„a parasztság hiú meséi” (Anonymus)
MEGSZÓLAL A MÚLT 2.
Pillantás a 11. század Sárrétjére
Mindezen túl a rege egy ezer évvel ezelőtti világ, tájunkat érintő két hatalmas uraságának emlékét eleveníti fel (Mindamellett, hogy tud András királyról, aki „messze” van, így kisebbnek „gyermeknek” tűnik a történetben. Ugyanakkor tud Béla király – és nem András – azon rendeletéről, hogy Vata és Janus házából leányt feleségül senki ne vegyen – híguljon a vér…), akikkel viszonylag mostohán bánt a történelem. Sokan, mint írtam, foglalkoztak már a korszakkal és vagy adott korszakuk ismeret szintjén nem láttak tovább, vagy éppen kialakult elméletükbe nem illő vonulatokat figyelmen kívül hagyták, az összefüggéseket ennek következtében hibás lencsén keresztül szemlélték. Sokan pedig a félmegoldást választották. Az „ami nincs leírva, az nem létezik!” elmélet alapján. A 11. századot taglaló munkák sok esetben követik ezt a megoldást. Konkrét példa erre pont a dolgozat következő részében következő Péter comes (Maradjak még ennél a titulusnál a „herceg”, vagy Dux megfogalmazás helyett.) által alapított százdi (vagy Zástyi) monostoralapító oklevelénél. Történt, hogy kisebb vita támadt 1996-ban Békés megyében a Megyei Múzeum nyugalmazott igazgatója, Szabó Ferenc és a „tíz körömmel lokálpatrióta” Miklya Jenő között, hogy Szeghalom, vagy Doboz település tarthat igényt a legkorábban faluként említett név méltó viselésére. Az igazgató úr egyszerű ex catedra stílussal seperte félre az ellenvéleményt az 1067-es Szeghalom és Körösladány korábbiságát illetően. A két helynév praedium jelzőt kapott és nem villa, falu titulust, mint Doboz esetében, mely templomos helynek felel meg. Részemről már akkor megfogalmazódott, hogy ha a templom megléte a küszöb a kategóriában, ugyan Péter comes miért csak e két praediuma mellett alapított Peterd falujában emelt csak kis plébániát a többi „majorságában” hagyta a hit világa nélkül tévelyegni szolgálóit? A Peterd faluban lévő templomot Szatmári Imre régész az 1990-es években – temetőjének jelentős részével egyetemben – feltárta. Egyszerűen azért, mert e két Békés megyei településen már volt templom, vagy kápolna. Ugyanakkor továbbra is a „termelő nemesi birtok” és falu vitáját dönti el, a Nadány birtok halastavainak és hét ekével művelhető földjeinek adata. „öt halastóval” a 11. században egy bokor, azaz tíz halász-szolgáló család három halászó helyet gondozott, tehát e szolgálatot tizenhat család végezhette el, ami megközelítően kilencven – száz főt számlál. a „hét ekényi” kitétel pedig huszonegy szolgáló családot feltételez, amiből százhúsz – százharminc fős földműves népességre lehet következtetni. Ezekből pedig kiszámítható, hogy Körösladány korabeli népességéből csak halászatból és földművelésből közvetlenül kétszáztíz – kétszázharminc fő élt meg. Akkor még nem vettük figyelembe az állattartásból és kézművességből élőket… De tovább lépek egy kérdéssel. Tudósaink hirdették (-tik) az 1075-ben említett Doboz faluban lakó királyi disznópásztorok szolgálatának adományozását (Haán, Karácsonyi, Szabó és Kristó, Györffy). Közben elfeledkeznek, hogy a királyi törzsbirtokokhoz közelebb eső területen is van ma is egy Doboz nevű helység, éppen úgy víz mellett, mint Békés megyében, sőt a „makkoltatási” lehetőség is kézen fekvőbb a királyi erdőkben. Ez pedig a Vértes helységben található… Hasonló, talán még keményebb kritika érte a százdi alapító oklevelet Szeghalom és Körösladány említését illetően egy másik „lokálpatrióta” részéről, aki szintén ex catedra kijelentette, hogy Ladány semmi képen sem lehet azonos Körösladánnyal, mert Péter comes törzsbirtokaihoz közelebb is van egy Ladány-Nadány, mégpedig a mai Tiszaladány. Mondjuk azt finoman kifelejtette gazdasági érveléséből, hogy a 11. századi gazdálkodás mértékeként használt „ekényi” kitétel erősen más fogalmakat takar, mint most az ezredfordulón megjelent Pannon Enciklopédia idevonatkozó szócikke. Azon kívül, hogy Tiszaladánynak egészen a 19. század első harmadáig nem volt „hét ekényi” szántóföldje szinte szót sem érdemelne, ha nagy ívű munkájában