Sinka István. Ez, a porból állandóan fel-felálló férfi igen sokat köszönhet Szeghalomnak és persze a vésztői Gönczy Bélának
Engedtessen meg nékem, hogy egy kis időre mellőzzem Tildy Zoltán végleges Szeghalomra költözésének nevezetes eseményét, bár sok izgalmat okozott a kútra és piacra járó hölgyek körében a „no, hogy néz ki a Tésasszony?” témája. Erre a későbbiekben úgyis visszatérünk. Sőt, még „lustább is leszek, hiszen nem kívánom itt sem a költő életrajzát, sem pályafutását részletbe menően közölni, hiszen akkor egy újabb Sinkás könyvet kellene megírni. Csak foghegyről megjegyezve, a múzeumunkban rengeteg fel nem használt visszaemlékezést őrzünk, melyek jó alapját adnák egy „Sinka István kívülről” című és tartalmú kötetnek. Majd megírja valaki… De hát nem hunyhatunk szemet a felett, hogy bizony gimnáziumunk elvitathatatlan érdeme, hogy a költőből KÖLTŐ lett. Ezt akár Miklya Jenő, Czine Mihály és náluknál is kiemelkedőbb módon emelte pulpitusra munkásságát és személyét. Hasonlóan itt kell megemlítenünk Féja Gézát, vagy épp Balogh Ferentzet… És, hogy hölgyek sem maradhatnak ki, Láng Idát, ki Sinka költészetéről elsőnek írt az „Azt írjában”. Utóbb pedig a szomszéd város aranykezű tollnoka, Magyari Barna porolgatja le a vésztői Sinka István emlékét. Egyértelmű, hogy nem szándékom egy ilyen erős csapat mellett labdába rúgni. De! Szóval kezdődik az én variációm ott, hogy nyár van. A Sebes-Körös strandja Fokköznél közel-távolról boldog-boldogtalant csalogat. A boldogok közt ott található Nagy Miklós gimnáziumigazgatónk családostól és szomszédságukban sütteti magát a Nappal Gönczy Béla vésztői lelkipásztor szintén családostól. Mondjuk ez utóbbi, nem minden „hátsó szándék” nélkül, mert a piknik kosár mellett a poggyászban ott lapul számos, immár Göczy úr által legépelt Sinka vers. És így szendvicselgetés, fröccsözgetés közben a versek is előkerültek: „ Te! Miklós! Nézd már meg ezeket.” Hát Nagy Miklós ott helyben átnézte és ráeszmélt, hogy e versekben bizony van valami, ami továbbélésre-gondolásra érdemesíti a verseket. Most a két fi összedugta a fejét és azon tanakodtak, hogy miként lehetne addig is segíteni a napszámból, alkalmi munkából tengődő, családját és nagybeteg feleségét eltartó, orvosoló emberen addig, míg legalább költőként, költőhöz méltón élhessen. Gönczy úr egy kis hátszelet biztosítva végül Sinkát a Vésztői Kaszinóban helyezte el. A gimnáziumigazgatónk pedig megkezdte a kampányt a Szeghalomvidéki Hírlapban. Ez annál is könnyebben ment, mert mint hajdan írtam a lap szerkesztői székében Fülöp Károly üldögélt, aki így a háttérből csendesen hol egy cikknek, hol egy Sinka versnek adott helyt a lap oldalain (Itt jött képbe a vésztői Láng Ida, aki egyébként szintén verselgetett – később róla Sinka ír méltatást a helyi lapban). És hát, Fülöp Károly! A lírai alkat, a magyar-szakos tanár, a szerkesztő. Nagy Miklós neki adta át a verseket, hogy kezdjen velük valamit. Károly bácsi egyből három példányban gépeltette le és küldte tovább Áprilly Lajosnak és Erdélyi Józsefnek, két költőtársnak-barátnak, hogy véleményt mondjanak. Egy példányt pedig a fiatal falukutató szociográfusnak továbbított. Ne feledjük, hogy ekkor dívott a népi tehetségek („őstehetségek”) felkutatásának és patronálásának divatja! A születendő kötet tematikáját végül Fülöp Károly döntötte el, mint az előszó előszavát is elvállalta. Hogy miért az előszó előszava? A verseskötet bevezető tanulmánnyal indul melyhez szemléltetéseként Sinka idézeteket emelt ki Féja Géza. Az őszön már nyomdába kerülhetett a kötet, melynek hátszeleként Nagy Miklós törökszentmiklósi nyomdász ismerősét adjusztálta. Így megtörtén az a paradoxon, hogy a kötet előbb jelent meg, mint ahogyan a könyvészeti adatai után tudhatnánk. A premierre már 1933. András napján sor került. Nevén nevezve az újszülöttet, a Himnuszok kelet kapujában kötettel Sinka István elindult az ismert költővé válás útján. Ezután jött a Magyar Élet és a Püski… De ez már nem az én asztalom. Nem sokkal e kis öröm után Sinkára komoly teher nehezedett. Felesége Papp Piroska elhagyta ezt az árnyékvilágot. Nagy Miklós ekkor ismét a hóna alá nyúlt. A gimnázium vállalta a gyermekek taníttatását, internátusi elhelyezését, sőt Sinka vésztői kaszinói gyakorlatára tekintettel csaposi állást is szerzett a költőnek kvártéjjal együtt. Itt esett meg, hogy Sinka „elfordult” Szeghalomtól. Történt, hogy valamely kései órán figyelmeztette a kártyacsatába belefeledkezett, immár bor (és sör) gőzős hangulatú szeghalmi uraságokat, hogy illenék a játékot szép csendben befejezni, nehogy a közrend őrei vessenek véget a jó hangulatú kártyapartinak. „Te csak hallgass! Nehogy azt hidd, hogy különb vagy bármely másoknál, mert Te verseket írsz. Te is csak egy vagy a sok közül és az a feladatod, hogy kiszolgálj minket! Minket, ne utasítgass! Különben ha nem volna olyan nagyhatalmú pártfogód, már régen kipenderítettünk volna…” Sinka erre nem szólt semmit. Letörölte a pultot, falra akasztotta csaposi kötényét, letette a kulcsokat és kiment. Attól kezdve senki nem látta a Szeghalmi Kaszinó környékén…
Kele József
