Nem ok nélkül került Szűcs Sándor „Csubaferkós” rajza ennek a résznek az elejére. A 18. század végének híres-hírhedt alakjának némi köze van városunkhoz
A 18. SZÁZAD VÉGE
A század vége, bő hat évtizeddel Kósné Török Mária tragikus boszorkánypere után, még mindig a közműveltségi állapotok enyhén szólva is elmaradott voltáról tanúskodnak. A végtelennek tűnő lápok, nádasok világa szinte konzerválta az ősi hiedelmeket, melyet bizony szívesen kihasznált Csuba Ferenc, kinek, ha nem is az egyedüli, de a szeghalmi születésű Szivos Mihály hajdúböszörményi nótárius, illetve fia János jóvoltából legjobban elhíresült csínytevése, a Csökmői sárkányhúzás volt. (Két földink verses elbeszélése révén máris van némi közünk Csuba személyéhez.) Azért talán ennél is több. Fellapozva 1788-ban a református egyház még Lovasi József lelkipásztorunk által elkezdett születési jegyzőkönyvét, olvashatjuk: „ Czuba Kata/ l (leány)/ Czuba Ferencz/ református/ – (foglalkozásra nincs adat)/ Szeghalom (lakhely)/ Békés (születési hely)/ Szabó Kata (anya)/ 1788/ Boruzs István (tanú)” Na ugye, hogy mégis több közünk volt Csubához! Arra, hogy foglalkozására tekintettel adatot nem írhattak be egyszerű a magyarázat, megfelelő okot szolgáltat Bede Ádámnak a Belvederében megjelentetett tanulmánya, illetve még 1973-ban a Békési Életben Miklya Jenő írása. A békési Csuba család nemzedékek óta énekes koldusként „kereste kenyerét”. Vásárról vásárra járva, magas hangon kántáltak régi történeteket, így koldulva, hogy a vásárokon már messziről tudni lehetett, hogy éppen hol járnak. Akinek volt sütnivalója, az messze kerülte őket. Egyébként a közbiztonság megerősítésére éppen ez időtájban hoztak a vármegyék rendeletet, hogy fegyveres őrséggel a falvak határaikat járva a megfelelő passust (útlevelet, engedélyt) felmutatni nem tudó „kóborlókat, koldusokat és katonaszökevényeket” fogják össze és megfelelő pálcák kiszabása után tiltsák ki a községekből (mert bizony hová betértek, ott a szállásért általában kárral fizettek, mint azt Nádudvar körlevele is épp Csubánk okán bizonyítja). Ferkónk is jó párszor, megfeküdte a derest, míg kimérték rá a „tizenkét pálcákat”. Úgy tűnik, hogy ez volt a koldulás átlagos tarifája. Például 1807-ben Bihar vármegye leiratban értesítette Békés vármegye elöljáróságát, hogy a Csuba Ferenc nevű énekes koldust Bihar megye tizenegy községében fogták le és mértek ki rá tizenkét botütést, összesen százharminckét botot, majd végleg kiutasították a megyéből. Kérik a Békés megyei „kollégákat”, hogy visszamenni ne engedjék, mert azon esetben áristomba (tömlöcbe) vetik. Szerencsére van korabeli „személyleírásunk” e retteget gazfickóról, aki pénzlátó és sárkányokkal megküzdő táltosnak adta ki magát. Túrkevi 1801-es iratanyagában (már a harmadik érintett vármegye!) olvasható: „34 éves, református, feleséges, gyermekes, barna, szikár termetű, hibás szemeivel csak sajdít, de jól nem lát, ha gondolkodik, úgy beszél; annyival inkább, ha csalni akar, azon rossz szemét csodálatosan forgatja, nagyon tudja szóval, sőt énekléssel is tódítja a dolgot, azonban a magyar versek mondására természettel nagy hajlandósága van. Rendszerint szűrben, csizmában és gatyában szokott járni.” Nahát, előttünk áll a mi Csubánk, „hét vármegye” réme. Tetteiről számos legenda maradt fent, ami nem mindig nyerte el a „főszereplők” tetszését. A már említett „sárkányhúzást” még 1789-ben tárgya lett a megyei vizsgálatnak, úgymond „frissiben” tárgyalták Szeghalmon. De ha már itt élt, nem hagyta ki Vésztőt sem, ahol Mágoron ásatta fel az ottani tanyás házát, kincset sejtetve, mindössze néhány forintokért cserébe. Füzesgyarmaton hosszabb ideig nyílottak a bicskák a „Kanyarítja már!” – felkiáltásra, mert a pernahajder elvállalta a templom tetejének mohátlanítását jó pénzért, amire az előleget is felvette. Egyetlen kikötése volt, hogy a munka elvégzésére húzzanak fel egy ökröt a hívek a templom tetejére, az majd lelegeli. Felhúzták fejénél (szarvánál) fogva szegény párát… Csodálom, hogy Körösladány esetében nem maradt fenn semmi, pedig Ferkónk számára semmi sem volt szent, ha jó étekről és persze pár ezüstforintról volt szó. Történt, hogy a békésiek új harangot öntettek, de féltékenyek voltak szép hangjára, nem akarták, hogy a szomszédos csabaiak is élvezzék. Barátunk javasolá, hogy kerítsék körül a várost madzaggal, úgy nem megy ki az új harang hangja… Ezt mívelte szülővárosával! De gondolhatnánk, hogy a saját családjában szerényen meghúzza magát… Tévedés! Nem félve a keményfejű atyafiaktól, a Szabó famíliával megásatta kincs reményében a Bene-halmot. Állítólag sikerrel, mert a család attól kezdve módosan élt! (Vagy csak szépítették a helyzetet?) Minden esetre meg kell hagyni, hogy nem volt feledékeny ember a cimboránk. Történetesen bizonyos „tizenkét pálcákra” jól emlékezett. A csökmői eset is ezt példázza, hiszen a „sárkány elől menekülő lakosság” némi pénzecskéjét magáévá tette. Hasonlóan járt el Dévaványa elöljáróságával is – gondolom ugyanazon okból – mikor a Túr (Berettyó) rétjében pihenő gödényeket (pelikánokat) elbitangolt kevi (túrkevei) birkáknak állította be a bíró előtt. A bíró kiküldte a legényeket, hogy tereljék be a hatalmas nyájat, amit majd jó büntetéspénzért válthatnak ki. Addig pedig nagy eszem-iszom kezdődött, főhelyen Csubával. Persze Ferencünk szép csendben meglépet innen is, jónehány finom falatot magával vivén. A birkanyáj pedig szépen elrepült a hajtók közeledtére… De volt neki jó cselekedete is… Talán megsajnálta a csökmőieket a rajtuk ért sérelemért? Történt, hogy 1836-ban a nádépítésű (ahogyan illik, tető, fal, kémény, kerítés mind nádból) falura vihar csapott le mire, a nyílt tűzhelyekről szikra pattant és kezdett elharapózni a tűzvész, mikor egy öreg koldus – többen Csubát vélték felismerni személyében – megfordította a szelet, ezzel több száz otthont mentett meg. Előfordulhat, hogy a csökmeiek szintén csak szépíteni akarták a négy évtized előtt rajtuk esett sérelmet? Vagy Ferencünk mégis táltos volt? Ki tudhatja? Ami tény, hogy egyes visszaemlékezések (emlékiratok) szerint, mint Osváth Pálé, Csuba Ferenc 1817 táján hunyt el (s ez az elszenvedett ütlegekre és a jó szándékokra való tekintettel hihetőnek is tűnik)… Ezzel szemben nincs kizárva, hogy – ha a csökmői állítás igaz – nagy időt élhetett meg, túl a hetvenedik évén…
Ma már tettei színes forgatagok formájában elevenednek meg, mint a békési „Madzagfalvi Napok”, vagy a csökmői „Sárkány Napok”, sokszor az ellátogatók nem is tudják e rendezvények eredetét.
Persze történt egy s más a falu életében is, ami kimondottan említésre méltó, de ezekről már egy másik fejezetben fogunk néhány szót említeni. Kele József
