Károly király (Károly Róbert) ábrázolása a Képes Krónikában. Trónra kerülése körüli belviszályok a Sárrétet sem kímélték. Családokon belüli viszálykodás, helyezkedés vette kezdetét, kicsik a nagyok ellen, a király oldalán…
SZEGHALOM KÖRNYÉKE KÁROLY KIRÁLY IDEJÉN
A mindig lázadozó sárréti táj, ismét kitett magáért. A Csolt nemzettség ideje már elmúlt, az Ábránfyak nyugodtan igazgatták birtokaikat. Ellenben a másik nagy múltú família, a Borsák már országos rangra emelkedtek. A legismertebb közülük a királygyilkosságba is keveredett Borsa Kopasz (Más olvasatban Borsa nem béli Kopasz Jakab.), aki a nádorságig vitte. Birtokai, hűbéresei a Sebes-Köröstől fel Szatmárig és Kolozs megyéig terjedtek. Hatalmát több erősség is alátámasztotta a Sárréten. Karcag alatt Apavára, Bajom vára, Keresszeg és Adorján vára Szalacs mellett. Több nagyúrral egyetemben saját kis királyságot épített ki magának és természetesen mivel nádori székéből kitették, nem szívlelte az idegen házból (Anjou) származó új uralkodót, aki ráadásul egész sor ötlettel állt elő, hogy hatalmát és országát megszilárdítsa, a bárókkal szemben. Ilyenek voltak a kapuk utáni adóztatás bevezetése, a bányamonopólium reformja, meg teljesen új értékálló pénz megjelenése. Meg hasonló, eddig „királynemlátott” cselekedetei ellene hergelték a tartományurakat. A mi esetünkben a Borsa nemzettségen belül is viszályok támadtak, aminek egyenes következménye volt, új családnevek felbukkanása (Akár csak a Csolt nemzettség esetében) 1317 után, mikor Károly királyunk végül legyűrte az Adorján, majd Sólyomkő várába szorított „Főborsát” a család számos új ágat hajtott, akár a Gyarmathy, Nadányi, sőt Péchy név alatt. A család kisebb tagjai mind az új király oldalán szálltak sorompóba, Kopasz nádor ellenében. Hasonlóan a „szomszéd” Veér család is, kiket nyomasztott a nagyhatalmú szomszéd rátartisága. A Sárréti települések „gazdasági erejéről” ebben az időben érzékletes képet ad az 1330-as évek pápai tizedlajstroma, amiben a szeghalmi pap (fő esperes a dokumentumok szerint) másfél, kétszeresét (5 és 7 aranyforintot) fizetett, míg a szomszédos Csolt-monostor apátja mindössze három forintot. Ennek alapján nyugodtan feltételezhetjük, hogy maga a település is jelentős szerepet játszott a vidéken. (Meg kell jegyezni, hogy részben egyházi, részben közigazgatási, szolgabírói járás székhelyként ez várható is volt.) Körülbelül erre az időre tehetjük, hogy a Keresszegi várat elvesztette a Borsa, később Nadányi család. Ezután azt egy időre a Veér család szerezte meg (persze később ők is elvesztették). Sokszor fordul elő, hogy Szeghalom történetében kiemelkedő eseményként említik meg, hogy Károly király 1339. szeptember 27-én (más adatok szerint 26-án) itt időzött Veér Miklós udvarházában és innen adta ki Váradi Pátensét, melyben Perényi Miklós János apródjának Sáros vármegyei perlekedésében tett igazságot. „Hogy az írás Szeghalmon keletkezett, bizonyítja az is, hogy egy nappal később a közeli Ughalmon adott ki egy másik oklevelet.” Állítja ezt egyhangúan Karácsonyi János és Szeghalmy Gyula is. Ez kicsit meglepő. Egyik nagyunk sem jutott arra a következtetésre, hogy Ughalom egy és ugyanaz a falu, mint Zugholm? Sajnos a 13-14. századba még nem ellenőrizhette az íródeák helyesírását egy szakképzett, egyetemet végzett nyelvész. Minden esetre ez az adat