Kossuth „Törvényhatósági Tudósítások” 16. levele éppen Békés vármegyéről tudósít
SZEGHALOM A REFORMKORBAN
Már gondolom eleget hallhattunk a 19. század első évtizedeiről. Napóleoni háborúk, a felvilágosodás eszméi, meg hasonlók. Azt talán kevesen tudják, hogy Békés megye (még a nemesi vármegye) a magyar nyelv hivatalossá tételében is az élcsapathoz tartozott. Mégpedig a maga sajátságos módján. Már a század elején, mikor 1801-ben a nagy gyulai tűzvész után – ott szerzett tapasztalatok alapján – a gyulán élő építőmesterek, köztük Ziegler úr (a D’Orsay kastélyunk építője) céhbe tömörültek a kontárok „jött-ment építők” ellen, céhlevelüket jóváhagyásra felterjesztették a vármegyéhez, azt a megye azzal utasította el, hogy német nyelven íródott. A gyulai tímárok sem jártak jobban két évtizeddel később. Sőt a vármegye állhatatosságát az országgyűlés is megtapasztalhatta, mikor 1838-ban az új törvényeket azzal küldték vissza Pozsonyba, hogy az nem magyar nyelven nyomtatódott ki, ezt a megye nem hajlandó így kihirdetni. Mindössze annyi engedményre volt hajlandó a megyei tisztikar, hogy: „a rendek is szükségesnek látták, hogy a latin nyelv ne hanyagoltassék el, annak használata a megyei törvényszék polgári peres eljárásaiban visszaállitatott.” Ezt tíz évvel később annyiban módosították, hogy a hivatalos iratok közül már csak az őfelségéhez intézett feliratok íródtak latin, vagy német nyelven. Immár mindenki megértette a bírói elmarasztalást, ez lévén a gyakoribb, vagy az esetleges felmentést.
Közben a folyók szabályozási munkái is tovább folytak. Gróf Zichy Ferenc királyi biztos vezetésével három vármegye geometrái lelkesen járták a Körösök völgyét, a Sárrétet és számos okos ötlettel álltak elő. Így Biharban Harsánynál kitisztították a Csiket-ér medrét, Komádinál és Homorógnál gátakat emeltek az Ördög-árkán. De bezzeg! Több lett a víz a Kissárrét mocsaraiban… Ez ellen a Tekerő-ér anyaárkának és a már elhíresült Nyomott-foknak a kiszélesítését tervezték. A kezdeti folyószabályozások két eredménnyel jártak. Például az izgága, kötekedő Huszár Mátyás nagyszerű térképeket hagyott ránk (őt finoman kiebrudalták állásából), másrészről a munkák rávilágítottak, hogy a feudális alapokon szervezett, gyalognapszámra és szekerezésre alapozva nem lehet ilyen átfogó munkát véghezvinni. Jobb, látványos volt a körösladányi szakaszon a munka, ahol a földbirtokos Wenckheim Béla fizetett munkásokkal dolgoztatott. Úgyszintén a szabályozási munkák előmozdítására látogatott vidékünkre Széchenyi István is, akinek kezdeményezésére 1845-ben megalakították Körösladányban a Sebes-Körös Szabályozó társaságot.
No, de térjünk vissza szűkebb hazánkba, Szeghalomra. A postautaktól távol (a falu levélforgalmát Dévaványán keresztül, Mezőtúrról bonyolították) csendes kis hely volt. A mindennapok egyhangúságában – a kolerán kivűl – oly események játszódtak, mint a megyei céhalapítási hullám sorában 1831-ben Szeghalmon is céhbe tömörültek az iparosok, összesen huszonegyen, kovácsok, csizmadiák, ácsok, lakatos, asztalos, tímár stb. Rajtok kívül két kereskedő (szatócs) működött a településen, no meg két kocsmáros állott a publikum rendelkezésére.
Az egyház berkeiben is történtek változások. 1837-ben elhunyt templomépítő és iskolabővítő Rázsó József lelkipásztor, kit átmenetileg Nagy Dániel helyettesített, akit a gyülekezet meg akart választani, de a felsőbbség ehhez nem adta áldását. Végül a gyülekezet a debreceni Budai Éliás református püspök káplánját, Kovásznai Bogdán Lajost hívta meg. Bogdán Lajos másfél évtizedig állott a gyülekezet élén. Mind egyházára, mind a világi dolgokra nagy figyelmet szentelő, nagy tudású ember volt. Csak mellékesen megemlítve, hogy alapot hozott létre, így a templom további karbantartására teremtett biztos fedezetet. Nem ok nélkül, hiszen 1836-ban is szélvész rongálta meg a cserépfedelet, amit csak hossza kéregetés és könyörgés után lehetett zsindelyeztetni. Ilyen probléma ezután már simábban oldódott meg. Az ő működésének elején épült fel a presbiteri terem és magtár, amit Szabó János gondnok tervezett, a magtárban kétezer mázsa „életet” (búzát) lehet tárolni. Szintén az ő idején kezdődött meg az egyházi és községi közigazgatás szétválása, mikor 1845-ben Erdős Mózes Mihály községi jegyző lemondott a presbiteri jegyzőségről. Bogdán Lajos eszmei hátterét jól mutatja, hogy az ő kezdeményezésére alakult meg a Szeghalmi Polgári Olvasóegylet a megyében ilyen intézményként elsőként! Tudom, többen felkapják erre a fejüket Megkövetem itt néhai múzeum alapítónkat, Miklya Jenőt, aki büszkén hangsúlyozta, hogy a megyében „harmadikként”. Nos az előző kettő a Vármegyei Kaszinó és az Orosházi Kaszinó volt és nem Olvasóegylet. Gondolom így már egyértelmű. Az egylet célja volt „kiművel emberfők” biztosítása a kor számára…
Kele József
