A Szeghalom-Vidéki Hírlap helyett kiadott Jövő, a Szervezett Munkáspárt hivatalos lapjának titulálta magát. No és ki a felelős szerkesztő? Hát a mi kedves Makai Mártonunk!
AMIKOR A „SZÉP IDŐK” VÉGET ÉRNEK 6.
Persze ne gondolja senki, hogy a katonák hazatérésével megnyugodott a szeghalmiak lelkivilága. Hogy is ne! És kik álltak a „változások élére”? A már annyit emlegetett Makai ügyvéd úr, Szeghalmy Gyula és társaik. November 8-án ismét ülésezett a Nemzeti Tanács és, hogy a társadalom minden rétegét átfogó Néptanáccsá alakulhasson, további huszonegy taggal bővítette sorait. Így került be a Tanácsba gróf Kárász István és Szabó Sándor plébános, hogy a jobboldal is kapjon képviseletet. Legyen kikre mutogatni a példabeszédek során. Ja! Elfeledtem mondani, hogy a „Néptanács” üléseit az addig leghazafiasabb, legdemokratikusabb egyesület székházában tartották, a Polgári Olvasóegylet székházában. És ez így ment, míg tartott az egymást váltogató „forradalmisták” sora. Ezen az ülésen Makai ügyvéd úr keresztülvitte másfél év előtti fenyegetését, amit a „Tök-botránykor” ígért. Lemondatták hivataláról Csánky Jenő főszolgabírót, Popovics Viktor helyettese és Vass István községi rendőr pedig önként lemondott és testi biztonságukat féltve elhagyták a községet. Állítólag ez lecsillapította a népet. A járás vezetését a frontról megérkezett Daru János ügyvédre testálták. Ugyanekkor megalakították negyvennyolc emlékére a nemzetőrséget, az új karhatalmat, amelyik kilencvennégy tagot számlált. Parancsnokuk Kardos József (szintén ügyvéd!) választották, helyettesének pedig Dr. Tóth Bélát (későbbi szolgabírót) mindketten főhadnagyként tértek meg a háborúból… A nemzetőrség felszerelése kitellett a hazacipelt arzenálból. De, hogy a marcona hadfiak teljes egészében feladatuknak eleget tudjanak tenni, mármint a zúgolódókat féken tartani, napi huszonöt korona „gázsit” kaptak. És máris új orca tűnik fel a helyi közélet színpadán. „Új barátunk” a szintén csak másodhegedűs szerepben tetszelgő Zsila Gyula. Történetesen ő hívta életre a Szeghalmi Szervezett Munkáspártot, mely elnöki székébe Patai Józsefet emelték be, míg saját magának a szerény titkári széket készítette elő. Mert a szakállas vicc is mondja, hogy a fej csak arra néz, mely irányba a nyak fordítja. Református tanítónk, mint azt U. Nagy István megjegyzi, ekkorra már képzett szocialistának számított. A helyi lapot magának kisajátító Munkáspárt azonban nem csak a „reakciós erők” ellen vette fel a küzdelmet. Akaratukat keresztülvitték a „Néptanácsban”, december elején lemondatták a református egyház presbitériumát. Talán az, hogy súlyosan megsértették ezzel az egyházi demokrácia és önállóság kérdését, még morgolódva lenyelte volna a föld népe, de az már hab volt a történ, mikor Zsila Gyula előterjesztésére a Református Tanító Egylet határozatilag kivette a tanrendből a hitoktatást, mint nem oda illőt. Az általános felhördülésre, végül mégis beillesztették, a délutáni órákra és a rajta való részvételt nem tették kötelezővé. Ily, de csuda! – örvendhetett az apró nép, de a szülők erősen korlátozták ebben a hirtelen jött szabadságban őket. A „Néptanács” „haladó erői” a földműves, kereskedő és értelmiségi törekvésekkel szemben a lakosság legelmaradottabb (nem csak a szegények tartoznak e kategóriába) csoportokra támaszkodott. A népjóléti bizottság igyekezett a „hasuknál” megfogni a néphangulatot. A magánkézben lévő fogyasztási cikkeket (értsd boltokban!) közraktárakba hurcoltatták és azokat kedvezményesen árusították. Ugyanakkor felhívták a lakosság figyelmét, hogy jutalom fejében jelentsék be az árurejtegetőket. Ezen felül Nagyváradról fatalpú cipőt és petróleumot, Karcagról pedig étkezési célokra korpát szereztek be. A szeghalmi és gyarmati uradalomban két és fél tonna dohányt foglaltak le. Bár így bőven volt min füstölögni, illetve „valutaként” felhasználni, gondolom a gyarmati polgár- és elvtársak nem nagyom örültek a szomszéd tettének. Karácsonyra a Kárász uradalomból a Néptanács szíves felajánlásként elfogadott negyven mázsa burgonyát, tizenöt hízót és húsz birkát, meg két ökröt, melyet a „rászorulóknak „hatósági áron” adtak tovább. Ezek a „jótétemények” azonban tovább fokozták az elosztás körüli vitákat. Nem egyszer megesett, hogy a hadban sosem járt tolakodó félre lökte a rokkantat! De nagyjuk ki a mi kedves óvónőnket sem! December 29-én megalakította a Szervezett Munkásnők Pártját! Természetesen nem máshol, mint a Polgári Olvasóegyletben. Hát az ő szervezetét is jótékonysági egyletnek, intézménynek tekintette a „nép”. Nyaggatták is eleget…
Végül Makai Marci sorai a Jövő december 20-i számából:
„Népünk boldogulása attól függ, miként birjuk kivívott diadalunkat megerősíteni, és mennyire leszünk képesek a reakciós áramlattal megbirkózni.” – Harminc év múlva e szavakat puffogtatták mások, saját hatalmuk érdekében. Márton időutazó volt?
Kele József
