VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 32.
Mondanom sem kell, hogy a magyarlakta felvidék visszatérte után igencsak magasan jártak a kedélyek. Mindezek között a Magyar Élet Mozgalom, zászlóbontása, keresztény-fajvédő eszmeisége lelkes híveket talált itt a Sárréten is. Hogy ez a visszacsatolás nem ment minden bonyodalom nélkül, jól mutatta az is, hogy az „Azt írja” barátunk, meg az országban laptársai főoldalon számoltak be – mi esetünkben – január 22-én a cseh határőrök és honvédjeink összetűzéséről, melynek során hat honvéd és egy ruszin hölgy vesztette életét. Mindezek mellett az új honvédelmi törvény és egyéb nyalánkságok, mint a gépesített háború, a légoltalom, a háborús gazdaság mind fűszerezte a revizionista híreket. Közben kora tavaszon már nyílt titok volt, hogy Németország végleg eltörli az immár reszketeg Csehszlovákiát Európa térképéről. Persze a részletekben finoman súgtak a magyar szövetségesnek. Ennek alapján a honvédség felkészült, hogy 1939. március 15-én bevonul Kárpátaljára. De kérem szépen! Közben a ruszinok lakta terület autonómiát kapott a csehektől, majd márciusra kikiáltotta függetlenségét, saját leendő haderővel. Hát ez nem jött össze, mert bevonultunk. Mondjuk nem ment oly simán, mint a felvidék esetében. Egyrészt mert a SZICS-gárda valami ezerfőnyi csoportja ellen állt. Több száz fős veszteségükkel szemben a hazai források hatvanöt magyar katona elestét közölték. Talán nem a legszebb (mossuk kezeinket) volt, hogy a hatszáz elfogott gárdistát átadtuk az ukránoknak, akik rövid úton kivégezték őket. Még voltak torzsalkodások a szlovákokkal ami „Kis háború” néven vonult be a történelembe, de ezt már nem taglalom. Viszont – bár nem háborús hősi halottként emlékeznek meg róla – mégis ismét megemlítem Fehér László nevét, aki március 14-én Kassán életét vesztette. Temetésére szüleinek ingyen vasúti jegyet biztosított a honvédség. Sajnos őt tekinthetjük Szeghalom első háborús hősi halottjának, hiszen egy mozgósított hadsereg tagjaként hunyt el. De ha már tavasz és mozgósítás, nem is kell elmennünk Szeghalomról. Április 14. Megkezdődött a Szeghalmi járásban a toborzás. Felállításra került a 32. Honvéd Határvadász Zászlóalj. Egy kicsit meg kell állnom. Hányan és hányan megkérdőjeleztem abban az állításomban, hogy a 32-esek Szeghalmon és környékén alakultak meg. Mert ugyebár Sebő Ödön nagyszerű műve a Halálra ítélt zászlóalj a Gyimesi-szoros hős védelmét írta le. Tanulmányok tucatjai neves történészek által foglalkoztak a zászlóaljjal. Itt megsúgom, hogy a gyimesi harcokból készített rövidfilm többek között Kosaras Péter Ákos kommentálásában igen megragadott. Szóval mindenki mindent tudott a zászlóaljról csak azt nem, hogy szeghalmiak, környékbeliek adták a legénység, tiszthelyettesek, altisztek többségét és a tiszti állomány jórészét. Végül mégis áttuszkoltam (-tuk) a köztudatba és 2020-ban sikerült emlékhelyet avatni számukra, ráadásul a volt parancsnokság előtt. Már csak ezért is büszkének kell legyek, mikor e sorokat pötyögöm, itt a Könyvtár kazánházában, ahol a zászlóalj parancsnoksága székelt… Tehát, áprilisban megkezdődött a sorozás. Nem csak az alkalmasnak nyilvánított legények voltak büszkék, de bizony a kisfiúk is. Ahogy megkezdődött az elsők kiképzése, az utca porában, a libalegelőn apró mezitlábak verték a port, vállra vetett botpuskával forgolódtak a legénykék naphosszat. A zászlóalj teljes állományra csak októberre töltődött fel, mikor a honvédség igénybe vette a közintézményeket, egy két nélkülözhető iskolával egyetemben. Addig bizony katonáink otthon töltötték „szabadidejüket”. Vass Józsi bácsi mesélte, hogy a szomszédban lakó honvéd (határvadász) reggel elindult szolgálatteljesítésre, egyenruhában, derékszíjasan, szuronnyal, puskával. De papucsban! Hiába, aki otthon érzi magát… Itt jut eszembe az ősi mondás. „Ereszd be a tótot…” A gazdakör jegyzőkönyvét lapozgatva – a bérleti szerződésen kívül kiderül, hogy bár a szerződés csak a nagyteremre és a konyhára vonatkozott, a katonaság szép lassan „belakta” az egész székházat cakkum-púder a raktártól, fásszíntől kezdve a padlásig. De nem is lennének katonák a katonák, ha a leltárjelentésben nem szerepelt volna „megmagyarázhatatlan” hiány. Ezen hiányok között érdekes módon poharak és jó másfél akó bor is szerepelt. Tehát bakáink is rá- rájártak a Gazdakör készletére, mint a muslincák. Talán (erősen feltételes módban) rendszeretőbbek volta a presbitérium tanácstermének lakói – mégis csak pap és országgyűlési képviselő volt a szomszédjuk… A legszigorúbban azonban a Gazdasági Ismétlő Iskolába bekvártélyozott híradósok lehettek fogva. Egyformán távol esett a falu és a Don-kanyar kocsmája…
Kele József
