Nil (Dapsy Gizella) alkalmi verse a frontról hazaérkező szeghalmi katonák üdvözlésére. A vers sokszorosítását a csabai Corvina nyomda végezte. Ezek szerint a mi Friedman nyomdászunkat az utolsó pillanatban még berukkoltatták
AMIKOR A „SZÉP IDŐK” VÉGET ÉRNEK 5.
Ha már „Marci ügyvéd” 1917-ben népvezérkedhetett a sínylődő „fődi níp” szegénységét meglovagolva, mi történhetett a Monarchiával 1918-ban? A mozgalmas esztendő rossz ómenjeként először az iskolaév végével az osztrák tartományokból huszonkilenc „frojlány” kíséretében több mint kétszázhúsz nebuló érkezett Szeghalomra, hogy a „jó magyar vidéki koszton” úgy ahogy feljavuljanak. A gyermekeket magánházakban szállásolták el, hiszen a közintézmények hol kórházként, hol az Erdélyből menekülők szükségszállásaként voltak igénybe véve. Képzeljék el! Szerencsétlen nebulókat. Egy idegen világba csöppenve, idegen szokások között nyelvismeret nélkül. Persze őket nem lehetett „tökmaggal” traktálni. De mindennek van jó oldala is azon felül, hogy a háztáji állatállomány erősen megcsappant, végre a vendéglátó „lebbencshasúaknak” is naponta – addig oly ritkán látott – húsos, zsírban bővelkedő étek került a gyomrába. A legényemberek (és már nem legények is) pedig legeltethették legalább a szemüket az „új hús” menyecskéken. Tudjuk, hogy minden csoda csak három napig tart… A hölgyek és a rájuk bízott gyerekek alig egy hónap után elhagyták a falut, legfeljebb néhány sóhajt hagyva maguk után. És elmúlt a nyár, a frontról érkező aggasztó híreivel együtt. A cenzúrázott levelezőlapok megszokott szövege immár öt esztendeje nem változott: „Én hála a jó Istennek egészséges vagyok, melyekhez hasonlókat kívánok kegyelmedéknek is.” – legfeljebb az örökre elmaradó lapok jelezték, hogy egy-két családdal megint szaporodott a hadigondozottak és hadiárvák egyre népesebb tábora… Az ősz első két hónapjában azután tényleg nem volt idő sem unatkozni, sem pedig nyugodtan élni. Októberre összeomlott minden, ami biztos támpont még maradt az emberek számára. Nem volt király, nem volt hadsereg, nem volt háború… De hazaért Szeghalmy Gyula, akit éppen a református elemi iskolai igazgatóságért folytatott csetepaték kötöttek le, így ismét helyt kaptak az ujdonász népvezérek. A közélet mezején folyó „kiszorítósdi” azonban átmenetileg háttérbe került, egy az egész világot érintő veszéllyel szemben. A Sárréten is felütötte a fejét a „spanyolnátha”. A járványról mind a mai napig megoszlanak a tudós körökben a vélemények. Egyes nézetek szerint a madárinfluenza egy speciális törzse söpört végig a világon. Sikeresen. A statisztikusok napjainkig vitatkoznak, hogy az influenza hatvan, vagy százmillió áldozatot követelt e az emberiség soraiból, messze meghaladva a háború öt esztendeje alatt legyilkolt, pontosan nyilvántartott tizennyolc millió főt. Hát, van aki ezen is el tud csámcsogni… A Sárréten október 17-én olyan mértékben dühöngött már a járvány, hogy Csánky Jenő szolgabíró bezáratta a járás összes iskoláját, óvodáját. Alig egy héttel később a szórakozó helyek is erre a sorsra jutottak, a sárréti falvak kísérteties csendbe burkolóztak esténként. A kísértet járta Szeghalmon két nevet kell kiemelnünk, akik felülemelkedve a napi politikán, hősiesen szembeszálltak a járvánnyal. Kiss László gyógyszerész aki nem csak poraival és tablettáival vette fel a harcot, de minimális orvosi ismereteivel méltó segítségére volt a fáradhatatlan Nusszbaum Károly járási orvosnak is. Hagyjuk két hősünket tovább küzdeni, hiszen karácsonyig tartott sziszifuszi munkájuk. Nézzünk körül a falu politikai színpadán, hol nem kevésbé vészterhes események játszódtak le. A szlovák, horvát és román Nemzeti Tanácsok (Ja! A szerbeket és svábokat kihagytam!) után a naiv Károlyi kormányzat is enyhén megkésve (túlkésőn!) életre hívta a magyar Nemzeti Tanácsot. A szeghalmi Nemzeti Tanácsot ugyan ki is alapíthatta volna meg más, mint a már sokszor emlegetett Makai ügyvéd úr? Vass István községi endőrünk későbbi tanúkihallgatása során részletesen beszámolt az őszirózsás forradalom helyi eseményeiről. Tőle tudjuk, hogy „Marci ügyvéd” mellett az ötvenhat fős nemzeti Tanácsban vezető szerepet kapott Szeghalmy Gyula, Meskó Károly a Munkásegylet (Földmívelő!) agg elnöke, a gazdakörből Ambrus Imre és károlyderéki Nagy József, Emődi János és Nagy Sándor frontkatonák, Zsódi Imre iparos. Makai Márton ügyvéd úr szerényen a Nemzeti Tanács titkári székét sajátította ki magának. A Tanács első ülésének egyetlen határozata november 1-én, azon kívül, hogy a posztokat szétosztogatták maguk között, a titkár javaslata volt, hogy a másnapra várható, szeghalmiakkal teli „katonavonatot fáklyás felvonulással köszöntsék! És így is lett! Az állomáson Dapsy Gizella soraival köszöntötték a fegyveresen hazaérkező, nem ritkán italtól felfűtött katonáinkat, akik jókedvükben faluszerte lődözéssel ünnepeltek. hogy örült ennek az a sok száz – helyenként halálát váró – influenza lázában vergődő, akiknek két önfeláldozó gyógyászunk pihenést írt elő! No, de ki törődik ilyenkor Petőfi soraival? „Feleletet egyik sem ad…”
Kele József
