A parasztság hiú meséi – V.

„a parasztság hiú meséi” (Anonymus)

MEGSZÓLAL A MÚLT 5.

Pillantás a 11. század Sárrétjére

Gondoljunk csak arra, hogy Péter herceg Ménfő után hogy cselekedett. Persze felmerül a kérdés, hogy hol is tölthette idejét a hajdani vezér, főként, hogy András nem sokkal később létrehozta a Bihar, Zaránd, Békés megyék és a szabolcsi részeket magába foglaló Dukátust, mely így az egyébként eléggé megbízhatatlan vidéken az állam közvetlen főhatósága lett. Vatának nem elég, hogy Békés várában a király embere ült, most közvetlenül a királyi herceg és fiai is felügyelték területét. Mindezek fejében, András 1048-ban Leondvint (francia származású főpap) ültette a Bihari püspökség székébe. Hova is húzódhatott ebben a szorításban Vata? Ide a Sárrétre, hol saját népe vette körül, hol még nem mindig jelentek meg a főpapok, vagy királyi emberek. Szerencsére mind a régészet, mind pedig a történettudomány alátámasztja ezt az állítást. „VÁRDOMB: A belterület K-i szélén, az egykori Sebes-Kö­rös K-i oldalán emelkedik a Várdomb, amelyen a helyi hagyomány szerint vár (a fehér barátok vára) volt.’ Szeghalmi Gyula a Várdombot ha­lomnak tartja és minden alap nélkül a falu hatá­rának ÉK-i csücskébe helyezi.² 1936-1937-ben földkitermeléskor 2 m mé­lyen cserepeket és egy tálat találtak.³ Váradi Dezső (Várdomb u. 14.) háza végénél, a meder partján kb. 6 m mélyen nagy fagerendákat ta­láltak egymás mellett lefektetve, melyeket ke­resztben tartott össze egy gerenda. Egy vésztői iskolaigazgató később hasonló mélységben két bödönhajót talált.⁴ Kovalovszki Júlia 1957-ben az általa bronzkori erődített telepnek tar­tott lelőhelyen, Pákozdi Gáborné (Várdomb u. 12.) kertjében seprűs díszítésű bronzkori csere-pet⁵, szarmata kori peremtöredékete 6 XIV — XVI. századi fazékból, fedőből és bögre alakú kályhaszemből származó töredékeket gyűjtött.’Terepbejárásunkkor kis mennyiségű, kevés­bé jellegzetes bronzkori cserepet,⁸ XV—XVI. századi fazékperemeket és bögre alakú kályha­szemekből származó töredékeket’) találtunk. (Torma, 1973.) Ugyancsak terepbejárásunkkor megfigyeltük a földvár maradványait is. A Várdombot, amely tulajdonképpen a Körös melletti földhát része, Ny-i oldalán az egykori Sebes-Körös enyhe kanyara határolja (a múlt században szárazzá vált medret 6 partját földnyerő helyként hasz­nálták, a lelőhely Ny-i és É-i szélének meredek partja ennek a következménye). A patkó alakú kanyart egy ]—D-i irányú, mintegy 100 m hosszú, 25-30 m széles, jelenlegi állapotában 2 m mély árokkal vágták el a folyóhát többi részé­től. Az árokból kiszedett földből a belső olda­lon 10-15 m széles sáncot emeltek, ennek ma Már csak D-i, 40-50 m hosszú, alig 1 m magas része van meg. A sánccal és a folyómederrel közrefogott belső terület kb. 100 X60 — 70 m-es nagyságú (20. kép). A földvár eltér a környéken ismert bronz­kori erődített telepektől, a magunk részéről középkorinak tartjuk. Az Ábrahámfy család egyik ága a XV. század végétől Vésztőn lakott, 1492-ben itt kelt egy oklevelük.” A XV—XVI. századi cserepek valószínűsítik azt a feltevést, hogy az Ábrahámfyak udvarháza lelőhelyün­kön állott, megerősítése talán már a XV. század­ban bekövetkezett.” Ha most valaki megakad az Ábrahámfyak vagy Ábrámffy néven, ne felejtse el, hogy a Csolt nemzetség „túlélő” ágáról van szó a leírásban. Az udvarház, fénykorában egy hektáros területet foglalt el, és a tízedik századi módon, környezetétől, a Sebes-Körös természetes kanyarulatát árokkal átvágva, sáncfallal különítették el. A