A már sokszor emlegetett helyi harsona, mikor a szerkesztőség a gimnáziumban működött.
VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 5.
Igazán megéri néha belelapozgatni, böngészni ebben a sajtótermékben. Ahogy ifjonti koromban (korunkban) a rádiókabaré, később a televízió Kibédivel, meg a többiekkel szólás-mondás szintjére emelte: „Jenő! Azt írja az újság…” és valóban volt benne egy-két érdekesség. Csak azon a tavaszon. Nemcsak a nagytiszteletű pár ünnepsége, melyet iskolaavatóval is megfűszereztek (itt csak mellékesen jegyzem meg, hogy sajnos ez volt az utolsó meghitt családi ünnepük, hiszen Papp Lajos lelkészünket egy évvel később villám sújtotta), hanem bizony kis reményt csepegtettek az újtelepi „fődi níp” keserű lelkébe. Ugyebár ők voltak azok, kiket a hiteltörlesztések akadozása miatt az árverés réme állandóan kerülgetett. Mint olvashatták már Féja Géza fiatal falukutató szépen kiteregette, hogy egy ottani család éves jövedelme 106.- Pengőt tett ki, míg a hitel és adó 88.- Pengőt vitt el. Erre írtam én – éljenek a statisztikák! –, hogy de kihagyta a földmunkáért természetben kapott gabonát, szalonnát, férfiembernél nemritkán megalkudott csizma, sőt huzamosabb munka (nem napszám, nem aratás), hanem szegődmény esetén még gúnya is meg koszt, meg fiamalac, meg hasonlók. Minden esetre az „Azt írja az újság” tájékoztatta olvasóit, hogy a kormányzat új hitelkonstrukcióval, illetve tehercsökkentéssel próbál rajtuk segíteni. Csak mellékesen… Van új a nap alatt valutások? Persze az eladósodott gazdák megmentése így csak haladt, haladt, jó magyar szokás szerint bandukolt, mígnem az árverő oda nem ért. És bizony nem csak keselyűk tolongtak ilyenkor a pulpitus körül. Mondom éltek még akkor emberek is a Földön, amolyan Isten adta jótét lelkek. Ma? Egyszóval megy az az átkozott, megalázó árverés, ott tátja a száját érintett és kárörvendő egyaránt és szépen, potom áron vész el egy család életének ingó, ingatlan vagyonkája a fateknőtől, a hitvesi ágyon keresztül a sovány malackáig. Azután a hivatalnok, a jegyzőkönyvvezető, a csendőr szépen összepakol és indulnak be a faluba (közben azonban a „17-esnél” megállnak kortyintani a nagy izgalomra)… A kitett, házatlan család kint az utcán csak nézi a földet, még egymásra sem mernek tekinteni. „Hé! Szomszéd! Jöjjenek már be…” – szól az átelleni. Bemennek, csendben ülnek. Egyszer csak nyikordul a kiskapu. Egy mosóteknő araszol be rajta, mint valami két pipaszárlábú teknős: „Anyám küldi…” Azután egyre gyakrabban nyikorog a kiskapu. Hol egy dunyha, hol egy hokedli érkezik, míg szép lassan összeáll az udvaron a háztartás… „Sógoromék megürült háza ott van a Szelesben, rendbe kéne tartani…” Estére néhány szekér viszi a családot az új helyre. Persze ez sem ment simán, mert bár megkerült a malacka is (szegény), hogy árát adja az emberi jóságnak. Hát ezért csak este indultak a kilakoltatott, kipenderített emberek immár az Újtelepről (Horthy falváról) a Szeles-kertbe. Tudom, hogy kicsit Móriczosan hangzik a történet, de bizony megtörtént, még ha a főszereplők már régen az Epreskertben, vagy a Gyarmatoldalban nyugosznak is, még az is három évtizede elment, aki ezt nekem tovább adta…
De maradjunk az „Azt írjánál”. Nem csoda, hogy Békésen zászlót bontott Gaál Gaszton Független Kisgazda Pártja. Hát mi történt Szeghalmon? „ Az országossá vált gazdamozgalom hullámai eljutottak Szeghalomra is. Pünköst másod napján tartották első gyülésüket nálunk Szeghalmon. A nemnagy számu gyülést Kurucsó Mihály gazdaköri elnök nyitotta meg és felkérte a szónokokat, hogy mondják el programjukat.” Ne csodálkozzunk, hogy a Gazdakör fogadta a vendégeket, Békésről, Mezőberényből, sőt Vésztőről. Egy teljesen új párt jelent meg a színen, mely függetlenségével (mármint nevében is) hangsúlyozta, hogy bizony semmi köze a Bethlen-Nagyatádi koncepcióhoz, melynek paktuma oly sok nyomort, gondot hozott a szegény nép fejére. Természetesen már az új választásra készültek, ezért is hozták magukkal a vésztői Varga Zsigmondot, aki egyébként földművesből lett jogász (önerejéből!), akit indítani akartak a választásokon. Róla még annyit, hogy Temesváry és körei szépen kiütötték a ringből azzal, hogy nem lehet képviselő, akinek adótartozása van… Ezzel azonban megjött az első fecske és… És nem a gazdatársadalom teteje, hanem az aljanépe karolta fel a mozgalmat, nem a Hősök terén büszkélkedő székházban, hanem a Bethlen utcai Földmívelő Munkás Egylet épületében vert tanyát az új eszme. Tudjuk, hogy a helyi mozgalom élére a már megkopott vezéri hajlamait pátyolgató tudósunkat, Szeghalmy Gyulát választották. Persze itt megfordult a helyzet, hiszen nem a szegények gyűrkészték a kalpagjukat, hanem bizony a módosabb gazdák kopogtattak náluk, hogy halljanak is valamit a nagyvilág híreiből. Minden esetre az újtelepi, szeles-kerti, páskomi, koplalói és érmelléki népesség oly vehemensen képviselte az új – talán végre a saját – ügyet, hogy a két évvel később ide érkező Tildy Zoltánt szinte betuszkolták a parlamentbe. Ezek az emberek, kiket az árverések sújtottak, kiket piacnapon a hirdető előtti emberpiacon aláztak meg. Hitték, hogy Tildyvel más lesz.
Kele József
