Tanya árvíz után. A kép jól érzékelteti Szeghalom és az ország állapotát, amilyenben az 1920-dik esztendő találta
ÉS MÉGIS ÁTVÉSZELVE
Valahogy elérkezett az 1920-as esztendő. Valahol fent ott Párizs környékén úgy gondolták, hogy a román elképzelések mégsem a legreálisabbak a Mare Romanie impérium megteremtésére és finom ráhatásra a román csapatok februárban megkezdték – no, nem kapkodva – a Tiszántúl kiürítését, szó szerint. Nem csak a katonák, hivatalnokok hagyták el a Magyarországnak nyilvánított területet, de gépek, járművek és jószágok ezrei is, hogy a kivonulók által személyesen elhurcolt emléktárgyakról ne is beszéljünk. A román megszállók 1920. március 21-én hagyták el Szeghalmot. A helyi gazda és iparos társadalom nagy hirtelen küldöttséget menesztett Békéscsabára, hogy a községbe is küldjenek katonát a Nemzeti Hadsereg csapatai közül. Ez nem minden ok nélküli megmozdulás volt, hiszen a vörös és román garázdálkodás után, méltán tartottak a jó pógárok attól, hogy a „rend” fenntartói távoztával újabb népvezérek szedett-vedett csoportosulások, még azt a kevés jószágot és vagyonkát széthurcolják, amit az előző két társaság meghagyott. Március 25-én egy századnyi katona (még nem honvéd!) érkezett a Kossuth térre, ahol Papp Lajos lelkipásztorunk köszöntötte hálás szavakkal a magyar katonákat. Később az 1925-ben megjelent egyháztörténeti füzetében felidézve e napokat így írt:
Most már a rom eltakarítása következik, melyet a világháború és a kettős forradalom úgy külső, kint főleg bensőképpen lélekben előidézett. Ó vajha lélekben, hitben és szeretetben megerősödve munkások lennénk a boldog jövő megépítésében.”
Milyen szép záró gondolat. No, de Nálunk??? Szeghalmy iskolaigazgatói széke, Dapsy óvónői beosztása körül szép kis perpatvar támadt, mely nem hagyta nyugodni a kedélyeket. Bezzeg Makai Marci ügyvéd, gyorsan elfeledte népvezéri ténykedését és visszahúzódott ügyvédi praxisának falai mögé. Lehet, hogy kicsit hosszabb ideig forogtam ebben a témában, de nézzék el nekem. Valójában a világháború az egyszerű munkásnép számára csak most ért véget, ebben az esztendőben. „Mire a fáról lehullanak”… Az 1918. novemberi lövöldözős hazatérésig már negyedik alkalommal, de volt kinek ötödik, vagy még több lombhullást ki kellet várni, a hadifogságba esése miatt. Írtam, hogy nem csak a politikusok, katonák, de még a természet is nyúzta a föld népét. Engedtessék meg nekem, hogy egy korra való visszaemlékezéssel ne csak a felső marakodók világát mutassam meg, hanem az egyszerű emberek helyzetét is felelevenítsem ebből az időből. Szerencsére akadtak akik ezeket a napokat is lejegyezték számunkra, mint Fehér Marika néném:
„ Az apánkat az 1914-es háború elszólította a családtól. Már előtte épített egy házat ahol laktunk a Temesvári hídon kívüli részt Páskomnak nevezték ekkor. Otthagyva a családot az Isten oltalmára bízva mert nem tehetett egyebet. Az 1919. árvíz átszakította a Berettyó gátját és elöntötte azt a részt is ahol addig meghúzódtunk. A derékig érő vízből menekülni kellett májusban. Így hát el kellett menni lakónak, ahogy akkor nevezték a mostani albérletet Szeghalmon, a Kazinczy utcába, melynek neve mostan is ugyanaz. Ott próbált az anyánk bennünket életben tartani nagy küzdelem árán, hogy éhen ne haljunk. Mikor az apánk hazakerült az olasz fogságból Abháziából, ahol most a polgárháború dúl, 1919. december 20-án, már csak a feleségét, négy gyermekét és anyósát lelte, de házat azt már nem. Azokban az években osztottak házhelyeket amit még most is Újtelepnek neveznek. 76. év után osztottak 300 négyszögöles telket. Ott kapott apánk, nem ingyen, hanem 3 azaz három mázsa búzáért mert akkor az volt az érték. Legelőször egy ásott kutat kellett neki ásni, hozzáfogott a földet kitermelni, amiből vályogot készített, egy szoba konyhás kamrás házat építeni, azt hiszem olyan 12 ezer darabot.”
Ez utóbbi már az Újtelep születésének hőskorszaka, mely 1921ben kezdődött. Az írásban szereplő „76. év után” ne tévesszen meg senkit, pontosan a szerző „előtt” szót kívánt írni. Persze ez megint az 1920-as év következménye volt, mikor a nagyatádi Szabó István által fémjelzett Kisgazda Párt a Keresztény Nemzeti Unióval váll-váll mellett jutott be az új parlamentbe és szociális intézkedéseket próbáltak hozni a háború során amúgy is nyomorba döntött lakosság érdekében. Hogy milyen sikerrel? De van egy érdekes helyi momentuma is ennek a választásnak. Ügyvéd Marcink megint megmozdult! És ringbe szállt a nemzetgyűlési képviselőségért (hely azok a székek ott fent…). Méghozzá, érdekes módon immár a Kossuth Párt színeiben, melynek helyi elnöki posztját szerényen elvállalta. De kérdem a kedves olvasót. Kellett-e ekkor már az Ausztriától elválasztott, „jó” szomszédoktól körül vett országnak „függetlenség”? Talán a „testvériség” és „egyenlőség”… Ez utóbbiak azonban csak álomképek maradtak azóta is… Kele József
