Az Újtelep (később Hothy-, majd Rákosifalva) részlete úgy hatvan év távlatából, de a kisvonat és a villanyoszlopok nélkül akár kilencven évvel ezelőtt készült kép is lehetne
AZOK A HÚSZAS ÉVEK 2.
Már Fehér Mária néném 1919-es árvízi visszaemlékezését felvillantva megjegyeztem, hogy abban az Újtelep korai időszakának (születésének) emberi oldalát villantotta fel, mintegy jelezve, hogy ők ott „őslakosok” voltak. De nézzük meg, hogy egyáltalán hogyan is született meg az az a településrész. Ehhez megint a nagypolitikához kell nyúljunk. Méghozzá huszonöt- harminc évvel korábbra. Ugye milyen szenvedéllyel nevezték a mai Békés és Csongrád (meg a még létező Csanád megyét) valamikor „Viharsaroknak”? Mondanom sem kell, hogy a nevet adó korai agrármozgalmaknak a mi Sárrétünkhöz nem sok köze volt. Vagyis mi nem vagyunk „viharsarkiak”! Hát üsse kő! Azoknak a mozgalmaknak, meg az 1918-19-es megmozdulásoknak azonban lassan csituló hullámkörei gondolkodóba ejtették az ország vezetőit. Jó német példát vettek alapul a magyar, főként „kismagyar” viszonyok orvoslására. Adj kenyeret a munkásnak, földet a parasztnak, úgy csendben marad. Trianon után minden a kicsinyített ország nagy parlamentjének nyakába szakadt! Most is figyelemmel kellett lenni a nagybirtokok és az újgazdag mágnások lelki békéjére, mert Mikszáth országa még „lefaragva” is tovább virult. Ezt a lelki békét pedig nagyon piszkálgatta a Nagyatádi-Szabó István féle kisgazdapárt törekvése, a nincstelen parasztság tömegeinek „felemelésére”. Ezért már 1921-ben létrehozták az Országos Földrendező Bizottságot, melynek fő feladata volt a nincstelen tömegek részére házat, földet biztosítani, hogy megélhetésük biztosított legyen és melyben a fő mindenható a kormányzat volt. Ezzel párhuzamosan létre jött a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet, melynek feladata a lakásépítéshez való hitel folyósítása, mondanom sem kell, hogy a vezérkarban a kormány megint szép számmal képviseltette magát. A parlamentben csücsülők lelkesen támogatták a törvényjavaslatot, többségük leendő szavazatainak számát látta benne. De hagyjuk el ezt a ma is oly ismerős felállást… Nézzük meg a működés eredményeit, vagy mondhatni sikereit, melyekkel évtizeddel később Tildy oly sikeresen búbolta a parlamenti kollégáit és a kormányzatot. Így került sor, arra, hogy idővel több településkép „letisztult” hiszen a rongyos, mezítlábas népség kikerült a belső régiókból. Szeghalom esetében például a töviskesi országút vasúton túli részén ötszázkilencven házhelyet mértek ki az addig sem művelhető szikes pusztán (tehát nem volt kár érte!). Vésztő északi részén Perecesen történt meg ugyanez, míg Dévaványa egyszerűen a hajdani ecsegi határt, Füzesgyarmat pedig Bucsatelepet szemelte ki erre a célra. Oly szép álom volt! „Az ifjú házasok és nagycsaládosok önálló életének megsegítése”. Jól hangzik. Háromszáz négyszögölnyi hely, melyre egy házacska és némi vetemény kerülhetett, hogy kiegészítsék a konyhára valót. Mária néném visszaemlékezéséből láthattuk, hogy a nagy „FAKISZ” húszéves lejáratú kölcsönnel, melyből házhelymegváltás címén már folyósításakor visszatartottak házhelymegváltás címén ötven-hatvan Pengőt (Korona értékben is), hogyan volt elég a házak felhúzására. Úgy hogy a gazda maga vetette a vályogot, ásta ki az udvari kutat, építette fel a lakot. Ja, hogy közben nem mehetett napszámba a betevő falatért dolgozni? Hát, néhány Pengőcske nem tűnik fel, ha kenyér, zsír, meg hasonló lesz belőle és nem cserép, hanem nád… Pedig jó cserépért, tégláért messze sem kellett volna menni az atyafiaknak, hiszen a szomszédban működött Oláh József cserép és téglagyára. De ki gondolt akkor a mély téglaalapozásra? Kenyér kellett a családnak! (most, ha még valaki meg akar menteni Szeghalmon egy ilyen FAKISZ házat, bizony legolcsóbban számolva is ötvenezer forint méterenként az aláfalazása… De a „kerttel” sem jártak jobban a gazdák! Ahhoz, hogy termőre fogják (és csak a kertet!), legalább húsz szekér sárgaföldet kellett beleforgatni a szikes talajba, úgy önerőből. Jó, ha voltak rokonok, esetleg segítőkész sorstársak és e szerény munka hamarabb kalákában ment végbe. Igaz, hogy az OFB-nek még volt egy kedves húzása, de ezt már a gazdasági részhez csatolom…
És maradjon itt ebből az időből, egy komoly történet, mely amolyan „úri-muri” hangzatot vesz fel. Hol voltam már azok az idők, mikor a falu népe grófjainkat megsüvegelve, földig hajolt. Hja! Változnak az idők. Volt akkor is kalapemelés, ha Kárász István, vagy Miklós gróf végig hajtatott a falun, teszem azt, templomba menet. Ez már csak amolyan köszönés féle volt, mivel ők nem igen avatkoztak be a „belpolitikába”, azt meghagyták a „köznek”. De úgy tűnik öreg Miklósunk még emlékezett azokra a mesékre, mikor ősei tettek igazságot jobbágyaik között… Történt, hogy őszidőn a park megöregedett, korhadzó nagy öreg fáját ki kellett vágni. Két honpógár „felesben” felvállalta. A délelőtt ki is döntötték, le is ágalták, el is mentek ebédelni, hogy majd azután feldarabolják. Vissza érve látták ám, hogy a fényes szép keresztvágó fűrészük középütt ketté van törve. Mentek Miklós úrhoz panaszra. „Elnéztem magukat, hogy délelőtt egész idő alatt nem tudtak megegyezni, hogy kié legyen a fűrész. Úgy gondoltam fele-fele az igazságos.” Kele József
