Egy kép, mely egyszerre állít emléket a helyi iparosoknak és a helyi kereskedőknek is. Az épület helyén ma a tűzoltó laktanyába lehet besétálni…
AZOK A HUSZAS ÉVEK 7.
Nem hiszem, hogy a mifajta ifjak ne emlékeznének a jó öreg „Háztartási Boltra” és Varga bácsira, pedig a képen éppen annak az üzletnek a homlokzatát készítik a mesterek. Mikor kiléptem a „totyogós” korszakból, bizony többször küldtek el kékítőért, okker porfestékért, mosóporért (Ultra! – ez nem a reklám helye!), meg borkénért és hasonlókért, mikor minek volt éppen a szezonja. Azután a hetvenes években ismét sűrűn megfordultam (-tunk) arrafelé. Biztosan más is beszállingózott „bocskorszíjért”, az akkor oly nagy keresletnek örvendő nyaklánc-pótlékért. Egyszóval az olaj, petróleum (bejárattól balra!), bőrárú meg hasonlók szaga keveredett a műanyagok átható szagával és egy furcsa érát teremtettek a felsőkarzatos helyiségben. Ha ma egy üzletben oly „illatok” terjengenének, bizony hamar kifordulna onnan a pukedli orrú nagyérdemű… De nem is erről kéne itt írnom. Minden esetre, az üzlet tulajdonosa Kohn Lajos volt mintegy száz esztendővel ezelőtt. Maga az épület pedig az 1870-es évek elején épült fel, hová gyertyáért, síküvegért régi ismerősünk, Végh József asztalosmester is be-belátogatott. Azután persze ott volt a Simay (Tildy) utca. Ékszerészként Steiner Ottó kínálta portékáit, illetve javítgatta a falubéliek óráit, de itt működött az egyik szikvíz töltő mester is. Tovább haladva, büszkélkedett Schwartz Vilmos „áruháza”, ahol jó minőségű divatos ruhákat lehetett vásárolni, nem messze tőle pedig Schilinger József boltja a mai „Delta” helyén büszkélkedett, míg a húszas évek végén fel nem építtette az akkor hivalkodónak számító „nagyáruházát” amit mi a „nagyönki” néven ismertünk meg. De álljunk is meg egy pillanatra ennél az áruháznál! És gondoljunk bele, hogy ezzel az építménnyel Szeghalom „lekörözte” a szomszédos sárréti falvakat, de nem csak őket, hiszen ebben az időben olyan városok, mint Makó és Hódmezővásárhely sem büszkélkedett magán építésű emeletes házzal! Nahát, csak találtam valamit, amiben ismét első lehetett városkánk… Azután persze tovább is haladhatunk, immáron a katolikus templomon túlra. A régi Gregersen gyógyszertár szomszédságában Stepler Bernát szatócsüzletével találkozhattunk. Mint a mai kis falusi boltok. Itt minden kapható volt! Talán két évtizeddel később ez vezetett oda, hogy egy (SS-nek titulált) wermacht-műszaki tiszt tettleg bántalmazott egy ártatlan szeghalmi ifjoncot. Lévén a laktanya a Balogh iskolánál, egy arra sétáló fiút megszólított és hozatott magának kristálycukrot. Nos, a legény fogta magát – mert mi sem logikusabb – és a szomszédos Stepler úrtól vett cukrot. Mikor a megbízó meglátta a csomagoláson a nevet, fajöntudatos haragra gerjedt, a cukrot a földhöz vágta a legénynek pedig lekevert egy pofont. Szegény külföldi nem volt tisztában azzal, hogy a megszállás azon korai idejében még az üzletek nagyrészt a „mégősibb” keresztények tulajdonában voltak. Írom, hogy nagyrészt. Ha a legénykénk tisztában lett volna, hogy a külföldi úr milyen nézeteket vall, akkor a nem is oly messzi HANGYA-boltba sétál el. Talán akad olyan, aki tudja, hogy hol volt a hangya bolt és italmérés. Hát kérem szépen, a „jó nevű” „Kettes kocsma”… (itt elnézést kérnék a családanyáktól. De bizony az az épület a korai szövetkezet boltja volt. Később sem történt más, csak „R”-elvtársék minden boltot szövetkezetbe tömörítettek, valójában a Földműves Szövetkezet (az ÁFÉSZ, illetve COOP jogelődje) egyszerűen a HANGYA Szövetkezet „felturbózott” változata volt. Ugye, hogy nincs új a Nap alatt? Csakhogy! Szeghalmon a HANGYA 1905-ben alakult. Foglalatoskodott is mindennel, ami a földmíves népnek kellett, a tojás felvásárlástól, sertéskereskedésen keresztül a háziszappan és petróleum árusításig. A katonavárosi térséget Szabó Albert boltja igyekezett ellátni, sőt ő repertoárját bővítette, hiszen vendéglőt is üzemeltetett az épületben… Fölvetődik a kérdés. Mi lett a „kültelkiekkel”, mármint a szeleskertiek, érmellékiek és újtelepiek be kellett járjanak? Dehogy is! A Morgó, akarom mondani Kossuth utca végén és a régi Pákász vendéglő épületében is működött egy-egy Schilinger bolt (mit tesz Isten, népes család volt). Ha eltekintünk Pláner boltjától, akkor is be tudta szerezni mindenki azt mit akart. Úgyszint a polgárok a kenyeret is, hiszen három sütöde is működött a faluban, közöttük a jól ismert Somogyi pékség és az Erdei József péksége a Petőfi utcán.
De a vendéglátásról sem feledkezhetünk meg. A vendéglőkön kívül a hangulatjavító intézmények is szép számmal működtek a településen. Egyik ilyen intézmény Gabnai kocsmája volt, persze nem hivalkodóan, mert a „Templom” (Széchenyi) utcára hentesüzletének főbejárata nyílott. Azért is említem ezt az intézményt, mert a kocsmával átellenben működött a „Kupolda”, ahol sok legény beavatása történt meg (neveket ne is említsünk). Minden esetre a két műintézmény jól kiegészítette egymást. Sanyarúbb sors jutott a Táncsics utcai örömtanyának, mert szomszédja a baptisták imaháza volt…
Kele József
