Az ünnepségen Macsári József Polgármester úr és Szücs Attila tulajdonos Eurotrade Kft. ügyvezetője helyezték el a beruházás időkapszuláját.
A kivitelező szerint rekord gyorsasággal fogják elkészíteni a beruházást. A tervek szerint a központi hálózatra való termelés már novemberben elkezdődhet – ebben a hónapban lesz a hivatalos indulás is.
Macsári József polgármester beszédében azt hangsúlyozta, hogy településünknek fontos, hogy egy újabb vállalkozás létesült és annak különösen örülünk, hogy mindez a megújuló energia hasznosítása jegyében történik, hiszen a város már szinte valamennyi intézményében működik napelem vagy napkollektor. Ezen beruházással sikeresen ötvöződnek a gazdasági érdekek és a klímavédelem.