Akár hisszük, akár nem, bizony tudomásul kell vennünk, hogy a kuruc fejedelem Thököly Imre zászlaja is megfordult szülőföldünkön.
TATÁR, KURUC, NÉMET A NYAKUNKON
Az előzőekben kicsit bepillantottunk a Nadányi család, nem mindig Szeghalmot érintő belügyeibe. Egy szó mint száz, Ladányi Mihály mindent megtett, hogy a néptelen faluhelyet újra benépesítse. Krónikásaink szerint – mivel állításuk szerint az itteni népeket mind legyilkolászták és elrabolták a gaz tatárok fél évszázad előtt – ezt a környéken lakó örökös jobbágyaival próbálta megoldani. Most tekintsünk el olyan apróságtól, mint a helyben maradt eredeti szeghalmi népesség. Persze a kezdetekre szolgáltatási kedvezményt biztosított, sőt még a szomszédos török birtokok gazdáival is levelezésbe kezdett, hogy a megtelepülőket a lehetőség szerint kíméljék. Ilyen levelezése maradt hátra, melyben a dávaványai hász (szultáni, kincstári) birtok felügyelőjével Szeghalom, Károly falvak, valamint a körösladányi malom jövedelmének ügyében egyezkedett. Ez mondhatni sikerült is, hiszen a 17. század közepén Szeghalom ismét élt. Ez a megtelepedés sem bizonyult tartósnak. 1658-ban a török hadak megindultak a „renitens” II. Rákóczi György fejedelem ellen. Egyes források szerint a táj falvainak pusztulását, maga a fejedelem idézte elő, utasítást adva a javak megsemmisítésére, hogy a török-tatár csapatok élelemhez ne juthassanak. Ezzel is lassítva azok előretörését. Van egy másik forrásunk, mely úgymond első kézből tudósít minket (pontosabban Csáky Miklóst), a falvak pusztulásáról. Ez pedig nem más, mint Csáky, Bálint nevű örökös jobbágyának tudósítása a pusztításról. Érdekes, hogy minden írás Szolga Bálint néven említi. Megint felvetődik, hogy a „Károly faluban lakó szolga” mennyire „örökös jobbágya” Csáky Miklósnak. Személy szerint és utóbb már nem egyedül osztom ezt a véleményt, hogy „Szolga” Bálint éppen úgy intézője volt Károly faluban a Csákyaknak, mint Szeghalom esetében Hódos Mihály. Na de tovább menve. A Csáky birtokok 1658 évben bekövetkezett pusztulását egyértelműen a törökök tevékenységének tudja be (tizenöt évvel későbbi beszámolója). Ő maga, miután Károlyt és a szomszédos településeket a török felperzselte, lakóit jobbára levágta, vagy elhurcolta – feleségét és gyermekét, állatait vesztve menekült Dévaványára. Dévaványa szultáni kincstári birtokként viszonylag könnyen vészelte át ezeket az időket. Hozzá téve, hogy külön erőddel is rendelkezett. Az úgynevezett „falusi vár” oltalmában bíztak, lényegében ennek köszönhették mezővárosi rangjukat, később pedig a nemesi oppidum címüket. Az vár pedig nem volt más, mint a megerődített templomuk! Ennek az erőd-maradványa, kőfalának részlete még száz esztendővel ezelőtt is állott. Tehát egy hiteles szemtanú aki igazolja krónikásaink állítását! Csak, hogy! És itt következik a szokott bukfenc a széphistóriában. Miután az az alávaló gaz pogány, mindenkit és mindent eltörölt a vidéken a föld színéről, hogyan lehetséges, hogy alig néhány év múltán már nem csak újból megülték Szeghalmot és a környező falvakat, de oly szinten termeltek, hogy alig másfél évtized múltán, már a kuruc hadak is jól éltek a tájon? Ezt az újra telepítést azonban már nem Nadányi Mihály vezényelte le, hiszen őt II. Rákóczi György fejedelem hűtlenség címén fő- és vagyonvesztésre ítélte, amit végre is hajtottak. Barcsay Ákos közbenjárására Apafy Mihály Nadányit mentesítette a vádak alól, így gyermeke János hozzá juthatott a Nadányi domíniumhoz. Az újra megülése Szeghalomnak azonban nem földesúri parancsra történt, hanem a szétfutottak tértek vissza. Már megint.
