Talán nem idegen a helybéliek számára, a fenti úriember. Igen, ő is Tildy Zoltán, ahogyan karikatúrába-linóleumba álmodta őt Kovács Lajos rajzművész és tette közismertté Kongrovácz János törökszentmiklósi nyomdája.
VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 25.
A gimnáziummal, mint könyvkiadóval már Sinka István kapcsán megismerkedett a tisztelt olvasó. Az 1930-as évek közepére a középiskola ontani kezdte a saját tankönyveit, szakkönyveit, és egyéb kiadványokat. Például Nagy Miklós tollából az Elemi fizika és az Újrendszerű tankönyvkiadás, vagy Nagy Józseftől a Magyar-latin nyelvkönyv. De helyet biztosítottak számos más kiadványnak is, mint a Diákalbum sorozatnak, mely Nagy József felvigyázása mentén az ő osztálya szerkesztett és írt (1933, 1934, 1935). Ez a munka számos betekintést enged – természetesen diák szemmel – a középiskola és a falu életébe, azokból az évekből. Mégis a szerintem társadalmi rajz szempontjából a leginkább kiemelkedik egy, mégpedig a Sárréti Koponyák, avagy a bájnak tikere című kiadvány. A könyvecske nem minden előzmény nélkül született meg. Előképe az 1929-ben megjelent Békés megyei fejek, amely az akkori vármegye minden kiemelkedő tisztségviselőjét lehetőleg portréval egyetemben bemutatta a publikumbak. Hát, mit mondhatnék erre. Jött az isteni szikra. És ugyan már kinek a fejéből is pattanhatott ki, mint a Szeghalmi Vigyorgó rendíthetetlen szerkesztőjének, Fülöp Károly bátyánk kobakjából. Innen már csak szerkeszteni kellett (no meg írni, pénzt kicsikarni, meg hasonló apróságok). Ha emlékeznek például Makai Marci ügyvéd viselt kacskaringós dolgaira, igazán volt „koponya” a kötethez. Megkeresve mindenkit, az áldozatoktól kezdve a rajzművész úrig (a mellesleg Nagy József cimbalomművészünk – és tanárunk – kebelbarátja volt) a két szerző-szerkesztőnek nyílt esküt kellett tenniök, hogy magokat sem feledik ki a kötetből. Kérem szépen! És abban az évtizedben, mikor náluk komolyabb emberek (mármint beosztásilag) véletlenül egyre-másra feledték el ígéreteiket, ők ketten betartották. De ne is tartsam fel a kedves olvasót azon sötét évtizedekkel való példálózással. Ma tudjuk róluk, hogy milyen… Abban, hogy „kútra-járó témák” adták a jellemes úriemberek jellemzéséhez a szót a bötű alá, még csak nem is portréjuk került a megfelelő oldalra, hanem arcodmányuk félreismerhetetlenül karikatúrába fagyasztott vonásai. Nem járt másként a frissiben Szeghalomra avanzsált lelkipásztorunk, Tildy Zoltán sem. Mindenki tudta, hogy már kísérletezett az országgyűlési mandátum megszerzésével és az sem volt titok, mert ugyebár nem marad titokban a „faluszeme” előtt, ha pesti uraságok ebédelnek a szerény lelkészi portán és napokig a Községi Nagyszállóban vacsorálnak, hogy készül valami. Hiszen Tildy szabad idejében az ország minden tájáról fogadta a kisgazdákat, szervezte a pártot. Egyszóval ismét készült a megmérettetésre. De ezt majd később. Tehát itt vagyunk Szeghalmon és itt vannak a szeghalmiak, akikről készül ez a „nemnormális” kötet. Nézzük meg, hogy hogyan is látta Fülöp Károly szövegíró a szeghalmiak szemén keresztül a „mérkőzésre készülő” Tildyt. Természetesen a szöveg „áldozat általi” jóváhagyása után: „Arany János hagyatékának szorgos átkutatása során már Szilády Áron megállapította, hogy családfája a híres-neves Toldi Miklóséval egy tőből fakadt. Toldi Miklós anyai nagyapjának sógornője ugyanis mostohatestvér volt az ő apai nagyanyja keresztfiának feleségével, bizonyos Tilda keresztnevű hölgyel. A Miklós-féle ág két fejjel is meg volt toldva felfelé, ebből lett a Toldi ág, míg a Tilda leszármazói előbb Tildáék, majd Tildiék lettek A család ez ágának történetével eddig még senki sem foglalkozott, tehát életrajzunkat hézagpótlónak érezzük. Tildiék Toldival közel való rokon voltát bizonyítják; a magyar föld iránti görcsös ragaszkodása, a kopár szik sarjának és a legelésző tikkadt szöcskenyájaknak izzó szeretete, lángoló honszerelme (v. ő, országzászló a háza előtt stb.), végül pedig, de nem utolsó sorban a már Toldi Miklósban is jelentkező, folytonos és epesztő vágyakozás a főváros… az országház felé… őszinte szívvel kívánjuk, hogy vágya teljesüljön minél hamarabb. Ámen.” Ami a meglepőbb Tildy kapta a leghosszabbra nyúló élcet és nem rosszallásból. Úgy elgondolkozva azon, hogy még ha meg is mutatnának egy hasonlót mai nagyságainkról valamelyiknek, még ha cenzúrázhatná is milyen szájízzel olvasná. Nem lepne meg, ha elővenné szuper telefonját és hívna valahol egy számot. „Kérlek, olvastad?…Igen?…Ez nem nevetséges!…Kérlek szépen, tudod, mit kell tenni, nem akarom többé látni…” Valami lágy halk beszélgetés volna csak. Hát kérem szépen ez akkor nevetséges volt, a karikatúra, vagy karaktertúra pedig szemléletes. És nevettek egymáson és önmagukon. Jókedvvel tették az almárijomba a kötetet, de tartalmával többször ugratták egymást a Kaszinóban, az Egyletben, vagy épp a Körben…
Kele József