ismételten legalább annyit elárul nekünk, hogy Károly király legalább két napig vendégeskedett Veér Miklós udvarházában. Persze úgyszintén büszkélkedhet a „királylátogatással” Körösnagyharsány, Biharugra (inkább Monostorugra), de Fancsika, Zsadány, Orosi, Vésztő (az Ábránfyak vára), Csolt-monostor és Végezetül Szeghalom, az akkor útba eső falvak. A felsorolt útvonalon húzódott történetesen a Kis Sárrét déli útja, melyet a királyi karaván két nap alatt tett meg, meglepően fürgén (35-40 kilométert téve meg napjában). Ezeken a helyeken meg is álltak pihenni, étkezni, illetve legalább egyszer aludni. Az egy-két napos helyben tartózkodás alaposan próbára tette a települések teherbíró képességét. A király környezete (mobil udvartartása, kancellária, testőrség már önmagában véve is meghaladta egy akkori átlagos falu (Orosi, Fancsika) teljes népességét. Ha mindehhez még hozzá vesszük a vonulás útjának közelében élő, hódolatukat tévő urak és kíséretük lélekszámát, véleményem szerint például Szeghalom népessége az említett két napra, háromszorosára is duzzadhatott, hírtelen (a helyi lakosokkal egyetemben) 1600-1800 főnek kellett élelmet biztosítani két napon keresztül, a vendégek számára a kor ízlésének megfelelő, bőséges étket felszolgálni. Képzeljék el Szeghalmot! Az udvarházban a házigazda és természetesen a király, közvetlen kísérői, az udvarház körül színes sátrak, lobogók és tengernyi siserehad, a falu határában a testőrség bandériumának zászlói, sátrai, valamint a környékbeli uraságok saját apródjaikkal, majdnem ugyanannyian. Az udvarházból ki-be loholó hírvivők, hogy éppen kit fogad a király. Kész őskáosz! A szegény szeghalmi parasztok csak pislogtak és mukkanni sem mertek. Nem vagyunk talán messze az igazságtól, ha arra gondolunk, hogy erősen megcsappant az állatállomány és a gabonafélékben is jelentős mennyiségcsökkenést okozott ez a kétnapos baráti látogatás, ami után pedig igazán jó keresztényhez méltón önként vállalt böjttel igyekeztek a helyiek „kiegyenlíteni” a keletkezett hiányt. Ebben az esetben igazán kedvező volt számukra a Sárrét halban bővelkedő vidéke… Elnézést kérve mindenkitől, ha túl bő lére engedtem eme kétnapos vendégeskedés taglalását, de olyan szép, számunkra pedig kézzel fogható példája az „országjáró” királyi udvarnak, ami már Szent Istvántól meghonosodott, történetesen, hogy a megtermelt javak romlandóbb részét helyben „fogyasztotta” el a királyi udvar. Természetesen volt már pénzbeli teherkivetés (a kapuadó, mellyel a király megkerülhette a főúri tized és egyházi kilenced fizetését – plusz-adóteher). Ha valaki jobban utána néz a „kapuadónak” és Károly királyunk adóztatásának, nos, ő a portális adót vezette be, illetve ezzel mérte fel az ország „erejét”, mely másfél-két jobbágy családra lett kivetve. Innen tovább gondolva Igazságos Mátyásunk „füstpénze”, már családonként kivetett adózásról szólott. Természetesen ennek az országjárásnak volt még egy nélkülözhetetlen „haszna”, mégpedig, hogy a király nem egy valahol a ködös messzeségben leledző felső hatalom, hanem oly személy, mely rajta tartja szemét a népén, minden helyi hatalommal szemben rendet teremt a torzsalkodók között, holott megtehette volna, hogy a területileg illetékes egyházi, vagy világi hivatalokra bízza mindezen ügyek intézését (mikor általában minden maradt a régiben).
Kele József