Történt valamikor úgy harminc év előtt behoztak a múzeumba egy közel gömböt formáló, első ránézésre homokkő rögnek tűnő tárgyat. Finoman, tűvel, kis kefével szórakoztam rajta majdnem egy hétig. A munka végére kibukkant az eredeti tárgy. Egy erőse korrodált vasból kovácsolt tollas buzogány fej, köpűjében némi fa maradvánnyal, a tollak tövében a a nyél rögzítő hüvely végén réz díszítő csíkokkal… Sok okosság után megfejtődött a titok. Csak egy középrangú lovas hadfi eszköze lehetett. Innen már nem volt nehéz tovább gondolni, hogy valamikor a 17 századból került ide. Sőt egyenesen a kuruc korból, Thököly népéé lehetett. Köztudott, hogy Thököly seregének gerincét a volt Bocskai-hajdúk képezték. Nem az én reszortom ezen elmeditálni. Minden esetre Miklya Jenő bátyánk – nem kis unszolásra – előbogarászta Szőcs János nevét, akit csak „le mezei kapitányozott” a Békési Életben megjelent kis tanulmányában. Nos tovább bogarászva Thököly naplójához jutott, melyben ott ragyogott Thököly ezres kapitányának a gyarmati Szőcs János neve, akit vagy portyáról várt, vagy szemlét (mustrát) tartott „ezerei” felett, vagy hát, mint 1678 januárban és márciusban házánál szállott meg a kuruc fejedelem. Hoppá! Ez érdekes! Jenő bácsi kezdett nyomozni Szőcs János után. Talán valamikor végvári vitézként szerzett nagy tekintélyt és Thökölytől jó fizetést, miből házat emelhetett Gyarmaton. Természetesen a közelből kellett származnia… A Szőcs családnevek közül (Szűcs, Szőcs akadt egy pár a régi lajstromokban) a választás a Sima faluban (Dévaványa felé félúton) lakott Szöcs-re esett a választása. Szóval itt él a sárrétiek között egy ezres kapitány, teljes hadi népével együtt. Tényleg nem volt akárki. II. Rákóci György hadában már tisztként szolgált, majd Thökölynél „éppen nem tábornok” és legutóbb 1704-ben Bercsényi „öreg Szőcs Jánost” küldte a Kraszna-vidék mozgósítására, megszervezésére. Lehetünk büszkék, hogy itt vannak a kurucok, de úgy tűnik, hogy eleinknek kényelmetlen szomszédság lehetett, mert 1684-ben elhagyták (önként!) Szeghalmot. 1688-ban ismét dolgoznak a lakosok, hiszen Nadányi Krisztina (a dokumentum létezik, attól függetlenül, hogy a Nadányi családfán nincs feltüntetve) tiltakozó levelet adott a Váradi Káptalannak, mert a Csáky birtok Károly falu jobbágyai elhajtották jószágait. A1690-es évek a gyulai és nagyváradi várak elleni német hadjáratokkal telt el, minek következtében ismét elnéptelenedett a vidék és csak 1698-ban kezdenek visszatérni a helybéliek, immár Hegyesi István bíró és egyben Nadányi János bizalmi embere vezetésével. Bátran állíthatjuk, hogy ez volt az első olyan „futás” mikor nem széjjelszéledve mentette ki-ki a maga irháját, hanem a falu egységesen települt át – ez is először – a Berettyó jobb partjára. (Ez utóbbi sok későbbi történelmi tanulmányban problémát jelentett, félreértésre adott okot az utóbbi időkben is.)
Kele József