nem ment volna tovább, megkérdőjelezve az oklevélben szereplő Scegholm praedium (Szeghalom) Békés megyei illetőségét. A másik, hogy e két települést egyszerűen „kiemelte” Békés megye területéből és történelméből, igazán grandiózus elképzelés ezer év távlatában! Az oklevelet olvasva megállapíthatta volna, hogy e két település (Ladan és Scegholm) egyetlen gondolatmenetben foglal helyet az adománylevélben, ami földrajzi összetartozásukra utal. Sőt még a többi adomány elkülönítését szolgáló körülírást is mellőzi az adományozó, mert két kialakult már teljes határral bíró falvakról van szó, nem pedig részbirtokról! Továbbá egyetlen ilyen település páros Péter comes és kiterjedt családjának (oldal és egyenes ági rokonság) kezén lévő birtokok között fel nem lelhető. Miután úgy-ahogy „megvédtem” Péter comes Békés megyei birtokait, igazából illene személyével is foglalkozni. Véleményem szerint a magyar történelem eléggé mostohagyermekként kezelte és kezeli mind máig az ő alakját és szerepét. Első, amit le kell szögeznünk, hogy nem csak kortársa volt a trónviszályok kora főszereplőinek, hanem részben közvetlen, vagy távoli rokona is! Rangban mondhatni csak „szerénysége” folytán engedte előre unokatestvérét Orseoló Pétert és még inkább visszavonult az Árpád-házi hercegek trónigényét illetően, elismerve fi ágon elsőbbségüket. Pedig, Péter királlyal szemben egyenjogúként egy pillanatra felcsillant előtte is a trón megszerzésének lehetősége, melyre azonban a Vazul-ág hercegei voltak hivatottabbak. Ehhez azonban kicsit vissza kell lépnünk az időben, mégpedig Szent István uralkodásának idejére. István kül- és belpolitikai szempontból nővérei „kiházasításával” igyekezett stabilizálni hatalmát. Ezen házasság – Sarolta nővére (Mestellér János szerint Gizellát) – révén kötötte magához a sógorság rokoni és nádori (király helyettesi, alkirályi) közméltóság szálaival a kabar (más szerint kavar) törzs oligarcháját, az Aba nemzetségből származó Sámuelt (A keresztségben kapott név.). Ezzel hatalmas, könnyen mozgatható haderő birtokába jutott, éppen akkor, mikor Ajtony hatalmát igyekezett megtörni. Ez valahogy elkerülte néhány történészünk figyelmét, mint például Kristó Gyula a pogánylázadások korát feldolgozó nagyszerű munkájának egy kis szeletét. Az, hogy e munkában bőven kifejti, hogy István 1003-ban, vagy a húszas években esetleg öreg korában támadja meg a Temes vidék hatalmas urát, figyelmen kívül hagyta a kialakuló erőviszonyokban a túlerő lassú kiépítését Ajtony ellen (Persze ezzel párhuzamosan király – vagy mondhatnánk hithű – párti bekerítését, lehetséges szövetségeseitől való megfosztását). Ajtony legyőzésében ismét van egy Békés megyei történelemre fontos mozzanat. Kristó közli munkájában, hogy Ajtony halála után István az egyik (!) özvegyet, győztes vezérei egyikéhez adja nőül. A megházasított vezért „Bech”-nek hívják. Ezt a momentumot sem árt megjegyezni a következőkre való tekintettel. István király halála után végakaratának megfelelően Orseoló Péter követte a trónon. Péter király már hosszú éveket tölt nagybátyja, István udvarában, mint a hadak vezére. A keresztényi ájtatosságban mutatott buzgalma mellett hadvezérként is elismerést vívott ki. Aba Sámuellel egyenrangúként ténykedett a királyi udvarban, tehát jól ismerték egymást, mint magánember, és mint közszereplők. Az új lendületet vett államszervezés, a közigazgatásban új személyek (főként Péter olasz és német – ez utóbbiak inkább később) közméltóságba emelése, az istváni látszat-hívek leváltása és egyúttal a vallási rendszer fokozott kiépítése, valamint új adónemek bevezetése. Ami számára születése óta természetes volt, azt itt mind ki kellett építeni. Például a már végtelenségig hangoztatott százdi alapító okiratban ott van Péter comes kitétele: „Innem az egyháziakon kívül távozzanak ettől a naptól kezdve, akik a szabad névre igényt tartanak.” Ezekkel mind inkább nőtt az elégedetlen főurak, illetve saját otthonuk elhagyására kényszerített szabadok (üzbégek), kóborlók tábora.
Kele József
Szatmári Imre és Miklya Jenő beszélget Peterd templomának alapjainál
