az Karakas Imre haditengerész nevének felemlítése lenne. Igaz, hogy a nagy háborúban nem ő az első áldozat, az oktalan nacionalizmus és gazdasági törekvések oltárán, de Szeghalom első áldozata a Nagy háborúban vívott első tengeri ütközetben. Nem fűződik nevéhez semmilyen világrengető hőstett, de mint fűtő, társaival együtt a végsőkig teljesítette kötelességét, hogy a Zenta cirkáló feltartóztassa az angol-francia hadihajókat, amíg kisebb kísérő hajói biztonságba jutnak. Százharminchét társával halt meg hősként és neve nem szerepel a szeghalmi Hősök emlékművén… Ennyivel tartozunk neki, aki 1914. július 16-án vesztette életét.
De felhozok egy másik példát, szerencsére Ő túlélője a háború bő négy esztendejének, viszont a „pechesebb” katonát testesíti meg. a „Mundér” kiállításon őrzünk egy katonaládát és egy megsárgult fényképet (A többi között). Hegyesi István honvéd levelezőlap-portré képe. A hátoldali levélben egy bizakodó megjegyzése is olvasható: „még huszonnyolc kisnap és én is civil leszek”. Valóban, 1911 kora őszén hazatérhetett Szeghalomra. De! A Balkánon 1912-ben megdördültek a fegyverek. A bolgárok, szerbek, görögök elérkezettnek látták az időt, hogy leszámoljanak évszázados gyötrőjükkel, a Török birodalommal. Ezt sikerre is vitték. De nem béke következett, hanem marakodás a koncon, egymás torkának estek, ahol Bulgária húzta a rövidebbet, még Románia is neki esett. Hogy mi köze ehhez a frissiben leszerelt Hegyesi Istvánnak? Egyszerű. A Monarchia, féltve friss balkáni szerzeményét (Boszniát), mozgósította haderejét. Többek között Őt is újból berukkolták. Jó rendben 1913-ban kapott egy szép réz plecsnit, olyan feketesárga szalagon 1912-1913-as évszámmal és ismét haza engedték. És eljött 1914 nyara. 1918 őszig nem látta az otthonát (Pedig hányszor lehullottak azok a lombok). Szerintem ezek után már nincs mit csodálkozni azon, hogy nevével nem találkozunk a munkásmozgalom piros-arany nagykönyvében, mint dicső vöröskatonával.
Vannak azonban más emlékei is az első világháborúnak, mint kitüntetések, levelezőlapok és hősi emlékmű. Csak ki kell menni a helyi temetőkbe. Bizony nem egy olyan sír található, amelyek a háborús időkre emlékeztetnek. A római katolikus temetőben a Monarchia különböző részeiből származó nevek olvashatók, míg a református temetőben szeghalmiak nevével találkozhatunk. Hosszú éveken (évtizedeken) keresztül e sírok gondozatlanul álltak. Végül a Szeghalmi Hagyományőr Egyesület kezdte gondozni őket, most pedig egy pályázat révén ismét megújult környezetük. Persze az egyházakon és a Honvédségen kívül a háttérben ott volt az egyesület is (Ez nem a reklám helye). Hát ezek a sírok bizony a helyi „lábadozó” katonai kórházban elhunytak sírjai. U. Nagy Istvánnál olvasható: „A háborús időkre jellemzően megalakult Szeghalmon is a helyi Vöröskereszt Egylet. elnöknője a falu „első asszonya”, gróf Kárász Istvánné lett. A vöröskeresztes kisegítő szükségkórházat, mely a Szeghalmi Kaszinó és a Polgári Olvasó Egyletben működött, Szabó Sándor katolikus plébános irányította. Ez a kórház, mely 60-80 lábadozó sebesültet fogadott be egyszerre, több mint két esztendeig, 1917. február elejéig működött. E szükségkórház fenntartási költségeinek nagyobb részét a község vállalta magára.” Nem mintha kukacoskodni akarnék, de! (Egyébként magam is megtapasztaltam, hogy milyen jóleső dolog ez másoknak.) Szóval csak ki kellett volna menni a temetőkbe. Bizony a kórház 1921-ig „küldött oda holtakat”.
Az egyházat sem kímélte a háború. A katolikus templom négy harangja közül három „vérzett el” a hadiipar gyomrában, csak a legelső, a Kárász-harangmaradt meg. Ugye, hogy jól konspiráltak a reformátusok hat évtizeddel korábban, mikor a harangjaikat acélból öntették?! A polgári háztartások sem jártak jobban! Csak menjen ki valaki a bolhapiacra, vagy menjen fel az interneten a Vatera oldalára és próbáljon meg rézmozsarat venni! Jó, zsebbenyúlós vállalkozás lesz. Hát a rézmozsarak is a hadiipart hizlalták. Kezdetben még feliratos „Világháború 1914-1915”, „Győzelemért 1914” vasmozsarak szolgáltak csere gyanánt, később a háború előre haladtával eltűntek a feliratok a mozsarakról, végül pedig már a vas is. A végső időkben pedig már csak fajansz mozsarak kerültek az „önfeláldozó” háztartásokba. Mindezen mozsarakból számosat lehet látni a szeghalmi kiállításokon…
Kele józsef
