Szeghalom története, 119. rész

 

Kinek ne volna ösmerős e kép a szeghalmiak közül? Egyből többen rávágják, hogy az újtelepi iskola. Igazuk van, bár az évtizedek során szépen elvesztette nemes szerepeit. Kezdődött ez 1948-ban az államosítással

VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 4.

Bár az 1930-as esztendőben voltak még „villanások”, mint mikor Dr. Gyökössy Endre a falura szabadította a rákospalotai Pál cserkészcsapatot. Hasonlóan, ahogy a szeghalmi cserkészek végigrohantak a Balaton és Pécs tájain, mint kalandozó őseink Európán… Mondjuk a Pál cserkészcsapat egy hétig riogatta a Királyerdő madárvilágát. Hja, kérem! A gazdag „messzirőljötteknek” tellett. Egyébként a Pál cserkészcsapat születését is Gyökössy Endrénknek köszönheti. A Magyar Királyi Államvasutak e prominens személyisége (államtitkári státuszban a MÁV főigazgató helyettese) mikor kis családjával a kertvárosi Rákospalotára költözött, hamar bekapcsolódott az ottani református közösség munkájába. Az egyébként katolikus környezetben élő reformátusok kapva kaptak segítségén. Ott éppen fordított volt a „felállás”, mint itt Szeghalmon. Az egyik presbiteri gyűlésen Endre bácsi felvetette, hogy bár szép dolog a református oskola megléte, azonban nem ártana a nebulókat szabadidejük hasznos eltöltésében kicsit összefogni. Így határozták el, hogy cserkészcsapatot alapítanak. Sarkalatos kérdés volt a csapat nevének megválasztása. Endre bácsi a Kinizsi Pál nevét javasolta, hiszen Ő mindenféle képen történelmünk jeles figurája. De katolikus volt és egyébként is hosszú a név! Hurrogták le. Így indult az alkudozás (ki fentről, ki alulról engedett egy picinykét), mire közmegegyezés született a Pál elnevezésről – elvégre ő mégis csak benne van a bibliában…

Mondjuk nem tisztem, hogy messzi földekre kalandozzam, az ottani ügyes-bajos dolgokat kiteregetni. Van a házunk táján is elég böngészni való. Mert ugye, itt az iskolaügy. Már megint??? – aggódhatnak páran. Hát már olvashatták, hogy valahol ezen oldalak között, hogy a Balkánygáton mintegy nyolcszáz, jobbára szegénysorú embernek teremtettek otthont. Azután, ahogy már ez lenni szokott, „ott fenn” a minisztáris urak közül egyeseknek eszébe jutott, hogy bizony ennyi emberre már csak illik egy oskolát nyittatni. Fogták is nagy vehemensen magukat – „ott fenn” – és írtak egy terjengős levelet le Szeghalomra (ebbe az „ott fenn” nemistudjukholvan településre és felszólították a bölcs vezetőket, hogy az ilyen meg olyan statisztikák és rendeletek alapján építsenek egy községi oskolát az új falurészen. Csak egyet felejtettek el a bölcsek „ott fenn” – hogy mibűl az ég szerelmére!? Mert biz a községnek így az infláció, a gazdasági kilábalás pótadói között egy nyúlfarnyi „petákja” sem volt erre a nemes célra. De hát, parancs az parancs. Meg is indult a levelezés, hogy ennyi, meg annyi kellene. Lehet, hogy fent nem tudtak olvasni, vagy siketek voltak a kérésre, de válasz az nem érkezett. Az ukáz pedig kimondta, hogy légyen oskola! Megkezdődtek a tárgyalások helyben, pénz dolgában. Hová fordulhatott a közigazgatás? Természetesen az egyházhoz, hivatkozva a Balkánygáton senyvedő lelkekre. Ez talált! Az egyháznál volt némi alap templomépítési célokra, mint Péter Ferenc és Huszti Erzsébet (Igen, András bácsi szülei) alapítványa és S. Varga Sándor és neje alapítványa. Azonban ezek csak egy szerény kápolnára voltak elegendők, nemhogy egy iskolára! Most az egyház indult el a saját vonalán, hogy persze két tanterem, meg tanítói lakás, de ha már építkezés lesz, legyen egyúttal templom is. Végre állami kölcsönnel és az alapítványok felhasználásával, mintegy ötvenezer pengőből felépült a balkánygáti templomiskola. A krónikásaink – mert ilyenek mindig vannak – egyértelműen 1931-ben jelölték meg az építési dátumot. Tény, hogy Harsányi József tanító úr a tanítást szeptember 1-én már itt kezdte. De! Ugyebár neki ide le is kellett költözni családostul, mindenestül. Ehhez meg már lakra kész tanítói lakásra volt szükség az épületen belül. Meg azután azokat a tantermeket be is kellett rendezni szeptemberre. Az építés még 1930-ban kezdődött és az épület – szakszóval élve – műszaki átadására 1931 márciusában került sor. Ahogy ez már lenni szokott bulival egybekötve. A „buli” szempontjából – mert akkor még nem volt divat külön házavató ünnepet tartani – sem rendezőben, sem alkalomban nem volt hiány. Rendezőnek egyből ott volt a Református Nőegylet, alkalomnak pedig a lelkészi pár ezüstlakodalma. Olyan rendezvény kerekedett, hogy a helyi sajtóban még a március 15-i egyesületi, köri ünnepségeket is háttérbe szorította a helyi sajtóban. Mindez 1931. március 15-én, a községi ünnepsorozat keretében zajlott le. Mármint magában az új templomiskola „összes termeiben”, ahol már a leendő diákok is jelen voltak. De talán jobb, ha átadom a szót a helyi médiának…

„A Ref. Nőegylet Papp Lajos lelkész 25 éves házassági évfordulóján f. hó 15-én Muzsay Jánosné elnöknő vezetése mellett nagyszámú küldöttséggel kereste fel az ünnepelt párt. Az egyesület jókivánatait az elnöknő tolmácsolta egyuttal közölte az ünnepeltekkel azt is, hogy e napon az ő tiszteletükre 50 szegény gyermeket lát el az egyesület ünnepi ebéddel a tagok ajándékváltság cimén befolyt adományaiból. Az újtelepi népkonyhán Harsányi József tanító köszöntötte az egyesület megjelent vezetőségét, az ünnepelt párról szép szavakkal megemlékezve nyujtotta át az izletes ünnepi ebédet a gyermekeknek. Egy kisfiu a Nőegyletet, egy kislány a jubiláló párt köszöntötte meg s aztán sugárzó arcok tükrözték, hogy itt bensőséges ünnepség folyik.”

A beszámolót böngészve, egyből rájöhetünk, hogy a tudósítás nem a lap szerkesztőjének (magyar, latin szakterület) tollából származik. Egyáltalán e szóvirágos fordulatok nem épp Líviusz nyomdokain bóklászó szerkesztőre vall. De, a lényegnél maradva! Szép március idusát ünnepeltek akkor Szeghalmon. Kezdetnek ott volt a „belvárosban a „mindenki ünnepe” a Kossuth szobornál, ezután egytestűleg való kivonulás a három kilométerre lévő balkánygáti oskolához, ahol a község vezetése is megfordult. Most igazán nem érezte elhagyatottnak magát az Újtelep népe. A gyermekek is most igazán degeszre falhatták önmagukat. Most igazán. Most az egyszer…

                                                                                                     Kele József                                                         

Szerző: lezo