Polgármester úr! Hogyan érinti városunk bevételeit a helyi adó 50%-os csökkenése?
Ha visszamenőleg vizsgáljuk, városunk kötelező feladatai ellátásához nem elég a központilag biztosított normatíva, ezért az intézményeink biztonságos működtetéséhez és az alapfeladatok biztosításához mindig is szükség volt a város helyi forrásaiból kiegészítést tenni. Ez a 2021-es évben azt jelenti, hogy a jogszabályoknak megfelelően működtetjük intézményeinket, de minden intézményvezetőtől takarékos gazdálkodást vár el a képviselő-testület. Több esetben a nyugdíjba vonuló munkatársaink helyett nincs új munkaerő felvétel, a feladatokat megosztjuk.
Hogyan pótolható a kiesés?
Sajnos a jogszabály által meghatározott helyi bevételeinket nem tudjuk pótolni, hiszen az a maradék gépjárműadót és az iparűzési adót is érintette. Ezen kiesések kompenzálására megjelent egy jogszabály, melynek azonban jelenleg nem látjuk a mértékét. Nem tudjuk, hogy milyen adóalappal számolnak, hiszen köztudottan a 2020-as év a helyi vállalkozások számára sajnos bázis szinten mintegy 70-80%-os forgalmat jelentett csupán a járványveszély miatt. Ezt a kiesést némileg lehetett volna pótolni a képviselő-testület által jóval korábban elfogadott helyi adórendelet módosítással, melyet azonban jogszabály alapján vissza kellett vonni.
Ennek tükrében milyen fejlesztéseket lát megvalósíthatónak?
Tulajdonképpen csak a már megkezdett beruházásainkat folytatjuk, illetve a település fenntartás és gazdálkodás lesz a legfontosabb feladatunk. Az őstermelői piac ebben az évben elkészül, illetve érvényes szerződés alapján az érmelléki útépítés szintén befejeződik, hiszen ott az útalap már kész. Folyamatban van egy belvíz beruházási projekt, mely elsősorban az Újtelepet érinti, erre a napokban nyújtottuk be a pályázatot.
Ha feloldják a korlátozásokat lesz-e fesztivál a városban?
Sajnos a központi előírások, a kötelező távolságtartás és a biztonsági intézkedések ellehetetlenítették a rendezvényeken való részvételi lehetőséget és azok megszervezését. Tudjuk, hogy mindenki izgatottan várja már a városi kulturális és sporteseményeket, és hogy úgy tudjon szórakozni, mint a járványhelyzet előtt. A felelős városvezetés azonban ragaszkodik ahhoz, hogy ezekre az eseményekre csak akkor kerülhet sor az idei évben, ha a biztonságos körülményeket maradéktalanul biztosítani tudjuk a szeghalmiak egészségének megóvása érdekében.
Az idei költségvetésünk megtervezése szempontjából az első városi szintű rendezvény, amit tervezünk és reméljük, hogy megvalósítható, az a Városi Gyermeknap. Továbbá szeretnénk, ha lehetőségünk lenne nyár végén a Boszorkányfesztivál megszervezésére is, melyre egy külön keretet elkülönítünk. Amennyiben a járványügyi helyzet megengedi, a szokásos év végi programokkal is számolunk, amelyeket szeretnénk a helyi közösség bevonásával megtartani.