„a parasztság hiú meséi” (Anonymus)
MEGSZÓLAL A MÚLT 3.
Pillantás a 11. század Sárrétjére
Ilyen körülmények között nem kell csodálkoznunk azon, hogy Orseoló Pétert a többségi elv értemében elmozdították a trónról és helyébe Szent István helyettesét és rokonát Aba Sámuelt ültették. Sámuel király számos területen úgymond felülbírálta Péter király intézkedéseit és ezzel megszilárdította országon belüli helyzetét. Azonban mindinkább a „népre” támaszkodott, ami viszont a főurak, oligarchák (köztük volt hivatalt viselők) ellenérzését váltotta ki. Pedig nem igen tehetett mást, hiszen az istváni haderő parancsnoka Péter király volt. Katonáira támaszkodva hadat viselni eléggé kétséges vállalkozás lett volna, ezért a harcos szabad közrendűekre támaszkodhatott. Ebből is látszik, hogy ekkor még jelentős számú szabad élt a központi hatalomtól távol. Ezért is tett kedvezményeket. A belső ellenzékkel való leszámolás a Csanádon végbement Nagyböjti vérengzés után azonban támogatottsága erősen meggyengült. Éppen akkor, mikor III. Henrik Orseoló Pétert egy harmadik hadjáratban vissza akarta helyezni a magyar trónra. Az ütközetre végül Ménfőnél, Győr szomszédságában került sor. Magáról az ütközetről nem kell részleteket írnom, azt nagyszerűen elemezte Négyesi Lajos a Hadtörténeti Közleményben megjelent tanulmányában. Viszont két dologra szeretnék ezzel kapcsolatosan kitérni. Amiben az összes adatközlő Kézai Simonnal és a német krónikákkal egybehangzóan egyet ért. Az egyik, hogy „egy közeli városban” itt feltehetően Győrről van szó, mint közeli erősségről. Henrik csapatai a bő hadizsákmány mellet elfogták Aba Sámuel feleségét Saroltát (Gizellát?) és három gyermekét. Ezután már nem említik őket. Illetve igen. Elsősorban, mint István király testvérét és unokaöccseit, ebben az időben a „fejlett nyugat” inkább vendégként kezelte, mint sanyargatásra szánt fogolyként. Hamarosan vissza is térhettek a családi szállásbirtokukra. Itt még csak következtethetünk arra, hogy Péter comes (De írjam most már ki: herceg) nem sokkal nagykorúvá vált és elfoglalta méltó helyét az Aba nemzettség és ez által, a kabar (kavar) törzsek élén. A csatára visszatérve, a krónikák egyöntetűen leszögezik, hogy Aba Sámuel serege már-már győzött, mikor Péter király csapatai támadásba lendültek és vele szemben a főurak letették zászlaikat, így sikerült a magyar hadrendet áttörni és bekerítő mozdulattal elérni, hogy Sámuel király csak közvetlen környezetének hősiessége árán menekülhetett ki. Most hagyjuk e hű kísérők ama tettét, hogy nem sokkal később Péter bocsánatának reményében meggyilkolták urukat. Kandra Kabos Aba Sámuelről írott munkájában az árulás és csatavesztés okát abban látta, hogy a hadrend jobb szárnyát képező – és addig kiválóan küzdő – könnyűlovasság egyszerűen faképnél hagyta Sámuel királyt s fedezetlenül a középnehéz, nehéz lovasság szárnyát. Nem kellett hát áruló főúrnak lenni ahhoz, hogy lobogóikat leeresszék Péter rohama előtt… Ha valaki olvassa Kandra Kabos művét, akkor találkozhat egy, a történelemből jól ismert névvel. A csatateret elhagyó könnyűlovasság vezére Vata volt. Lényegében két főszereplőnk élete először itt találkozott egymással. III. Henrik visszahelyezte méltóságába Pétert, Székesfehérváron pedig őrséget hagyott. Péter, Henrik hűbéreseként még türelmetlenebb módon és kegyetlen szigorral folytatta megkezdett munkáját, a félelem, a bizalmatlanság és a fokozódó gyűlölet légkörében. Erre válaszul az oligarchák, Csanádon ismét összegyűltek és elhatározták, hogy Vazul fiait hívják be az országba. A küldöttség el is indult Lengyelországba, közben Péter herceget (Nem királyi Dux!) tokaji udvarházában (később a tokaji vár magja) Vata személyesen kereste fel, hogy csatlakozzon mozgalmukhoz. Péter ezt konkrétan elutasította, inkább a fegyveres semlegesség álláspontjára helyezkedett. Minden esetre a Magyarországra érkező András és Levente hercegek először Abaújváron jutottak menedékhez. Ez is jelzi, hogy az Aba nemzetség és az alájuk tartozó kabar (kavar) törzsszövetség milyen tekintélyt parancsoló erőt képviselt még a 11. század közepén is. Aba Péter, kinek az ereiben is csörgedezett az Árpádok vére, egyúttal a korai hadi méltóságok a horkák között is megtalálható és ezzel pedig Vatával volt egyenrangú fél. Hogy konkrétan mit ténykedett az elkövetkező időszakban nem maradt ránk. Viszont miután András király legyűrve