INNEN-ONNAN A NEGYENES ÉVEKBŐL 1.
Ha lassan is, de elérkeztünk a huszadik század magyar történelmének második legfájóbb évtizedéhez. Ez persze akkor, ott még nem látszott. A Miklós napi, karácsonyi és újesztendei társas vacsorák ünnepi köszöntői mind a magyar egyesülést, a kormányzót és a feltámadó Magyarországot üdvözölték. Érdekességként (milyen újdonság!) az „Azt írja” barátunk vezércikkben számolt be a Németországban munkát vállaló mintegy tizenötezer magyar életéről, melyet a magyar munkaközvetítő munkatársai rendszeresen ellenőriztek. Az élelmezésnél külön kiemelte, hogy a német fél költségén (!) hazai forrásból – élelmezési pótlékként – havonta öt kiló szalonnát, négy kiló tarhonyát és öt liter bort biztosítanak a munkavállalóknak. A szállásról a magyar bizottság megállapította, hogy a munkások elhelyezése minden honi lehetőséget felül múlt. Azután persze következett a keresmény, mej újság kománk szerint arányos a nehéz fizikai munkával. És példaként említette, hogy a munkás négyszáz márkát tudott megtakarítani és a hazai bankokba (ismételten német költségen!) átutalni, ahol a kormányközi egyezmény alapján a magyar bankok a legjobb árfolyam mellett váltották a Márkát, Pengőre. De mindez semmi! Mert arról is olvashatott a sárréti lapforgató, hogy ha takarékosabb életvitelt folytatott a kinti atyafi, akkor motorkerékpárt, háztartási gépeket is küldhetett/hozhatott haza, vámmentesen. Ugyebár közérthető, hogy mindezzel nem kívánták a hazai munkaerő felesleget Német honba csábítani. Isten látja lelkem, így nyolcvan esztendő távlatából, nem célozgatok semmire. De, ekkor került például kardán meghajtásos kerékpár Szeghalomra. Biztosan van még oly honpolgárunk, aki emlékszik rá. Ugyanebből a korból őriz egy Braun márkájú karbid kerékpár első lámpát múzeumunk, hiszen nem minden német igényt tudott kielégíteni a Bosch-cég. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy e lámpának a magyar „testvére” petróleummal működött. Kicsit tompább fényű, kicsit kormos, de magyar. No, de mégiscsak 1940-re fordult a naptár. A takarékosság jegyében nyúlfarknyi farsang volt. Még a vitézi bál sem a régi. Nem településenként, nem járásonként tartották meg, hanem pénzeiket összeadva Békésen tartottak Megyei Vitézi Bált. És szép lassan a köztudatba beültették az ország gyarapítás következő lépését, a „kétmillió magyar testvérünk” a határ túloldalán: „közel kétmillió magyar testvérünk most ott él a határ túloldalán és ott élt már akkor is, amikor a mostani birtokosok nyájaikat terelgetve maguk előtt szivárogtak át a Kárpátok lejtőin, hogy azután tér és helyfoglalásukkal jogcímet nyújtsanak utódaiknak országrészek birtokbavételére.” Természetesen a magyar politika nyílt, nem fondorlatos és békekereső. De! Az olasz kormány és sajtó mind többet nyilatkozik a magyar jogos igények maradéktalan kielégítéséről. Tehát nem mi, hanem ők. Körülbelül ez a cikk, melytől kezdve ismét közbeszéd tárgya lehetett a kártyaasztaloknál a „Mindent vissza!”. Mondjuk mindez várható is volt. Miért is került Szeghalomra a 32. honvéd Határvadász zászlóalj? Hát igen. „Ha nem megy szép szóval, megy erővel!” Előbb azonban még csak készülgettek határvadászaink. Jelenlétükkel emelték a Március 15-i rendezvény fényét, illetve áprilisban szervezetten (és megjegyzendő hatásosan) segítettek a Sárréten az árvíz elleni védekezésben.
De nem hagyhatom ki két prominens szeghalminkat, Nagy Miklós gimnázium igazgatónkat és lelkészünket Tildy Zoltán országgyűlési képviselőnket sem. Az előbbi nagybányai Horthy Miklós országlásának huszadik éves ünnepségén mondott nagy ívű köszöntő beszédet a kormányzó köszöntésére, mely „minden eddig elhangzott beszéde közül a legnagyszerűbb volt”. Két héttel később pedig megyénk fiatal, frissen választott főispánja látogatott el Szeghalomra, ahol a száz terítékes zártkörű ünnepi vacsorán Tildy Zoltán emelkedett szólásra és köszöntő beszédet mondott, mely „minden eddig elhangzott beszéde közül a legnagyszerűbb volt”. Úgy tűnik tollnokunk nem nagyon figyelt korábbi tudósítására…
Távol állnánk a hűségtől, ha nem említenénk meg néhány apró dolgot. Így van ez, mikor a Földmívelő Munkás Egylet, mint a szeghalmi Nemzeti Munkaközpont székhelye, kubikusok részére tanfolyamot szervezett. Ezen az alábbi témákat érintették: Általános ismeretek, amit Záborszky Kálmán római katolikus tanító adott elő; közgazdasági ügyek, előadója dr. Forgách Béla tiszteletbeli főszolgabíró; katonaügyek és levente intézmény Nagy Pál magyar királyi honvéd őrnagy járási katonai parancsnok tolmácsolásában; és légvédelmi és tűzoltási ismeretek, amit Szalatnay Endre községi jegyző adott elő. Ha már említettem Nagy Pál őrnagyot, mint járási katonai parancsnokot, őhozzá tartozott néhány központi rendelet is. Többek között a fuvarosokat kényelmetlenül érintő rendelet, ami szerint csak meghatározott útvonalon, arra kért engedéllyel haladhatott és csak korlátozott számban. Vége a „szép időknek”, mikor amennyi fuvar csak adódott, bárhová mehettek. De Nagy Pál nevéhez fűződik, hogy a körösi hajósokat is listára vették. Pontosabban hajóikat, melyek számot kaptak, folyó, hordképesség szerint…
Kele József
