Hangulatos társas összejövetel a Kenderes-kertben. Valamikor a Berettyó szomszédságában családi szőlők virultak és jó okot adtak őszönte a jó kedélyű összejöveteleknek.
AZOK A HUSZAS ÉVEK 8.
Mert napjainkban oly divatnak örvend a „Tímépítés”. Ugyebár munkáltatók szokták megrendezni ezeket az alkalmakat kollektíváik számára. Ahol a csipet-csapat, különböző feladatok leküzdésében segíti egymást. Mert hát a kollektív szellem így erősödik. De mi ebben az új? Mondhatnám, hogy semmi, hiszen hajdanában – igen száz és kilencven éve – ez mindennapos volt. Ja! Ezt akkoriban nem így hívták. Persze nem csak társadalmi csoportok (szint a szinttel), vagy éppen gazdasági hovatartozás szerint épültek a „timek”, hanem utcán belül is. Az a bizonyos kispad a kapu mellett nem azért volt, hogy az idősek gubbasszanak rajta a kései verőfényben, hanem bizony, hogy az utcai ismerősök nyugodtan elüldögélve beszélgethessenek a világ folyásáról. Úgymond, szemtől szembe facebukkozhattak. Hát igen, az más világ volt. Talán emberibb?
A Sétakert lassan funkciót váltott. A hajdani grófi park a népünnepélyek helyszínéből szép lassan „átavanzsált” a korzó bővítményévé. A népünnepélyek pedig a községtől távolabb, „Királyerdőbe” tették át színhelyüket. Egyrészről az iskolák egész napos kirándulásai, vagy éppen az aktuális tavaszköszöntő majálisok és pünkösdi összejövetelek is. Hasonlóan a baráti társaságok, mint a fenti kép is mutatja, amolyan sógor-koma-jóbarát alapon egy-egy nevesebb alkalmakkor kis kirándulást szerveztek a jó időt kihasználva. Ma?! Juj kullancs! Meg, hogy oda? Így maradnak a horgászat alkalmai, azok is főként a civilizált horgásztavakra leszűkítve. De, hát kérdem. A horgászat a csend, a relaxáció sportja. Hol a gyermekek fogócskája, labdajátéka, a felnőttek jó hangulatú kártyázása, a hölgyek „piknik” csevegése? Mind a múltba veszett? Mit pótol a kertes házak udvarán összejövő bográcsos, szalonnasütögető társaság? Állítólag ezt. Bent a városban, ugyan ott, ahol a munkahét elindul és lebonyolódik… Jó! El lehet menni a hegyekbe, kirándulni szép tájakra, városokba, szelfizve, hogy itt jártunk! És a mi tájunk csendes, meghitt zugai szép lassan elmerülnek, pont a helyiek számára, holott a turizmus címén micsoda energiával ajánlgatjuk messzi embereknek…
De talán nem is erről kellene mélázzak. Bizony, mikor Vasárnaponként (szigorúan az istentisztelet és szentmise után) a bőséges ebéd végeztével a sziesztát betartva a jó atyafiak felkerekedtek és elballagott ki-ki a saját körébe (Gazdakör, Iparos kör, Földmunkáskör), hogy ott egy jó kártyaparti, vagy tekepálya mellett múlassa az időt, nem belegondolva a hétköznapok nyűgjeibe. Csoór Pista bátyám (a szivattyú gépészből lett író) milyen meghitten írt az ilyen „kugli-délutánokról”. Egyik alkalommal a Kaszinó tekepályáján házibajnokság volt, amelyen Mészáros Pista bátyánk, Péter András nevelt fia is részt vett. No a bábú állítgatók, hogy biztos bevételre tegyenek szert, kis trükköt eszeltek ki, hogy Pista bácsi „kilencesei” halál pontosan bejöjjenek: „Míg a tekézők az ivóban gyülekeztek, addig Pali (Gebei) a deszka alján lyukat fúrt és átvezette rajta a madzagot, és a kilenc bábút körülkerítette vele. – Ha a tekét jól teszi le és középen halad végig…- a többit nem mondta, csak mutatta, hogy csak megrántja a madzagot és dőlnek a fák. – Ma hülyére keressük magunkat… A madzag bevált. Pista bácsi első dobásánál a megrántott madzagtól a bábok egymást verték le a lábukról. Pista bácsi a többiekhez fordulva büszkén mondta: – Lát… Látjátok, ba… barátaim így kell gu… gurítani. Felkerült a neve a keresztgerendára, és folyt a sör, meg a bor… …azonban nem tudtuk megismételni, mert Zsebrák a bokor mögül kifigyelt minket.” Volt kevésbé vérre menő kugli csata, hol az ifjúság nem a bőkezű adakozásért (amivel a győztes elhalmozta őket), hanem becsületes munkadíjért fáradoztak a sportemberek körül, a bábok állításával. Minden kör tíz fillért hozott a bábu állítóknak, melyen végül becsülettel megosztoztak.
A teke mellett közkedveltek voltak a délutáni kártyacsaták, melybe a játékosok bizony bele-bele feledkeztek, hogy abból kemény éjszakázások, sőt (!) közigazgatási, kihágási ügyiratok is tanúskodnak. Abban az időben három (Igen, három!) rendőr gondoskodott a falubéli éjszakai rend fenntartásáról. Egy 1923-ból fennmaradt szolgálati irat tájékoztat bennünket arról, hogy ez bizony kemény feladat volt. Az okmányból megtudhatjuk, hogy Brányi Béla a községi szálloda bérlője, többszöri figyelmeztetés ellenére sem zárt be, nem küldte el vendégeit, akik belemerültek az ördög lapjainak forgatásába. Mikor ő figyelmeztette vendégeit, hogy a törvény emberei éjfél után szólottak a záróra rendelet miatt, ők azt ígérték, hogy ha kiürül a poharuk, majd távoznak. De az a pohár a soha nem tudott kikopni… Hát hajnali háromkor a rend őrei fizetési meghagyás mellett (300.- korona) végül is diadalmaskodtak.
Kele József
