VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 31.
Éppen, hogy kiheverték a szeghalmi pógárok a „1938 a mienk!”-keken való derülésüket, ismét nagy izgalmak között találták magukat. Egyből a nyáron itt volt az Eucharisztikus Világkongresszus, ahová a világ minden tájáról, ahol római katolikus közösség létezik, áramlottak a küldöttek hazánkba. Érdekes lett volna látni az anschlussos fajárja német egyházfit (mert bizony volt köztük is hitlerhívő) amint negédesen bájcsevejt folytat a kongói néger, vagy brazil mesztic kollégáival. És akkor még! Augusztus 18-án Székesfehérváron összeült az országgyűlés és országalapító Szent Istvánunk emlékét törvénybe iktatta, a nagy uralkodó emléknapjaként pedig 20-át jelölte meg. Tudják a Tildy-féle „Új kenyér” és a Rákosi-féle „Alkotmányunk ünnepe” napja került Szent István helyébe… De mit tesz Isten, még ennél is lélegzetelállítóbb események foglalták le a kaszinózó, kuglizó, borbélyra váró emberkéket. Valahol tőlünk északnyugatra egy pemzli bajuszos emberke (mert nem volt Heraklész alkat) Azon elképzelése után menve, hogy minden árja németet egy birodalomban egyesítsen, forrón kezdett érdeklődni a Csehszlovákiában élő mintegy három és félmillió német kisebbség hogyléte iránt. Olyan jól blöffölt (inkább amerikai kártyát játszott volna), hogy végül Anglia és Franciaország is ellátogatott Münchenbe, hogy a szudétanémetek „felszabadításával” megelőzzenek egy háborút. Csak mellesleg megjegyezve. A. H. úr, nagyon nem akart csetepatét kezdeni a kis szomszéddal, mert saját katonáit még nem tartotta képesnek a győzelemre. Ami minket (kaszinózókat, kuglizókat stb.) érintett e müncheni egyezményből az –ahogyan Fülöp Károly nevezte – B. Muszájinni megjegyzése volt: „A német nép kérdésének rendezése után igazságot kell adni a magyar, szlovák, ruszin és lengyel érdekeknek is”. A magyar igények (vissza a Felvidéket!) rendezésére, a négyhatalmiak a két fél tárgyalóasztalhoz való ülését javasolták. Szóval a komáromi (Komarno) tárgyalásokat a sajtodmányok és a rádió egyaránt ecsetelte hazánkban, új témát dobva be a köztudatba. A revíziós tábor fokozta a propagandát. Természetesen, ahogy ez lenni szokott, mindkét fél ceruzája a legnagyobb és legkisebb területi liciten hullámzott, emberek százezreinek sorsán, és természetesen eredménytelenül. Ez már annyira megfeszültek a kedélyek, hogy azt már az „Azt írja” barátunk sem hagyhatta szó nélkül. „Elég volt… Azután jött az első hír. Az Ipolyság és a sátoraljaújhelyi kisállomás azonnal felszabadul. Az első gondolat erre a hírre, minden magyar lélekben ez volt: Csak!?… De azután igyekeztünk fegyelmezettek lenni, s önmagunkat csitítgatva mondtuk, ez csak az első lépés, a tárgyalások megindulásának előfeltétele s hamarosan sorra kerül a többi is, az egész magyar Felvidék.” Eme cikkrészlet előtt „spontán” népgyűlés volt Szeghalmon. barátunk igazán romantikus hangvételű cikkben írt tájékoztatást az eseményről. „Verőfényben úszott vasárnap, e hó 9 én Szeghalom község, de különösen a református templom és az országzászló környéke, amikor az istentisztelet után a község közönsége az országzászló körül gyülekezett. A szeghalmi társadalmi egyesületek hívták össze ezt a nagygyűlést, hogy községünk is hallassa szavát, hogy mi a követelése, hogy mi legyen a követelése Magyarországnak és a magyar kormánynak, a nagyhatalmak müncheni határozata után a szétdarabolásra itált Csehszlovákiával szemben. Az országzászló körüli teret teljesen ellepte a közönség és gyönyörű képet mutatott a nagygyűlés, amikor az összes társadalmi egyesületek zászlóikkal a térségen felálltak.” B. Szabó Sándor községi bíró nyitotta meg a gyűlést, ezután egy gimnazista hazafias verset szavalt (a címét lehagyta a szerző) és őt Tildy Zoltán, mint a választókerület képviselője vette át a szót. Ismertette a néppel a Münchenben hazánkra nézve kedvező helyzet kialakulását, majd részletezte, hogy milyen magatartást kell tanúsítani, hogy e kedvező helyzet véglegesen is kedvezővé váljon. Ugyebár alig pár perccel korábban még a megértésről, segítésről beszélt híveinek… Azután teltek a napok és hetek, közben Bécsben vért izzadtak a Csehszlovák követek és egy szép „vasárnap” barátunk új cikkel lepte meg olvasóit. „Szeghalmiak a kassai bevonuláson. El ne csodálkozzék ezen a címen a nyájas olvasó, mert bármilyen örömmel is mentek volna a szeghalmi honvédek is sajnos, csak a szeghalmi civileknek jutott osztályrészül, hogy részt vehettek november 11-én ezen a lélekemelő gyönyörű ünnepségen. Harminchét tagú lelkes kis társaság indult el a szeghalmi kaszinói vacsorán gyülekezve november 10-én éjjel egy különjáratú autóbusszal, hogy az egész éjszakai töredelmes utazást semmibe véve részt vehessen a kassai bevonulási ünnepségen.” Ezt követően a sorok szerzője leírta mindazt, amit láthatott (kevesebbet, mint a Filmhíradó). Egy dologban tévedett. Volt szeghalmi honvéd is a bevonuláson (legalábbis egyről tudunk) – az alakulatot ne kérdezzék. Fehér László honvéd az Újtelepről.
Kele József