korábbi segítőit a „pogány” lázadókat (Eltétetve az útból Leventét is), Béla öccsét hazahívva, neki ajánlotta fel a Bihari Dukátust (A Körösök vidékétől Erdélyig, illetve a Tiszáig terjedő részeket), ahol társuralkodóként vette maga mellé. Valójában, mint látható volt, ezen a vidéken igazán elkelt a központi-királyi hatalom (és a keresztény egyház) jelenlétének biztosítása, amire a Dukátus megszervezése megfelelő kereteket biztosított. A trón körüli bonyodalmakról lehet eleget olvasni a szakirodalomban. Ebben az időszakban Aba Péter egyértelműen kortársa, Béla herceg mellé állt, illetve később két gyermekét támogatta. Amikor Vata fia János nevével fémjelzett második pogánylázadás segítségével Béla hatalomra jutott, Aba Péter megint a háttérben munkálkodik, mint a rend helyreállítója. Ténykedése nem is maradt jutalom nélkül. János birtokait erősen megkurtította Béla, ebből pedig Szeghalom és Körösladány, illetve a környéken lévő birtoktestek adományként Péter úrnak jutott. Konkrét jelenlétével (mint szomszéd) rajta tarthatta a szemét az egyébként eléggé nyakas Vatán és Jánoson. Nem járhatunk messze az igazságtól, ha 1046 és az 1061-es pogánykodó megmozdulás között szűnt például meg a Mágori dombon található rotunda (görög katolikus kápolna) és vetették meg a mai Csolt-monostor alapjait. A birtoktest elhelyezkedését már részletesen kifejtettem fentebb. Az Aba-fiakról, illetve Péter családjáról, szintén a százdi alapítólevél tájékoztatja az utókort. Ebben külön utasításokat adott leányának (félrefordításban „Magna lányomat”) a saját kézben maradt birtokok egyházi szolgáltatásaival kapcsolatban. Ugyanitt birtokrészt hagy unokájára is. Fiával kapcsolatosan a történelem során hét évvel későbbi adatból értesülhetünk. A hét év alatt végig a királyi hercegek oldalán tevékenykedett, amit a (ismét a százdi alapítólevél) bizonyít, hogy birtokadományokban mind Gézától, mind pedig Lászlótól részesült. Péternek az utolsó szereplése 1074 februárjában Kemej mezején történt. Ekkor is a hercegek, konkrétan Géza kíséretében található. Miután megelőző béketárgyalások, egyezkedések nem vezettek eredményre Salamon és a hercegek között, Salamon kihasználva, hogy László cseh földön segítségért jár, megelőző csapást akart mérni Géza seregére. Erre az ütközetre került sor a Tisza menti, a Köröstől északra elterülő Kemej területén. Az első kellemetlen meglepetés volt, hogy Géza seregéből a bihari és békési könnyűlovasság egyszerűen elvonult. A többszörös túlerő láttán Géza igyekezett kerülni az összecsapást és azt párviadallal kiváltani. (Ez a középkor idején is végig szokásban maradt.) Géza seregéből Péter (a kabar csapatok vezére) vállalta a megmérettetést, Salamon részéről pedig Opos vitéz. A párharcot szívem szerint a „matuzsálemek harcának” tekintem. Péter, már 1067-ben az oklevélben unokáját is megemlítette, Oposról pedig tudjuk, hogy húsz évvel korábban a cseh hadjáratban, vitézül küzdött, vagyis ő az ifjabbik küzdő is közel ötven éves lehetett, míg Péter már túljárt a hatvanadik évén. A küzdelem során a krónika tudósítása alapján Opos lándzsája Péter szívét járta át… Közben, hogy Géza seregének négy zászlóaljából három kereket oldott, a negyedikre pedig rázúdult Salamon hada, tiporva, vágva a menekülőket. A sereg „megfutása” kísértetiesen emlékeztetett a három évtizeddel korábbi ménfői ütközetre – mindez a nélkül, hogy a háttérben Vatát gyanítanánk. A Csata után Géza, hogy mihamarabb biztonságba kerüljön, Péter tokaji udvarházába, annak fiához menekült. Innen vette az útját a Dunakanyarnak, hogy László seregével egyesülhessen. Van olyan elképzelés, hogy a mielőbbi egyesülés érdekében nem Tokajnál, hanem lejjebb kelt át a Tiszán. „Cothoydot a legtöbb történetíró Tokajnak véli. Miután a Tisza akkor oly erősen be volt fagyva, hogy a csapatok annak jegén is átkelhettek, nem volt semmi szükség arra, hogy Géza és utána Salamon oly nagyot kerüljön. Pauler id. m. I. 162. Cothoydban az Egyeknél levő Kotaért véli felismerhetni és magam is azt hiszem, hogy a Tiszán való átkelés valahol itt, ezen a vidéken mehetett végbe.” Ezt véleményem szerint nyugodtan elvethetjük. Egyrészt, hogy seregének – ezek szerint hű – része jobbára kabar (kavar) lovasokból állt. Másrészről pedig már említettem, hogy a kabar (kavar) szállásterület katonai erejét nagyon tisztelte Salamon és környezete.
Kele József
Az Aba-nemzetség Turulos címere
