Alig fél évtizeddel Ady Endre halála után Rozsnyai Kálmán szerkesztésében állt össze ez a könyv, amely az akkori szeghalmi nyomdászat teljesítményét is dicséri.
NEVES ALAKOKRÓL ISMÉT 3.
Persze, miután így lehúztam a vizes lepedőt Rozsnyai Kálmánról, egy kicsit illik kárpótolnom. Azért halványan beírta ő a nevét a magyar irodalom lapjaiba is. Mint fordító ő fordította magyarra Oscar Wilde Vera című regényét, még angliai ihlete alapján, illetve „művésznevén” Sidney Carton mögé bújva saját művel jelentkezett, az Öreg diák emlékeiben százada végének világát rajzolta meg. Aradi újságszerkesztői múltját felhasználva pedig a Szeghalomvidéki hírlap Tárca rovatát vette át, amiben modern írók és költők munkáiból jelentek meg szemelvények. Ez volt az az időszak, mikor Szeghalmon a Dapsy-Rozsnyai páros vendégeként szerepeltek a kor neves írói és költői. Többek között Juhász Gyula, Dutka Ákos, Bodor Aladár és nem utolsó sorban Tabéry Géza (őrá még kitérek). Felolvasásaikat, estjeiket mindenkor az óvoda nagytermében tartották. Ezekre pedig még mezőtúrról is érkeztek érdeklődők. Mindez azt bizonyítja, hogy a házaspár igyekezett Szeghalmot egyfajta irodalmi-szellemi központtá fejleszteni. Még Ady Endrét is több alkalommal csábították magukhoz, de Ady 1910-ben, bár elindult, mégsem érkezett meg, mert csodák csodája csak Vésztőig jutott, ahol pedig unokatestvére Gönczy Béla szolgált református lelkészként. Mire vörös bor mellett kitárgyalták hajdani közös élményeiket, megpirkadt és a nagy költő loholhatott vissza Nagyváradra, hogy saját újságjába leadjon –mondjuk- egy színi kritikát, úgy ahogy illik kialvatlanul, zúgó kobakkal. Persze mi volt ez egy Adynak? Hívták mondom többször is, így tizenháromban, amit Ady betegségére hivatkozva mondott le, majd tizenhatban, de ekkor a költőt katonának hívták be – ő maga írja ezt levelezőlapján. Még egy kicsit Rozsnyainál maradva, ismét bevonjuk a témába a szeghalmi nyomdászokat is. Történetesen egy szerény füzet jelent meg már 1924-ben, a Szeghalmi Színész Album, amelyik szépen mutatja be a húszas évek vidéket járó színészeinek munkáját. Ah! A petőfis vándorszínészet romantikája… Pedig itt is akadtak Liliomfik… De fő a tapintat! Másik nagy tette pedig az Ady koszorúja című album „fedél alá hozása” volt. Bár nem furkálódva, mégis az az érzése az embernek, hogy ő csak a nevét adta a dologhoz, a valódi munkát a mi Gizi nénik végezte (lévén ő az Ady megszállott, míg férje-ura…). A házaspár nyugodtnak induló vidéki életét teljesen felborította az első világháború. Óvónőnket egymás után érték a megpróbáltatások, a fronton elesett öccse Dapsy Géza, aki tisztként szolgált, majd hírét vette kedvenc gyámolítottjának, Gyóni Géza, tragikus halálának. Azután ott volt a Tanácsköztársaság! A mindig nyugtalan Dapsy Gizella, aki már 1913-ban az óvodák államosítása mellett tört lándzsát, most elemében érezte magát. Elsőként is megszervezte a szeghalmi Munkás Nők Pártját majd, mint ennek vezére élükön behatolva a Községházára lefoglalta a gyámügyi kezelésben lévő árva- és szegényalapot, mind a négyezer elérhető korona értékben, valamint a raktárban lévő ruhaneműket és lábbeliket. „Szociális” alapon e termékeket szétosztották a „rászorulók” között (bizonyos korábbi ellenfelei tanúvallomása szerint ismerősei között), a négyezer korona – hát az szőrén-szálán eltűnt… De Kárászéknál kiharcolta a gyerekek számára az ingyen tejet (nem ösmerős ez valahonnan?), továbbá rendszeres, birka és sertés lefoglalással segített a népkonyhán, valamint az itt időző vöröskatonák élelmezésén. Persze a kisdedek nevelését időnként a dajkákra kellett bízni a bokros és sürgős feladata elvégzése miatt. Az alig egy hónapos ténykedése miatt a bevonuló román katonaság – jóakarói sugallatára – lefogták és a brassói várbörtönbe hurcolták férjurával egyetemben. Itt idült betegséget szerzett, mely fájdalmainak enyhítésére az orvosok ópiumot írtak fel számára. Mondanom sem kell, hogy Gizi néni rákapott a „csodaszerre”, mint légy a cukorra. Végül is ez okozta halálát is két évtized múltán. Szeghalmi ténykedése miatt el kellett hagyniuk a községet és Verőcemarosra költöztek. De mondtam, hogy Tabéry Gázára még visszatérek! Miután sűrű szeghalmi látogatásai során meggyőződött, hogy miket gyűjtött össze Adyról, Lédáról Gizi néni a „kék szobában”. Verőcén is ott zsongott körülötte. Végül négy Léda-Ady levelet kért kölcsön, amit persze elfelejtett visszaadni, de ezekből idézgetve két kötetben írt Ady és Léda románcáról. Negyvenben Gizi néni jobblétre szenderült. Alig másfél év múltán szegény özvegye Tabéryval közösen jó pénzért eladták az Ady-gyűjteményt Nagyváradnak, hogy abból emlékmúzeumot hozzanak létre. Ma ennek a több mint háromszáz tételes anyagnak alig fele látható az Ady Emlékmúzeumban, mert Nagyvárad 1944-es bombázásakor súlyos károkat szenvedett… Tehát Rozsnyai az „irodalomtörténész”, még egy múzeumot alapozott meg.
Kele József
