A bírói széket éppen otthagyó Péter András, akihez igazán illik a nagy mondás: „Mindent megfontoltam” – neki bejött…
A „PARASZTNÁBOB”
Mint korábban írtam, Dorzi grófunk úgymond befuccsolt parképítő serénykedésébe. A grófi család Pozsonyba költözött és igyekezett az immár csak terhet jelentő szeghalmi uradalomtól minél előbb megszabadulni. Még Péter András uram üldögélt a bírói székben, mikor megkezdődtek a tárgyalások Szeghalom földesuraival a regálék megváltásáról. Ez a kocsmabérlettől a malomvámig szinte mindent érintett. Akkor a község úgymond a maga ura lehetett. „… a község ugyanis megvásárolta az uradalomtól a regálét az összes jogokkal együtt 85 000 forintért, a regáléval együtt kapta a község a mostani községházát az ahhoz tartozó 6 kat. hold 464 négyszögöl beltelekkel és díszes kerttel, valamint az úgynevezett Bulla-kocsmát és a Morgó-kocsmát, amelyekben azelőtt az uraság a kántor-korcsmáltatási jogot gyakorolta;…”
Nos, mégis akadozott az egyezség a község és a földesurat képviselő ügyvéd között, mert a halasi kétezer holdas birtok a községnek sehogyan sem kellett. Érthető, hiszen mint tudjuk ez a határrész zsombékot, nádat, siskát termett csak a gróféknak is, legfeljebb kaszálónak, legelőnek volt jó, még a szabályozások után is. Másik gond volt, hogy ekkoriban már folyamatban volt egy vasútépítési mozgalom, melyhez a községnek kemény kölcsönfelvétellel kellett hozzá járulnia. Erre a célra fedezetül ismét házhelyeket osztottak ki a Petőfi, Arany, Hunyadi utcákban, ez volt a „Kölcsönfalu 2.”. Péter Andrásnak rá kellett bírnia a falu „bölcseit”, hogy ismét kölcsönhöz folyamodva váltsa ki a regálét. De! Közben a gróf képviselőjével fű alatt szintén meg kellett egyeznie (így a grófékkal is), hogy ő, mint szándékolt vevő, megveszi a halasi mocsarat. Tehát a község hozzájutott a regáléhoz és persze a szép községházához, Péter András pedig törhette a fejét, hogy hogyan is fizeti ki a gróféknak a kialkudott 132000 osztrák értékű aranyforintot. Elsőnek is az „asszonypajtást” kellet megfűzni, hogy a közel hétezer aranyforintnyi foglalót letegyék. ekkor már ki kellett költözniük a halasi birtokra, mert a család bő százholdas birtokát el kellett adni, hogy az új helyre megfelelő felszerelést szerezhessenek be. Ebben a „két szék között” helyzetben, mivel Halason a nád jobban termett, mint a búza, előbb nagyállattartásba kezdett az „ifjú pár”. A messze földön híres szürke marha tenyésztésnek köszönhető részben Péter András balatonfüredi díszpolgársága is… Ha nem jött be a búzatermés, a marhaállományt egyszerűen ráhajtották a szántásra… 1888-is a birtokért 38000 forintot fizettek ki, mikor is telekkönyvileg is tulajdonosai lehettek a földnek. 1991-ig még negyvenezer forintot tettek le a grófi család asztalára. Tóth Zsófia, még ebben az évben elhunyt – talán a kemény munka is közrejátszott – és Péter András visszafizette a hozományt a köröstarcsai családnak. Egy évvel később ismét megnősült. Komaasszonyát, Mészáros János özvegyét J. Túri Erzsébetet vette nőül. Úgy tűnik, hogy az új menyecske sem volt megijedve a tetemes birtok irányításától, mert közös megegyezéssel 1894-ben, 130000 forint (260000 Korona!) jelzáloghitelt vettek fel a halasi birtokra, az Általános Osztrák Földhitel Intézet közvetítésével. Igazán optimista hitel volt, így a történelem utólagos ismeretében és nem a Péter család részéről! A bank ötven évre nyújtotta a hitelt, aminek utolsó részletét 1945. január 1-én kellett volna visszafizetni. Egy kicsit előre szaladva az időben, a megszerzett birtok, mint azt tudjuk, felvirágzott Péter András és neje irányítása alatt. Ez a birtok lett az alapja mai gimnáziumunknak. Hogy mennyire lett termékeny a halasi föld, azt majd később meglátjuk. A lényeg, hogy mikor Péter András hagyatékáról kezdett beszélni, a birtokra is szemet vetett a debreceni Kollégium. Így történt, hogy mikor kitudódott (1912-ben), hogy Péter András egész vagyonát kulturális célokra akarja költeni, egy meghitt estén maga Baltazár Dezső püspök tett villámlátogatást nála, Csánki Benjámin szeghalmi lelkész és Csánki Jenő (előbbi testvére) főszolgabíró társaságában úgy tizenegy óra tájban, hogy mégiscsak változtatná meg végrendeletét. A püspök úr minden ékesszólását bevetette a nagy ügy érdekében, de Péter András hajthatalan maradt: „Hát méltóságos püspök öcsém (pespek ecsém), én most a magaméról akarok testálni, úgy ahogy jónak látom. Ha majd maga is egyszer arra gondol, hogy a magáéról testáljon, annak testálja, akinek akarja, én nem fogok abba beleszólni.” Nem ez volt az első eset, mikor a „debreceniek” meg akarták kaparintani a grófnyi birtokot. András gazda halála után a „nénihez” többször zarándokolt ki Halasra Csánky Benjámin akkor már a Kollégium professzora a fentebbi céllal, de hasztalanul. Végül a bírtok a szeghalmi, a sárréti emberek és a táj felemelkedését szolgálta úgy, ahogyan azt a hagyatékozó elképzelte. Péter András bár úgy élhetett volna, mint egy báró (Kárász uraságnak sem volt Szeghalmon nagyobb birtoka, mint neki) mégsem szakadt el a néptől, a falutól. Az is igaz, hogy nem gazsulált senkinek…
Kele József
