INNEN-ONNAN A NEGYVENES ÉVEKBŐL 2.
Tavasz! 1940-ben korán érkezett. Ugyebár a Berettyó és Sebes-Körös árvizének megfékezésében aktívan kivette a részét határvadász zászlóaljunk itt állomásozó három százada is. Azután pedig folytatták kiképzésük néha unalmas mindennapjait. Hagyjuk most őket és nézzünk körül rezedaszagú kisfalunkban. Máris itt van témának a gimnázium. Mert, ha 1940, mert ha tavasz, nem kisebb rendezvény sorozat vette kezdetét, mint Péter András születésének centenáriuma, melyről az általa alapított gimnáziumnak igencsak illik megemlékezni, természetesen a református egyházzal és az Olvasó Egylettel szoros együttműködésben. Erre az alkalomra a gimnázium ifjúsága, az Önképző kör külön műsorral állt a nagytiszteletű publikum elé. Vendégszerepeltek a két szomszédos településen is, ahol kihelyezett osztályai (partikulái) működtek a középiskolának, Dévaványán és Vésztőn. De ez mind semmi! Nem volna Nagy Miklós igazgató „Nagy Miklós”, ha a gimnázium népi szellemiségének helyt adva, no meg az „Azt írja” barátunkkal való jó viszonyát kihasználva, ne jelentetett volna meg április és május hónapban cikksorozatot Szeghalom nagy szülöttéről, a gimnáziumalapító „parasztnábobról”, Péter Andrásról. És a nép fiának, ki írhatott volna méltóbb cikket, mint a nép fia, az „őstehetség mozgalom” előtt felfedezett Szabó Pál író (akkor már). Csak úgy megsúgva. Szabó Pali bácsi „befutása” mögött nem kisebb irodalmi-politikai figurát kell keresnünk (és találnunk), mint Móricz Zsiga bácsit, aki ugyebár Szeghalom „közeltörténelmi” múltjában is bőven szerepelt. Mert ugye. Tildy Zoltán képviselősége, gimnáziumi közszereplés… Hát, Szabó Pál is tartott felolvasó esteket az András Bálon, irodalmi találkozókon, meg egyebek, tehát helyben sem volt ismeretlen. A ominózus cikksorozatnak a címe pedig igazán szívmelengetően hatott a szeghalmi atyafiakra: „Péter András a főgimnáziumalapító”. Hú! A szeghalmi gimnázium, mint „főgimnázium”! Ez igen! Főleg, ha tudjuk (mert miért ne tudnánk), hogy Péter András még hat osztályos gimnáziumra tett alapítványt, melyből Nagy Miklós – a kor szellemét és igényét felismerve – nyolc osztályos reálgimnáziumot varázsolt elő. Szóval az a „főgimnázium”, kicsit fellengzősen hat oly korban, mikor a közelünkben Békés és Szarvas büszkélkedhetett ilyen patinás intézménnyel. Mondjuk azok évszázados múlttal rendelkeztek, de mondjuk ki azt is, hogy a szeghalmi középiskola viszont vonzáskörzetével elérhette volna (!) ezt a címet.
De lépjünk tovább! Ha már gimnázium, ha már május… Ha valaki olvasta Boromisza Zsolt Álmom Szeghalom című könyvét, akkor abból megtudhatta, hogy a harmincas-negyvenes évek kamaszainak egyik virtuskodása kimerült abban, hogy a Berettyó-Ölyvös zsilipjén ki tud közülük átsiklani, vagy homogén vízállásnál átevickélni az egyik oldalról a másikra, mikor a zsilipkapuk nyitva vannak. Hát kérem szépen, lelkük rajta. Most, mikor kormányprogram a tanmedencék (uszodák) ilyen-olyan programja idején már szokatlan és megdöbbentő, már csak a vízminőség miatt is, hogy valaki a Berettyóban lubickoljon. Most nem a szabadidőben és nem felügyelet nélküli esetről lesz szó. Koppányi Imre tanár úr sokat adott a sport minden ágára, szíve szerint öttusázó bajnokot nevelt volna minden diákjából. Így az úszás is tananyagában szerepelt. A korán jött májusi melegben a hetedik osztályos tanulókat levitte a híd mellé a Berettyóra úszni (mire a községi strandra kiértek volna, vége az órának). Az Ölyvös beágazását, a viszonylag csendes vizet választotta erre a célra. Diákjait, mielőtt a vízbe eresztette, kioktatta a zsilip közelében való óvatos magatartásról. Ezután kezdődött a foglalkozás. De, adjam át a szót „Azt írja” barátunknak: „a diáksereg már öltözködőben volt, mikor a parton megjelent Szabó Endre VII osztályos magántanuló s egyenesen fejest ugrott a vízbe, megkezdte tréningúszását. Mivel a testnevelőtanár előző figyelmeztetését nem hallotta, Koppányi Imre azonnal küldött két diákot, hogy menjenek a parton Szabó Endre felé és figyelmeztessék a diákok számára kijelölt tilos vonalra. A kijelölt diákok ezt meg is tették, de Szabó Endre aki jó úszó volt bízva ügyességében és erejében figyelmeztetésükre csak megvetőleg intett a kezével. Ezután pillanatok alatt, tehát oly gyorsan, hogy koppányi tanár közbe sem léphetett, hirtelen berántotta a zsilip alá a befolyó víz, s ott aztán végzett is vele, mert a legszorgosabb kutatás mellett sem találták meg kétségbe esett társai, sem a minden erővel dolgozó tanárja.” Nem példabeszédként, de közeleg a melegebb idő, meg a tavaszi zsongás, a felhőtlen kék ég alatt és az ifjak buzduló vérében… A holtestet végül néhány nap multán vetette fel a víz (1940. Május 30. Csütörtök) a Berettyónak már a zsilip és híd alatti részén. „A diák édesapja egy pestkörnyéki lelkész, nem tudta megvárni elveszett gyermeke testének megtalálását s már előbb elutazott Szeghalomról” …
Kele József
