Ambrus Imre portréja az 1929-ben megjelent Békés Megyei Fejek című kiadványból. Egy százhatvan holdas gazda rászánta magát, hogy mozgóképszínházat (egyben színház is) építsen.
AZOK A HUSZAS ÉVEK 6.
Már a nyomdatörténeti részben felmerült Ambrus Imre gazda neve, igaz, hogy ott a villanytelep létrehozása kapcsán. Most kicsit vele, illetve az általa létrehozott kultúrintézménnyel ismerkedhetünk meg bővebben. Őszintén bevallom, hogy bár eddig, ami feltűnt Szeghalmon, ahhoz igyekeztem hozzáragasztani, hogy „egyetlen”, „legelső”, meg hasonló jelzőket, vagy országos, vagy sárréti viszonylatban. Kicsit pironkodnom kell, hiszen nem a legelső filmszínházat hozta létre a Sárréten, mivel ezt megelőzték a szomszéd települések Apolló és Turul filmszínházai… De, a legnagyobbat!
Úgy emlékszem, hogy már volt szó, hogy a mozi a 19. század végén a vásárok velejárója volt, lesötétített sátorát látogatta is boldog-boldogtalan. Az előbbiek telán nagyobb előszeretettel, mármint a „boldogok”, akik a sötétség leple alatt foghatták egymás kezét és röpke csókot válthattak egymással, nem beszélve a gavallér mozi utáni mézeskalács, vagy sütemény, vagy fagylalt vásárlásáról… Azonban hagyjuk e bimbózó kapcsolatokat és villantsuk fel a mozi szeghalmi történelmét. És itt mondhatom, hogy a Sárréten elsőként Szeghalmon költözött állandó épületbe a mozgófilmek hódolóit csábító micsoda. Természetesen más nem is lehetett az ötletgazda, mint a fővárosból „leutalt” Szeghalmy Gyula. Ő már az Uránia társulat születésénél ott volt, hát mi lehetett más a szeghalmi mozi neve, mint Uránia mozgófilmszínház. Ez pedig a Községi Szálloda földszintjén az étteremtől jobbra nyílt (ma a „kis tornaterem”). A közönségszám emelkedésével új helyet kellett nézni és ekkor 1912-15 között az Olvasóegylet nagytermében működött, majd visszaköltözött a szállodába (Szeghalmi és a gavallérok a fronton teljesítették kötelességüket – legalább is ezt mondták nekik), az Olvasóegyletben pedig átmenetileg katonai kórház költözött. Vége lett a háborúnak a gavallérok egy része is hazatért és megint kicsi lett a helyiség. Ezen töprengett el Ambrus Imre. A kiterjedt család mindig megpróbált valami újba kezdeni, ugyanakkor fi ágon közel is voltak a „tűzhöz”, hol bíróként, hol egyházi gondnokként, képviselőként és hasonló módon, így finoman taszajgatták a szerencse kerekének az a bizonyos rúdját. Így vagy úgy, de Imre bácsi fogta magát és megkereste a két ellenlábast, Czoczek Alajos építészt és Fabulya János építőt, hogy miként hozható létre egy ilyen közintézmény a faluban. A mérnök úr neki is látott és elkészítette a leendő filmszínház tervrajzait. Nem is oly régen Biharnagybajomból keresett fel Szabó L. úr, aki megmutatta az eredeti, részben módosított rajzot. A módosítás a hely bejárása után lett módosítva, mondhatni, hogy „soványabb lett az épület, hogy ne foglalja el a lakóház „Simay” (Dózsa, Sztálin, Béke, Tildy) utcai kijáratát. Ezt a módosítást az eredeti tervrajzon ábrázolták. Aki erre a tervrajzra kíváncsi, az a Művelődési Házban érdeklődhet. Mert ugyebár Szabó úr azt oda vitte, nem a múzeumnak adta (most kicsit dohogok). Nos, az építkezés alatt Fabulya úr is tétetett néhány módosítást. Így veszett el az „oszlopok” közötti szépen ívelő hullámvonal és a mélyen lelógó íves „elefántfül”. Az épület már 1924-ben villanyüzemre készült, a vetítővászon szomszédságában dízel-generátor termelte az áramot, közel két évvel az általános villanyvilágítás előtt, a mozi és környéke már fényárban úszott, megszégyenítve a szemközti Schwarcz Vilmos áruháza előtt pislákoló utcai petróleumlámpást. Büszkén mondtam, hogy a Sárrét legnagyobb ilyen intézménye volt, a maga négyszáz látogató számára biztosítva helyet. Sokan emlékeznek még a nyikorgó felhajtható barna széksorokra. Micsoda nyisszogás és recsegés volt egy-egy megkésett látogató jóvoltából! No, meg a cukorkás zacskók, napraforgók zaja, hogy a sötétben repkedő cigaretta csikkek fényívéről ne is beszéljünk! A négyszáz hely tele volt! (Ma?) legelöl a diákság, ifjúság (a kisebbség később került oda), majd társadalmi tehetősség szerint a nép. A félpáholyban (akkoriban zsőjében) a hivatalnokok, tanerők, míg a páholyban a jog, a közigazgatás, pénzpiac és kereskedelem prominensei foglaltak helyet. Az erkély a „gavallérok” és legények világa volt. Azonban nem csak a vakmerő kombolyok, piros ajkú „tarzannék” kötötték le a közönséget.
Mind a mai napig az eredetileg tervezett színpad ad helyet a műsoros és színházi rendezvényeknek. Akkoriban is számos neves színész, zenész, sőt később írók adtak találkát a közönségnek. Igen akkoriban még volt közönsége (több száz fő) egy-egy írónak… De filmek és színészek nélkül sem kongott az ürességtől a terem. Ott voltak az iskolán kívüli népnevelés gazdasági, társadalmi, tudományok akkori ágait felölelő előadások, általában Péntek este és Szombat délután. Tehát nem hiába emelte az épületet Imre bácsi. A nép hamarosan el is keresztelte – mert a nép már csak ilyen – Ambrus Mozgónak…
Kele József
