Bár nem Szeghalmon született, Simay János személye közel fél évszázadon keresztül meghatározó erővel hatott Szeghalmon és a Sárréten egyaránt
ISMERT ALAKOK MÁS NÉZŐPONTBÓL 1.
Az előzőekben már feltűnt a reformpárti Kovásznai Bogdán Lajos nagytiszteletű úr alakja. Igaz, csak másfél évtizedig működött Szeghalmon. nem rajta múlott. 1848-ban a Réthy Lipót nyomdában jelent meg „Polgári szózat” című röpirata, majd a szószékről éltette a Habsburgok trónfosztását, továbbá a szabadságharc végén karddal, bibliával vonult be a honvédseregbe. Mindezért az osztrákok előbb Szegeden, azután pedig Nagyváradon várbörtönben őrizték, hol az utóbbi helyen 41. évesen elhunyt. Állítólag önkezével vetett véget életének, az egyházi jegyzőkönyv pedig hastífuszt említ. Személy szerint nem kívánok beleszólni e kérdésbe, de mégis megjegyzem, hogy a szándékosan megrohasztott hús mérgezésének tünete hasonló a hastífuszéhoz… Erről itt és most ennyit.
No, de térjünk át vidámabb dolgokra, kicsit akár Szeghalmot is elhagyva… Meg van írva a reformátusok anyakönyvében, hogy: „Kenderesi Ns (nemes) Simai János Úr Leányok tanítója, Bede János hajadon leányát Juliannát” vette feleségül. Bede János, ki 1837-ben szenderült jobblétre, negyvenkét esztendeig volt Szeghalmon a leányok tanítója. Nos, e frigyből 1816-ban született Simay János, ki édesanyjával, mert édesatyja korán elhalálozott, rövidesen a szeghalmi rokonokhoz költözött. Ugyanebben az időben Szeghalmon is született egy fiúgyermek, Kovács János, aki korán árvaságra jutott és nagyszülei Hajdúböszörménybe vitték. Simay Jánosról számos cikk látott napvilágot, legelébb Dapsy Kálmán helyi óvó tollából, majd cselekedeteiről Szűcs Sándor emlékezett meg, valamint foglalkozott vele Miklya Jenő és e sorok írója is. Kovács Jánosról Udvari Nagy István és Tóth Lajos tanárok írása jelent meg nyomtatásban és Kovács István tollából, eddigelé legrészletesebb életrajzi írása még kiadásra vár. A két helyileg érintett ifjú életútja végül a Debrecemi Református Kollégiumban találkozott. El lehet képzelni, hogy ábécé sorban toporogtak a deák-jelöltek, hogy nevüket bévezessék a martikulába… Egyik mondja… „Szeghalmi szülött”, a másik mondja… „Szeghalomból”. Hát ebből lehetett a nagy egymásra találás. És egy esztendő múltán még volt ott egy nebuló. Későbbi koszorús költőnk, Arany János. Fogalmam sincs, hogy milyen diákok lehettek, de nem mindennapiak – akár elevenségre gondolva – mert nem hiába őrizte meg emlékezetében mind a hármójukat a Kollégium nagy patrónusa, a geszti birtok megszerzője, Bihar vármegye rettegett ura Tisza László, ami persze a későbbiekben mindhárom csemetének jól jött. De hát kövessük inkább a szeghalmiakat nyomon.
Simay János ugyancsak bevéste magát a szeghalmiak és a sárrétiek lelkébe. A debreceni tanulmányai végeztével a családi birtokon kezdett gazdálkodni és hamarosan a falu tekintélyes, polgára lett, amit nemcsak tudásának, reformer szemléletének, hanem egyenes jellemének is köszönhetett. Alig múlt húsz esztendős, de már a református egyház pénztárnokaként ténykedett. Nagyon fiatalon, korszakának egyik legmutatósabb otthonának építtetője, tulajdonosa és 1837-ben ide hozta ifjú nejét, Nagy Máriát. Közös vagyonuk mintegy százholdnyi föld volt, nagyrészt a Kék-tó határrészen. 1842-ben ott volt a Polgári Olvasóegylet alapító tagjai között. Mindez után fél évtizedig hallgatnak róla a krónikák. 1848-ban az elsők között jelentkezett a Nemzetőrségbe, majd őrmesterként részt vett a délvidéki harcokban, mely során a rácokat megregulázta Damjanich János tábornok. 1849-ben többedmagával, már a megyei Állandó Védbizottmány tagjai között olvashatták a nevét, mely megyei toborzó biztossá nevezte ki. Valószínű, hogy ebben másik földijének a keze is benne volt, a szeghalmi születésű megyei főjegyzőnek, Sipos Istvánnak. Minden esetre, kényes pozícióban érte a világosi fegyverletétel. Haynau az ilyen posztok betöltőit szívesen ítélte kötél, vagy golyó általi halálra, legjobb esetben vagyonelkobzásra és várbörtönre. Gondoljuk csak meg, hogy Bogdán Lajos ehhez képest „tucatemberként” szenvedett mártírhalált. Hát Simaynkra is hasonló sors várt. De nem! Ehelyett 1849 októberében már Szeghalom főbírói székébe került. És ugyan kinek köszönhette? Kinek a keze „nyúlt utána”? Hát a nagyhatalmú Tisza László és fia Lajos. Mire is jó az eleven gyermekkor? (Persze tudom, hogy minden történelemben és irodalomban előforduló hős csak jó magaviseletű, kiváló diák lehetett…) Bírósága első lépéseként, a volt honvédeknek kiosztotta a toborzáskor beígért házhelyeket a mai Kazinczy és Jókai utcák közötti „Katonavárosban”. A krónika elsők között említette, hogy a községi korcsmát egy nagyobb és egy kisebb helyiséggel bővítette (ugyan miért?). De történt, hogy az ő bírósága idejében épült az új Községháza (ma a Rendőrkapitányság áll a helyén), illetve a zsandár-laktanya (ma a Szigeti Endre Szakképző Iskola tanműhelye). A zsandár szó a jóféle magyarítás eredménye. Eredetileg a francia eredetű Gens d’ Arm (rendfenntartó katonai erő) szó helyi értelmezése. Nos, ők 1852-ben érkeztek Szeghalomra…
Kele József
