Fülöp Károly, oly sok szeghalminak Károly bácsi, akire emlékeznek úgy is, hogy meg lehetett úszni egy latin órát egy egyszerű kérdéssel: „Milyen krimit tetszik olvasni?”, mert a vers, a krimi és a humor vette körül általában
VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 15.
Ha már az Ambrus Mozgó kihasználtságáról szólunk, nem hagyhatjuk ki az „Azt írja” barátunkat sem a forgatagból, a sokakat megmozgató rendezvények sorából sem. A farsang forgatagában a Sajtó estéj külön színfoltot jelentett, mely mindig alkalmazkodott az aktualitásokhoz. Mikor is kezdődtek ezek a hangulatos rendezvények? Hát, amikor a gimnázium már „megizmosodott”. Lehetett már olvasni, hogy Nagy Miklós „puccs-szerűen” megszerezte a felügyeletet a helyi média felett, úgy, hogy Fülöp Károly latin-magyar szakos középiskolai tanárt ültette (ültettette) be a szerkesztői székbe. Persze akkor még elsődleges cél az volt, hogy megfelelő szócsövet (marketing) biztosítson a középiskolája számára, no meg, hogy élét vegye a sajtó útján érkező támadásoknak. (Az, hogy nézeteit, beszédeit, intézkedéseit mégis e lap – a Szeghalomvidéki Hírlap – hasábjain érte „kritika”, az csak a demokrácia meglétét bizonyítja. Ezen támadásokra pedig mindig szépen meg is válaszolt.) Egyszóval Fülöp Károly kezében volt a lap. Károly bácsi pedig gondoskodott arról, hogy ne legyen egyoldalú az újság, ne csak kormányzati, „kistársadalmi” kérdésekkel foglalkozzon. Mint annak előtte Dapsy Gizelláék (Rozsnyai úrral) igyekeztek a Sárréten pezsgő irodalmi-szellemi központot létrehozni (Dutka, Tabéri, Juhász stb.) a lapra alapozva, mindezt immár a középiskola szellemiségével a háta mögött Fülöp tanár úr megvalósította… Már a Sajtó estéjek előtt még egy fiókát is ragasztott a Hírlap mellé, a Szeghalmi Vigyorgó elnevezésű alkalmi kistestvért. Ebben azután rendre napvilágot látott mindaz, amit a „falu kommentált” az év közbeni eseményekről, vagy egy-két prominens személy viselt dolgairól, természetesen irodalmasított, finomított formában, hogy sértődés ne essék. Például még a kistestvérnek is volt egy alkalmi testvérkéje, amit pont a Magyar Királyi Testnevelési Főiskola szeghalmi vendégszereplése alkalmából jelentettek meg, a „Testegyenészeti Tülök”. Na de a viccelt, akarom mondani a vicc-lapokat tegyük félre. Szóval farsang van. A népi maskarák visszaszorultak fészkeikbe (Iparos kör, Gazdakör, Kaszinó, Olvasóegylet és hasonlók.) Az előzők rendezvények sorába viszonylag gondot okozott az is, hová lehet beszuszakolni egy újabb „vigalmat”. Ezért nem egyszer a szervezetek kölcsönösen áthelyezték más alkalomra programjukat, amit természetesen közzé tettek az „Azt írjában”, megköszönve a másik fél lovagiasságát. Így minden potenciális vendég minden rendezvényre eljuthatott szórakozni. Hja, kérem, akkor még divat volt a kulturált szórakozás! Talán nézzük meg, miként, kik és hogyan szórakoztatták egymást és a publikumot. Mondanom sem kell, hogy nem csak helybéliek kacagták, vagy éppen duzzogták végig ezeket az esteket… „Az Ambrus mozgó helyisége csaknem teljesen megtelt (az állóhelyek voltak lazábban) még a nehéz gazdasági helyzet ellenére is és így telt ház előtt zajlott le az estély, melyet Dr. Ikrich Arnold főszerkesztő konferansza vezetett be. Kellemes meglepetésül szolgált az egybegyűlteknek, mikor rádión keresztül hangzott fel IKrich Márta bemondása: „Halló! Halló! Itt a Szeghalomvidéki Hírlap Sajtóestje!” Ezt követően Ikrics főszerkesztő és Fülöp Károly páros jelenetében láthatta a közönség, hogy miként készült a Szeghalmi Vigyorgó. „melyből kiderült, hogy téma bizony volna elég, de egy s más kicsinyes aggályok miatt nem lehet azokat nyomdafesték alá feldolgozni.” Ezt követően Dr. Werner Elemér tartott lendületes felolvasást a Szeghalmi Kaszinó jövőjéről, melynek acél-üveg toronyházában minden ténykedésre külön tér adatik (tenisz, kugli, tánc, kártya stb.). – Ha tudná, hogy mi lett a Kaszinóból az ő jövőjében! A beszámoló sajnálatosnak tekintette, hogy a rádió alkalmankén bele-bele sercegett, búgott az előadásba. Ne feledjük, hogy a harmincas évek elején járunk, mintegy kilencven év előtti technikát alkalmazva, amit Dr. Kolozsváry Gyula amatőr rádiós állított össze adó és vevőkészülékéből. Ezt követően Dékány János és Szabó Bálint páros jelenete derítette fel a nagyérdeműt, amolyan Hacsek és Sajó módjára kitárgyalva Szeghalom „belügyeit”. A könnyed műfajt a Szántó Lajos által előadott kuplé képviselte a könnyű műfajt. A műsorszámok között Dr. Boromisza Zoltán híreket, sporthíreket olvasott be, a helyi érdekességekből. Végül pedig minden vendég kézhez kapta a Szeghalmi Vigyorgó aktuális számát. Ezt követően a közönség a Kaszinóban folytatta a vigalmat, társasvacsora és késő reggelbe nyúló tánc kíséretében…
Egy héttel később az „intelligencia” az Ipartestület „maszkabáljára” volt hivatalos, ahol a vacsora után a legsikerültebb és legcsúnyább jelmezeket „díjazták”. A női díjat Bondár Sándorné (magyar menyecske), a férfiak díját pediglen Győri Sándor (kozák) nyerte el. És, kérem! Míg kiosztották a jelmezek díjait, megválasztották a „Szeghalom Szépe 1932.” (Mis) kiváló cím viselőjét is Csoór Ilonka személyében (majd keresek róla képet…).
Kele József