vár főbejárata északra nyílott, hol híd ívelt át a Körösön, Vésztő falu irányába. Ide húzódott Vata. Legközelebb már csak, mint fia atyjáról hallat róla a történetírás. János, aki „pogánykodásával” kitűnt, igazán kapóra jött Bélának, hogy az ifjú Salamonnal szemben ismét zűrzavart támasszon, és mint az „erős kéz” megszerezze a neki ígért koronát. Kristó Gyula, ismét csak „deklasszálja”, a második, de enyhébb pogánymegmozdulás névadóját. Ki volt hát Vata fia Janus? Mint láttuk, nem lehetett sem vezére, de még résztvevője sem az 1060—1061. évi tömegmozgalomnak. Kétségtelen, hogy az utolsó lázadó vezérnek, Vatának a fia volt. De míg atyja „de castro Belus”, Békés várbeli nagy hatalmú nemzetségfő, addig Janusról csak azt tudjuk, hogy igen kedves volt az uraknál — varázslói, jósnői és táltosai bűvölése-bájolása révén. Úgy látszik: Janus „deklasszálódott” elem, aki a maga különleges „társulatával” járta az országot. Kérdés, hogy a 11. század derekán ez elképzelhető-e. Feltétlenül igennel kell válaszolnunk. A kutatás kiderítette, hogy korszakunkban léteztek énekmondók, s ezek a pogány hagyományok őrzői, ápolói voltak. PAIS DEZSŐ mutatott rá arra, hogy a krónika — a Vata fia Janus-rész kapcsán — a „pogány vagy pogánykodó magyarság »sámán«-féle varázslóiról, bűbájosairól, férfi vagy női jövendőmondóiról beszél, vagyis olyanokról, akiket az akkori magyarság . . . reges ~ regüs-nek hívhatott”. PAIS lehetségesnek tartja — s e véleményében osztozunk mi is —, hogy „az ősi magyar mulattatóknak közük volt a sámánkodáshoz is: az úgy nevezett »vallásos« tevékenység meg a mulattató játék kezdetleges fokokon nem nagyon különülnek el egymástól” Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Egyre azonban nem ad magyarázatot. Ha Janus úgymond egy mulattató társulattal járta az országot, szórakoztatva a nagyurakat a régi idők történeteivel, akkor hogyan büntethették vagyonelkobzásra, mint azt Péter herceg részében már láthattuk, sőt Méhes faluba békési várjobbágyokat telepítettek? A válasz e történésben benne van. Janus igen is keményen lázított – ameddig Béla keze engedte – és hatással is volt a tömegekre, bár közel sem olyan erővel, mint másfél évtizeddel korábban atyja. De Vatához visszatérve. Tekintélyes és gazdag öregúrként élt vésztői várában – horka méltósága még mindig mély tiszteletet biztosított számára. Öregségére beletörődött a hercegség hatalmába, nem zárhatjuk ki, hogy a békési ispán mellett valamilyen bírói feladatot látott el a nemzetség volt szállásterületén. Erre az időre tehető Csolt monostorának, első templomának a megépítése is. Méltóságát támasztja alá, hogy tíz esztendővel később, mint békekövet Leondvin püspökkel járul Salamon király elé, hol hónapokig béketúszként élnek. Hogy küldetésük eredménytelen volt, nem rajtuk múlott. Miután haza bocsájtották őket, megszűnnek a nyomok. Nem tudjuk, hogy végül hol helyezték végső nyugalomra. Ez lehet éppen úgy az első római katolikus templom a Mágori halmon, ahol sírját a 19. század elején a Wenckheim pince építése megsemmisíthette, mint bárhol máshol az ősi hagyományok szerint, folyók partján, a pusztában egy jeltelen halom. Talán egyszer előkerül egy magányos nomád sír. Vatával végleg sírba szállt egy kor, amely fejedelmekről, gyulákról, horkákról, Európát beszáguldó kemény férfiakról szólt.

                                                                                                                                    Kele József

A koraközépkori Vésztő és a 11. századi földvár